Szióka! Egy kedves olvasóm megkérdezte, hogy mi ihlette ezt a könyvet, és az bizony a fenti zene, ami mindigis a kedvenceimhez tarozott. Ha szeretnél egy kis ízelítőt kapni, vagy ráhangolódni a könyvre, akkor előbb hallgasd meg a szerzeményt, amolyan kis kedv és hangulatcsinálás gyanánt. Nem igazán ajánlom olvasás közben hallgatni, mert intenzív, és nem hagy koncentrálni, legalább is engem nem hagyott. Ami pedig szintén egy oknak számít, hogy ez az egész könyvnek adja meg a hangulatát, és nem ennek a résznek, lehet ezt amolyan nem konkrét szpojlernek is venni, úgyhogy ja. Nagyon örülök hogy benéztél ide, remélem élvezni fogod a könyv olvasását! Puszi!
Taehyung POV.
A szökőkút előtt ülve elgondolkodtam.
Miért nem hagytam hogy elvegye a szüzességemet? Talán medortofóbiás lenék? Hát ez...! Jézusom ez hogy juthatott eszembe. Hiszen nekem is az van a lábam között. Talán gerontofóbiás? Áh! De... Akkor miért? Talán nem érzem magamat készen rá? Lehet. A testem készen áll, de a lelkem valahogy még nem kívánja az ilyesfajta eseményeket. Vagy csak nem éreztem őt méltónak ehhez? Már megint hülyeség. Méltóbb szinte nem lehetne senki. Talán nem ő a megfelelő ember. Egyáltalán létezik olyan? Chh.
A cappuccinom utolsó kortyát lehajtottam, közben a sötét parkot néztem. Hülye vagyok hogy ilyen időtájt kijövök ide, de ki kellett szellőztetnem a fejem. No meg egy kis gondolkodás se árt meg, mert minél hamarabb düllőre jutok, annál hamarabb leszek nyugodt lelkiekben is. És erre ki tud jobb megoldást mint egy üres parkot Seoul szélén.
Kifújtam a bent tartott levegőmet, és kicsit hanyagabb pózba helyeztem magam a kemény fapadon. Mindig is csodáltam a vizet. Annyira nyugodt és békés. Szeretnék víz lenni. Ha megtehetném, nem gondolkodnék. Habozás nélkül azzá válnék. Bejárnám az egész földet, minden kicsi zugba betekintést nyerhetnék, sőt még a fellegekben is járhatnék. Semmi és senki nem tudna megsemmisíteni. Mindent le tudnék győzni. Minden és mindenki az uralmam alatt volna, nélkülem semmi nem létezne. Soha.
Túl nagy szavak ezek és én túl gyenge vagyok hozzájuk. Utálom ezt a gyengeséget! Gyűlölöm!
Felkeltem a padról és dühösen sétálni kezdtem az édesanyám háza felé. Szükségem van valakire. Yoongit nem kereshetem fel, mert ez után a visszautasítás után szégyenlek a szeme elé kerülni. Rajta kívül nincs senkim, csak az egy szem anyám. Szegénykémnek így is sok a baja, nem akarom az enyéimmel terhelni. Csak látni akarom. Ha meglátom az idő által megviselt, de gyönyörű arcát nem lehet gondom ezen a világon.
Lekanyarodtam balra, hogy egy sikátoron át rövidítsek az én jó anyám utcája felé. Sötét volt de mit sem törődve semmivel mentem. Minél előbb oda akartam érni, oda ahol felnőttem. Tudni akartam hogy minden rendben van a szülőházban, ahonnan édesanyám nem tud elszakadni. Idős már, de tartja magát. Pont mint régen. Bárcsak bennem is lenne ennyi erő és kitartás mindenhez!
A távolban megláttam egy alakot előttem. Egy falnak dőlve állt, a teste igencsak veszélyesnek látszott, amitől furcsa érzés fogott el. Egy belső hang azt súgta hogy tűnjek el onnan minél gyorsabban, de viszont már szinte fele úton,vagyok felesleges lenne vissza fordulnom. Hát remélem ha ügyet sem vetek rá békén hagy.
Mentem tovább, igyekeztem minél kevesebbet rá nézni.
Ahogy közelebb értem elrugaszkodott a faltól majd emberfeletti gyorsasággal nekem csapódott. Egy szúró érzés lepte el a nyakamat, terjedt szét testem minden szegletére. Hatalmas fájdalom volt. Mire felfogtam hogy a testével lefog, már szabadulni sem bírtam . A kín egyre csak erősödött, szívem egyre gyorsabban kalapált, ám sem mozdulni sem kiáltani nem bírtam. A torkomra égett keserves sikolyom. Lábaim megrogytak, de nem estem el. Akárki is, hagyja abba!
Inge aljába kapaszkodtam, és próbáltam megtartani magamban azt a csöpp életet ami még megtalálható volt. Nem lehet most vége! Nem halhatok meg! Nem állok rá készen!
A homály egyre csak rátelepedett szememre, mint valami ködfátyol takarta el előlem a világot. Mindez a könyörtelen fájdalom miatt volt, ami utána szép lassan elmémre is ráterítette sötét lebenyét.
Nagyon remélem hogy tetszik valakinek a betekintő! Ha igen akkor kérlek jelezzétek valahogy! 💓
ВЫ ЧИТАЕТЕ
S e o u l N i g h t s |Vkook|
Фанфикшн'' Mindig akkor tanuljuk meg értékelni azt a dolgot, mikor elveszítjük. Ez az emberi természet. Na már most mi van akkor, ha az életedről van szó? '' " Mikor felnézel az égre és látod a csillagokat, gondolj rám! Én sohasem fogok onnan nézni rád, de...
