3. FEJEZET:A démonaid megmentenek

956 79 5
                                    

És ennek pont ott is volt az ideje végre Kenneth mellett. 

Május 13. Vasárnap, a buli napja: Éjjel egy óra

Lisa kibotladozott a házból amikor valaki kihívta a mentőket egy sráchoz. Nagyon nagyon sokat ivott amit annak köszönhetett, hogy mindenki folyton a kezébe nyomott valami piát. Ő volt a középpontban, mindenki vele akart együtt bulizni és nevetgélni. Senki nem is értette, hogy minek jött el vele az a fura Elian. 

-Minden rendben Lisa?-Kérdezte Abigail utána futva. Abigail nem igazán túlozta el az öltözködést, csak felvett egy farmert hozzá pedig felkapott egy fekete pólót majd a Converse cipőjét felvéve elindult a buliba. Sötét barna hajában meghúzta a hajgumit, hogy erősebben szorítson miközben odasétált Lisához. 

-Hagyjál már!-Üvöltött rá a lány, mikor Abigail megakarta fogni a karját. Lisa elrántotta a kezét, Abigail pedig megdöbbenve vizslatta. 

Régen -bármilyen hihetetlen is- ők jó barátok voltak az általános iskolában. De aztán mikor jött a gimnázium hirtelen eltávolodtak egymástól, és a végén már odáig jutottak, hogy igazából nem is beszéltek egymással. És a barátságuk sajnos ezzel a véggel is zárult le. 

-Csak segíteni akarok! De elvagy telve magadtól!- Kiáltott rá Lisára dühösen Abigail, a szemei dühben úsztak, ha Lisa nem hajol el és görnyed össze hányni, akkor Abigail biztosan felpofozza. 

-Húzz el a kurva anyádba!- Lisa teljesen kikelt magából. Még sosem volt ilyen, azt hiszem, hogy rossz hatással volt rá az alkohol. 

Házból kilépett egy fiú, és boldogan felnevetett Lisát látva. Az arca nem látszott a sötétben, Abigail csak azt tudta kivenni, hogy igen csak magas ez a rejtélyes alak. 

Lisa megtörölte a száját majd visszahajolt és ránézett a még mindig nevető fiúra. 

-Mit akarsz?- Kérdezte Lisa az ajtóban álló fiútól, akinek még mindig nem látták az arcát. 

-Semmit Lisa. Igazán semmit.- Felelte majd azzal elindult pont az irányba ahol Lisa lakott. 

-Seggfej.- Mormogta Lisa az orra alatt. Alig bírt megállni a lábán, amit Abigail kissé aggódó tekintettel nézett. - Mit csinálsz még mindig itt?!-Kérdezte Abigail-től rá pillantva. 

-Haza kísérlek.-Jelentette ki a lány, mire amaz hisztérikusan felnevetett.

-Kísérjen engem haza a halál! Most pedig takarodj a közelemből te ribanc.- Ez volt az utolsó csepp Abigail poharában. 

Abigail Lisa szavai után már nem tudott tisztán gondolkodni. 

Lisa kóvályogva elindult balra. Nem volt túl közel a háza, de túl messze sem ahhoz, hogy ne tudjon elgyalogolni addig. 

Miközben ment előre nem nézett hátra. 

Pedig milyen jó is lett volna ha hátrapillant és meglátja a mögötte lévő szörnyeteget. 

________________________________________________

Május 15. Kedd: Utolsó óra

Miután Elian és Kenneth végzett az ebéddel -ami nem sok mi volt - elindultak az utolsó órájukra. Elian meglepődve figyelte ahogy Kenneth vele együtt belép abba a terembe ahol neki lesz órája. 

-Te nem felettem jársz?- Kérdezte Elian miközben az utolsó sorba sétált majd leült az ablak melletti padhoz. Kenneth lehuppant mellé mintha pontosan tudná hogy nem ül mellette senki sem. 

-Az árvaházban nem volt esélyem gimibe járni.- Felelte Kenneth egy vállrántás kíséretében. Elian őszintén megsajnálta azért mert ott még erre sem volt lehetősége. Az ő szülei meg már általánosban is mindenféle magántanárhoz járatták, miközben Kenneth egy árvaházban sínylődött! 

Elian legszívesebben visszapörgette volna az időt és segített volna Kennethen. Maga sem tudta, hogy miért érez éppen akkor erre olyan nagy szükséget. Valahogy Elian vonzódott a mellette ülő iránt, amit sehogy sem tudott volna megmagyarázni. 

Egy belső vibrálást érzett. Kettőjük között volt valami, és ezt Kenneth is tudta, mégsem tett semmit sem ellene. Azt hiszem, hogy most már nyugodtan kijelenthetem azt, hogy egymásnak születtek. 

Még mielőtt Elian válaszolhatott volna belépett a kis terembe a tanár és lecsitította a diákokat. 

-Végre egy jó hírrel nyithatom az órát!- Mondta az irodalomtanárnő izgatottan, mire Elian legszívesebben kinevette volna.- Szombaton, vagyis 19.-én, rendezünk Lisának egy búcsúztatót. Szeretnénk ha eljönnétek, és méltón eltudnánk búcsúzni ettől a csodálatos lánytól!-Rozoga tanár volt már, meglátszottak rajta az elmúlt évek. Duci alakjával leült a tanári asztalhoz, majd kisimította magán a mustár sárga  kasmír pulóverét. 

Mindenki örült a hírnek, és ezzel el is kezdődött a visszaszámlálás szombatig. Mert tizenkilencedikén egy olyan dolog történt amit a Fairfieldi lakosok még a rémálmaikban sem láttak. Szívszaggató nap volt. Szó szerint. 

Az utolsó óra után Elian kifelé indult a nyomában Kennethel. Nem értette, hogy miért követi őt ennyire a fiú. 

Lehet van valami oka rá? Hátsó szándék vezérli?

Mikor kiléptek az iskolából Elian boldogan szívta be a friss levegőt, ugyanúgy mint 13.-án a buli után. Hirtelen újra bűntudata lett amint eszébe jutott Lisa. 

- Ne gondolj rá.- Jelentette ki Kenneth, Elian furcsának és egyben érdekesnek találta azt, hogy Kenneth még a gondolatait is tudja. Vajon ennyire látszik az arcomon ha Lisára gondolok?

- Hidd el, próbálkozom.- Kenneth Elian mellé lépett majd kedvesen rámosolygott. Kenneth csontos arcán gyönyörűen ragyogtak a nap sugarai. És valahogy erre a látványra Elian teste reagált...

Főleg odalent amitől zavarba jött, ezért lesütötte a szemeit. 

-Haza kísérhetlek?- Kérdezte Kenneth egy kis csend után. Ebben a pillanatban Elian apja beállt a fekete BMW-vel az iskola parkolójába. Mind a ketten odakapták a fejüket. 

-Ne haragudj de Arthurral megyek haza.- Felelte Elian és ahogy látta Kenneth értetlen fejét még hozzátette: Ő az apám. -Erre aztán Kenneth idegesen kapta Arthur felé a fejét aki a telefonját nyomkodta a kocsiban ülve. Sokan akik először hallották, hogy Arthur és Susan mennyire pénzes rögtön arra gondoltak, hogy milyen előkelőek lehetnek az öltözködésben és stb. De Arthur egyáltalán nem volt előkelő ha az öltözködését nézzük! Ó, de még mennyire, hogy nem, a férfi inkább szeretett mackóban járni kelni Fairfield utcáin és szakadt pólóban. Susan titokban ez miatt mindig is szégyellte a férjét. 

-Nahát, Arthur.-Kenneth kissé dühösen mondta ki a férfi nevét mire Elian igen csak meglepődött. Lehet a pénzünk miatt?- Kérdezte magától, de nem éppen találta fején a szöget. Sőt ennek semmi köze sem volt ahhoz amiért Kenneth olyan hirtelen dühös lett az apja hallatán. 

-Akkor én most megyek...-Jelentette ki halkan Elian. Mikor Kenneth visszafordította Elian felé az arcát, az újra ellágyult. 

-Rendben, akkor holnap találkozunk Elian!-Felelte Kenneth egy mosoly kíséretében, majd Elian legnagyobb döbbenetére a karjánál fogva közelebb húzta a magához és a fülébe suttogott: És ne feledd, sose félj önmagadtól mert saját magad fog megmenteni.- Elian beleborzongott ebbe a mondatba és beleborzongott Kenneth közelségébe is. 

Azt akarta, hogy Kenneth sose engedje el. Azt akarta, hogy Kenneth megvédje. És a nagyobb így is tett. 

Három nap volt szombatig. Már csak három nap volt az ítéletnapig ami mindent megváltoztatott Elian életében. 





Őrületbe kergetveOù les histoires vivent. Découvrez maintenant