DW6

3. rész

Reggel 5 óra.
Kelek, mint az összes többi reggel, mégis van valami különbség. A vállam bekötözve, az arcom oldalán pedig seb, állott vérrel. A konyhába megyek. Anyám jó reggelt kíván, majd szól:
- Jimmy, mi történt a fejeddel?
- Semmi.
- Igen, azt látom, azért vagy tiszta seb. Na és a válladdal meg mi történt?
Erre inkább már nem is válaszoltam, csak elindultam a melóba.
A műszak után megint ugyanott voltam. Detroit City streets.
Úgy döntöttem, hogy most kicsit hanyagolom a srácokat, haza meg minek mennék, és amúgy is kell egy kis séta, szóval elindultam.
Most itt lépkedek a betonjárdán, a lepukkant épületek között. A fülesemben épp a Last Muthafuka Breathin' szól...hmm, végre valami jó dolog ebben a napban.
Ahogy sétálok, egy út szélén virágágyásokat látok. Mellettük haladok el, nyíló rózsák vannak bennük. Valahogy csodálom a rózsákat. Gyönyörűek, és puszta létezésükkel képesek megszépíteni egy ilyen látképet is. Nem tépelődnek a nagy dolgokon, vagy próbálják megérteni a környezetüket. Természetes erejükkel törekednek előre, tegyen a világ bámit is ellenük. Ezekre a vörös csodákra itt senki nem figyel, mindenki elmegy mellettük, tudomást sem véve róluk.
Továbbmegyek.
Egy falon feltűnik egy graffiti, pár méterrel az egyik utcasarok mellett.
"C'S ARE KICK BKACK SLOBS" mélykékkel, alatta "16/5" feketével, alatta pedig egy nagy vörös X.
Nem kétséges, randevú lesz.
Továbbsétáltam, elkezdtem gondolkodni. Ma május 14. van. Lehet, hogy a múltkori graffitinek is köze van ehhez?
Jópár utcával, és jópár kanyarral később kereszteztem egy bizonyos utcát. Az utcát amiről nekem és Fozzynak van egy külön történetünk. Nem egy pozitív történet, de az biztos, hogy nem fogjuk egykönnyen elfelejteni. De erről majd később.
Újabb séta után eljutottam oda, ahol anno PR tanított engem deszkázni. Jó kis napok voltak...én estem-keltem, PR a deszkát állítgatta, és a fejét fogta. Néha egy-két levegőbe ordított káromkodás. A többiek meg ültek, és rajtunk röhögtek.
De lassan ideje hazafelé venni az irányt.
Ahogy beesek az ajtón, rögtön a hűtő felé veszem az irányt és a vacsora az első dolgom. Tusolás után a szobámba mennék de akkor anyám szól:
- Jimmy! Van egy jó hírem!
Jézus isten, remélem nem szedett össze valami munkanélküli balfaszt.
- Mi az?
- Holnap kapsz valamit, biztos örülni fogsz. - mondja lehunyt szemmel, mosolyogva.
Nem nagyon értem a helyzetet, de talán az arckifejezésemből levette, és most halkan nevet.
Hát rendben, előre félek, hogy vajon mi lesz az a "dolog" amit az anyám olyan rejtélyes módon tartogat nekem. Csak remélem, hogy jó (illetve a legkevésbé szar) dolog fog ebből kisülni.
Ezzel a gondolattal be is sétálok a szobámba. Túl vagyok mégegy napon.