If You Only Knew... •LS•

12.

És valóban. Harry a mai nap folyamán tucatgyári kerül ki akkora ívben, mintha pestises lennék. Ez a része nem zavart különösebben, csak egy kicsit szorongva éreztem magam a hallottak után, és nem is nagyon mertem a szemébe nézni, hátha rám íródott, hogy mindent tökéletesen hallottam. Talán pont ezért nem is mertem utána bemenni a sasszemű Mr. Payne-hez.

Ha a folyosókon összetalálkoztunk, ő végignézett rajtam azzal a szokásos "szexuális ragadozó" mosolyával, aztán egy hang nélkül elsétált mellett, a tősgyökeres haverjával karöltve. Erre összesen kétszer adódott alkalom, de mindkétszer zselévé olvadt térdekkel hordtam ki egy infarktust, amint elhaladt mellettem és megcsapott az a kellemesen bizsergető eukaliptusz illata.

Harry nem tűnik nekem olyan srácnak, mint amilyennek Mr. Payne lefestette, bár nyomokban megmagyarázná azt a tényt, hogy miért legyeskedik körülötte minden héten más leányzó, hiszen az előzőt már "elhasználta". Ez kicsit szexista, tudom, de mégis... Valami megmagyarázhatatlan módon felcsigáz az, hogy ennyi modell alkatú lány mellett, Harrynek velem is "szándékai" vannak. Szerintem csak túl sok ragasztót szívott a rajzteremben...

Az viszont tényleg érdekelne, hogy miért állt ki annyira amellett, hogy ezek csak félreértések... Nem igazán lehet azt félreérteni, ha az egyik pillanatban a lányod még szűz, a másikban pedig már iskolát akar váltani. Mégsem értem ezt az egészet, hiszen nem mutogatnak ujjal Harryre, és nem szenved népszerűségi hiányt sem. Sőt, nekem innen a sarokból úgy tűnik, a lányok önszántukból teszik szét neki a lábukat...

Úgy voltam vele, hogy talán Niall többet tud majd mondani az iskolai szóbeszédekről az extrovertált fejével.

- LouLou! De régen láttunk erre! Niallhez jöttél? De sokat nőtt a hajad! - üdvözölt sziporkázó mosollyal az arcán Mirabelle nénikém, akinek a hangja leginkább a táblán csikorgatott köröm effektre emlékeztet.

- Helló, igen hozzá jöttem. Ha jól tudom ma nem volt iskolában, ezért elhoztam neki a leckéit.

Mondandóm közben beinvitált, és kezdtem rajta nagyon mélyen elgondolkodni, hogy talán túl szoros a copfja, mert az arcán a mosolya rendellenesen feszült, és egy pillanatra sem hagyott alább.

- Áh, emiatt igazán nem kellett volna fáradnod! Niall világ életére lusta marad, én pedig feladtam már, hogy késsel a feje felett rávegyem bármire is. Egy nap pedig még nem a világ vége - kacsintott, aztán hosszú, vékony lábaival fellibbent az emeletre, nyomában velem, majd meg sem állva egészen Niall ajtajáig, finoman megkopogtatta a telematricázott falapot. - Niall, szívem! Louis van itt a leckéiddel!

Válasz helyett, az ajtó azonnal feltépődött, és a rokoni ágat nem meghazudtoló tündöklő kék szemek üdvözöltek.

- Tommo! - a nyakamba vetette magát, aztán kihasználva a pillanatnyi megilletődésemet, behúzott a birodalmába, én pedig egészen a szoba közepéig botladoztam.

- Hozzak nektek fel valamit? Üdítő, rágcsa?

- Nem kell, anya, megleszünk, szeretlek - nagy lendülettel becsukta az ajtót, aztán ugyanilyen hirtelenséggel felém fordult. Gondterhelt ráncokba futott a homloka, a szája lebiggyedve kissé elnyílva remegett, égkék szemeit felváltva járatta az enyéimen.

Kezdtem igazából nagyon félni. Mi van, ha valaki látott minket akkor, és annak már mostanra híre is ment? Saját választásom volt, hogy levegőnek nézzenek odabent, ezért nem is tűnne fel, ha egyik napról a másikra pletyka téma lennék, de ha most emiatt Niall is keresztül fog nézni rajtam...

- Mondd, hogy eljössz!

- Mi van?

Odalépett hozzám, és hatalmas szemei könyörgésével, kezei közé fogta az enyémeket, és magunk közé szorította.

- Mondd, hogy eljössz velem pénteken Cassyhez, kérlek!

- J... jó, de...

- Ez az! Istenem, annyira imádlak! - szorosan magához ölelt, amitől egy pillanatra ki is szorult belőlem a levegő. - Hupsz, bocsi...

- Nem értem... - köhögtem. - Miért olyan fontos ez neked?

Niall elnézett balra, idegesen rágcsálni kezdte az alsó ajkát, és feszélyezve topogni kezdett a lábával. Amikor a szempillái takarása alól pirulva felnézett rám, megértettem.

- Ó... vagy úgy...

- Kérlek, ne mondd el senkinek, Tommo! Kérve kérlek! - megfogta két oldalt a vállaimat, és erősen megrázott a szavai nyomatékosítása végett. - Holnap akartam bevallani neki, de egyedül képtelen vagyok rá! Benned pedig megbízom, és jól esne, ha ott lennél közben...

Felnevettem.

- Mégis kinek mondanám el, Niall? Az ének tanáromnak?

- Jó, ez... jogos.

Ettől kicsit felengedett, és ő is eleresztett egy reszelős nevetést. Nem tudtam, hogy egyszer még jókedvet is teremthetek az antiszociális jellememmel, de rá tudnék szokni.

Persze, az ének tanáromról rögtön eszembe jutott Harry, és a vele kapcsolatos információ szomjam.

- Minden oké, Tommo? Elsápadtál... Nincs itt Rómeó, hogy elkapjon, úgyhogy légyszi, ülj le inkább, amíg hozok vizet... - szaladt volna el, de megragadtam a karját, és visszarántottam.

- Ne! Nem kell... Figyelj, lenne... lenne egy kérdésem.

Niall készségesen bólintott, aztán az ágya felé biccentett, amin mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk, egymással szemben. Az ölembe húztam a táskámat, és a pántjával szórakoztam, amíg Niall elhasalt a matracon, az álla alá könyökölve.

- Figyelek.

Hosszasan beszívtam a levegőt, majd közelebb kígyóztam hozzá, mintha valami extrabizalmas hadititkot készülnék megvitatni vele.

- Mi tudsz, a Harry Stylesszal kapcsolatos pletykákról?