Többéjszakás

Harmadik fejezet

Lily megsemmisülve feküdt az ágyán. Arcát könnyek áztatták, a rémülettől pedig alig bírt megmozdulni. Teste reszketett, és nem tudta pontosan, hogy a hidegtől, vagy az érzéseitől.
Magára húzta a takaróját, és sokadszorra is visszakiáltott édesanyjának, hogy azonnal megy vacsorázni – valójában egyáltalán nem tervezett enni. Gondolatai egy perc nyugtot sem hagytak neki, agya egyre csak kattogott. 
Azon gondolkodott, mit is tehetne most? Legjobb ötlete is az időutazás volt, ami a tudomány jelen állása szerint nem volt megoldható. Tudta, hogy ami másnap az iskolában várja, az bizonyosan nem lesz egy leányálom. És senki sem fogja őt megvédeni. 
A nagy gondolkodás közepette az egyetlen ember jutott eszébe az iskolából, akivel jól kijött: Logan, akit mindenki csak "a gyík srácként" ismert. Ő volt az iskola azon meg nem értett zsenije, aki okos volt, nem barátkozott sok emberrel, és ami a legfontosabb: nyilvánosan is meg mert jelenni Lilyvel. 
Logan. 
Lily szeme előtt ez a név lebegett, miközben a könnyektől elhomályosult látása ellenére próbálta kikeresni Logan Davids számát a névjegyzékéből. Remegő kézzel nyomott rá a tárcsázás gombra, majd pár pillanat múlva meghallotta Logan mély, érdes hangját. 
  –  Mizu?– kérdezte a srác nyugtalanul, mikor meghallotta a lány zokogását. A vonal végén csend volt, csak a halk szipogás hallatszott, ahogy Lily próbált erőt venni magán. 
Logan talán csendes zsenipalánta volt, akit senkinek eszébe nem jutott volna bántani – hiszen igazából senki sem vette őt  észre –, mégis mindenkinél jobban megfigyelte az embereket. Talán egész életében háttéremberként létezett, mégis többet tudott, mint bárki más. 
 – Semmi– válaszolta szipogva a lány, miközben térdeit a mellkasához húzta. Kitörölte szeméből a könnycseppeket. – Min ügyködsz, Logan? – kérdezte Lily érdeklődve, mivel a vonal túlsó végéről  zörgéseket hallott. 
Logan szemei felcsillantak a kérdésre, mintha csak egész életében erre várt volna, nagy hévvel kezdte el magyarázni Lilynek a legújabb projektjét, amelynek keretein belül valamiféle "robotkutyát" épített. 
Perceken keresztül egy pillanatra sem állt meg, csak magyarázott. Lily arcán kisebb mosoly jelent meg, és örült, hogy az egyetlen ember, akit a barátjának hívhat, ennyire sikeres –  vagy legalábbis annak érzi magát. 
Elgondolkodott azon, vajon ő miért nem ilyen? Ő miért nem tudja úgy figyelmen kívül hagyni az emberek véleményét, mint Logan, akit mindenki dilisnek tart?  
 – Egyébként minden rendben veled? – kérdezte a fiú azután, hogy körülbelül öt percen keresztül beszélt a Lucille-nek elnevezett robotkutyáról.      
Lily bólogatott, annak ellenére is, hogy Logan nem látta őt. Talán leginkább önmagát próbálta meggyőzni arról, hogy minden rendben van, mintsem a fiút. 
A srác egy pillanatra megállt, és aggódva hallgatta Lily válaszát. Azon gondolkodott, hogy ő a legszerencsésebb fiú az iskolában, hiszen ő Lily Maddoxot a barátjának mondhatja. Tudta, ezt rajta kívül senki sem tartaná szerencsének, de ő mégis örült neki, hogy plázacicák és buta, felszínes menők helyett Lily volt az egyik legjobb barátja. 
Logan néha többnek érezte ezt a barátságot: ők ketten megértették egymást. Mindketten ugyanúgy kirekesztettek voltak, még ha nem is ugyanabban az értelemben. És bár Logan érzései elég ritkán voltak terítéken, azért néha arról is szó esett, mit is érez a fiú. 
Talán Lily titokban mindig is tudta ezt. A lány viszont azzal sosem volt tisztában, ő mit érzett. Ő inkább önmaga felfedezését választotta ahelyett, hogy felfedezzen valami teljesen újat. És ez talán így volt tökéletes.
 – Jól vagyok– válaszolta Lily idegesen, majd keserűen felnevetett.
 – Nem vagy–  kontrázott Logan. 
Lily arcán halvány mosoly jelent meg. Nem volt benne biztos, hogy meséljen-e az üzenetről Logannek. Tudta, hogy a fiú megértené, de azt is tudta, hogy ennél sokkal meggondolatlanabb dolgot is tenne, ő pedig nem szerette volna bajba sodorni az egyetlen embert, akit még nem riasztott el maga mellől azzal, hogy közgyűlölet tárgya lett. Tudta azt is, hogy Logan bármi áron kiállna érte, de ha őszinték akarunk lenni, a srác nem volt egy súlycsoportban a "menő srácokkal". 
 – Csak a szokásos– füllentett a lány. Hiszen ezt nem lehet hazugságnak nevezni, igaz? Ez csak egy olyan dolog elhallgatása, amit Logan egy nap múlva legkésőbb megtud. Tehát hogyan is lehetne ez hazugság? 
 – A szokásos, mi?– húzta fel a srác a szemöldökét.– És ki csinált mit szokásosan?– kérdezte. Elképzelte, ahogy Lily vele szemben ül. Közel akart hajolni hozzá, és átölelni őt. Elmondani neki, hogy bármi is történt, rendbe fog jönni; hogy bárki is bántotta, az élettől megkapja majd a magáét. Ilyen és ehhez hasonló, szörnyű klisék jutottak akkor az eszébe, miközben minden vágya volt, hogy Lily rakoncátlan hajtincsét a füle mögé hajtsa. 
 – Minden rendben van, komolyan, Logan. Csak... csak kellett valaki, akivel beszélhetek – motyogta Lily.  
Néhány pillanatig a vonal mindkét végét csend uralta. 
 – Logan, az Isten áldjon meg, gyere már enni, húsz perce rád várunk!– ordította Logan anyja a túloldalon. 
A fiú nagyot sóhajtott, és felállva elindult a konyha felé.
 – Sajnálom, Lil– mondta halkan.– Muszáj mennem. Visszahívlak, ígérem!–  suttogta a srác a telefonba, majd letette azt. 
Lily nem tudta, hogyan is érezzen az egész helyzet iránt. Egyszerre két dologba is bele kellett merülnie, ez pedig rettentően megterhelte őt. 
Az egyik Elisa White volt. Az a híres Elisa White, aki kedvességéről és szépségéről egyaránt ismert volt az Orient Gimiben. Vagy talán csak ez volt az az iskolán belüli édes kis hazugság, amiről soha senki nem beszélt, de mindenki tudta, hogy kamu. Lily tudta, hogy a menőnek kikiáltott társaságon kívül senki sem kedvelte igazán Elisát.
A másik pedig az a dolog, amit másfél éve Logan-ügynek hívott. Logan Davids. Okos, viszonylag jól néz ki, és a barátjának tartja Lilyt. Talán ennél jobbat nem kívánhat egy ilyen lány. Valami mégis mindig visszatartotta. 
Ilyenkor mindig arra gondolt, hogy pontosan másfél éve Logan életében először ivott egy kevés alkoholt egy buliban, aminek természetesen rettentően "vicces" este lett a vége, meg egy elvétett csók kettejük között, amiről senki sem beszélt: Logan nem emlékezett rá, Lily pedig nem akarta, hogy emlékezzen rá. 
A lány ettől a pillanattól kezdve vívódott. Nem tudta, hogy ez igazából csak az alkohol hatása volt, vagy az csak ösztönözte a srácot arra, hogy megtegye. Az viszont bizonyos volt, hogy Lily semmiképp nem így képzelte el első csókját. Talán kicsit romantikusabbnak szerette volna, hiszen be kell vallani: egy bokorban csókolózni először a részeg Logan Davidsszel nem volt minden lány álma, sőt. 
Végérvényben nem bánta meg a csókot. És azt sem, hogy a fiúnak később nem mesélte el a történteket. 
Néha szerette volna, hogy a Lily és Logan sztori igaz és teljes legyen, néha pedig arra gondolt, hogy ha visszapörgethetné az időt, sosem hagyná, hogy Logan megcsókolja. 
Gondolatai megint ugyanarra az emberre terelődtek, mint mindig: Adam.
Lily tisztán emlékezett rá, hogy nyolcadikban vele képzelte el az első csókját. Elképzelte, ahogy a srác megfogja a derekát, és közel hajol hozzá. 
De ez mindig csak egy álom fog maradni– gondolta a lány. 
Lassan már unta saját gondolatait, csak menekülni akart előlük, ezért mikor édesanyja körülbelül tizedszerre szólt, hogy menjen enni, kelletlenül elindult a konyha felé, ahol anyja, apja és kisöccse már az asztalnál ülve várták.
  –  Ne haragudjatok– mondta a lány, és zavartan leült az asztalhoz. 
A vacsora csirkehús volt salátával. 
Ilyenkor Lily mindig belegondolt, hogy mennyire szerencsés, hogy legalább a szülei próbálnak segíteni neki abban, hogy egészséges maradjon– annak ellenére is, hogy őt nem érdekli ez az egészséges életmód dolog. 
A szülei és kisöccse jól elbeszélgettek a feje felett a család dolgairól, miközben ő csendben kanalazta befelé a salátáját. 
– Veled mi a helyzet, Lil?– kérdezte apukája a lányt. 
Lily egy pillanatra felpillantott az ételből, és hamis mosolyt erőltetett az arcára. Nem akarta elmondani nekik Elisa üzenetét, úgy gondolta, a szülei mindent túlságosan felfújnak. Mindig őszinte volt velük, de most önmagának szerette volna megoldani a gondjait: 
– Minden rendben. Jól megy a suli. Ötös lett a töri beadandóm–  újságolta a lány, mivel nem volt jobb ötlete arra, mit is mondhatna. 
A család nagyon örült a szép eredménynek, Lily viszont nem tudott ilyen felhőtlenül boldog lenni egy jegy miatt.
– Képzeld, James, ma Lilyt Adam hozta haza– hozta fel a témát Mrs. Maddox. 
Lily zavarta pillantott   a salátájára, és azt tanulmányozta, milyen szép is ez a fehér tányér.
– Milyen volt?– kérdezte az édesapa mosolyogva. 
A lány nem tudta, mit is válaszoljon erre. Milyen lehet egy autóút? Jó? Vagy meglepő? Unalmas? Mégis milyen jelzővel lehet illetni egy kínos csendben eltöltött fél órát?
– Minden oké volt, tényleg– mondta Lily, majd sietősen kezdte tömni szájába a maradék salátát. 
– Kisasszony, lassabban! Az ennivaló megvár– mondta Mrs. Maddox, mire a lány zavartan rápillantott, és szerette volna a legjobb kifogást kitalálni arról, miért szeretné minél előbb befejezni a vacsorát.
– Logannel még... még beszélnem kell a fizika házi feladatról– mondta Lily, mire anyukája megadóan bólintott, ő pedig azonnal felpattant a konyhaszékről, és a szobája felé vette az irányt.
– Hát ebbe meg mi ütött?– kérdezte az apukája az anyukáját. Ez volt az utolsó dolog, amit Lily hallott, mielőtt még becsukta volna maga után a szobája ajtaját, és az ágyra dőlt volna. 
Nem tudta, mit akar legjobban abban a pillanatban: nyugalmat, vagy beszélgetni valakivel. Logan megígérte neki, hogy majd visszahívja, de nem volt benne biztos, hogy akar  a sráccal beszélni. 
Csak a sűrű csendet szerette volna hallani, esetleg a Maroon V legújabb számát üvöltetni a fülhallgatóján keresztül, és elfelejteni azt a világot, amiben éppen most van. 
Hirtelen megcsörrent a telefonja, a képernyőn pedig Logan Davids neve villogott szüntelenül. Lily egy pár pillanatig nézte, ahogy a kijelzőn egyetlen barátja neve villog, majd egy mozdulattal letette a hívást. 
Azon gondolkodott, mire fogja azt, hogy nem vette fel a telefont. Ekkor felugrott egy újabb értesítés. 
Új üzenet Logan Davidstől.

Logan Davids: Holnap nem jössz át hozzánk? Megmutatom Lucille-t, és nézhetünk filmet is:)

Lily pár pillanatig csendben meredt az üzenetre. Vegyes érzések kavarogtak benne. Először is, örült neki, hogy nem kell kifogással előállnia a telefon fel nem vevésének ügyében, másodszor pedig nem tudta, mit is mondhatna erre az ajánlatra. 
Attól félt, mi lenne, ha újra megtörténne ugyanaz, ami Logan részeg estéjén megtörtént? Nem volt benne biztos, hogy készen állna egy újabb be nem tervezett csókra, egy része viszont azt mondta neki: ő az egyetlen esélyed arra, hogy fiú közelében legyél.
Lily ezt a lehető legszánalmasabb gondolkodásnak tartotta, majd pár pillanat habozás után leírta az üzenetét, és a küldés gombra nyomott. 
Lélegzet-visszafojtva várta a választ a képernyőre meredve. Gyomra szinte liftezett, mintha valaki odabenn a másodperc töredéke alatt jutott volna el a felvonóval az elsőről a tizedikre, majd vissza. 
Végül megnyugodva tette le a telefonját maga mellé.

Lily Maddox: Persze, szívesen. De nem maradhatok sokáig.

Logan Davids: Okés:)