Zwei und halb

7. fejezet

-Srácok, jó, hogy eljöttetek. Nem sokára ezek a szorgalmas és ügyes fiúk. -mutatott hátra a szervező srácokra Norbi. -Elkészítik az ételt amit lehet majd enni. Nyugi nem mérgező. -mondta, mire egy páran felnevettek. -Jó szórakozást!-Zárta le mondandóját.
-Na, mit szólsz? -jött oda hozzám Dorka. Kérdőn fordultam felé így folytatta. -Hát ehhez az egészhez, irtó klassz ez itt. Mindig egy olyan camp rock feelinges táborról álmodoztam. Ez annyira szuper. -jött teljesen lázba egy pillanat alatt.
-Igen, valóban az. -mondtam lágyan és körbe néztem a csapaton.
Mindenki mosolygott és vidám volt. Nem voltak problémák.
A tekintetem megakadt Pannáék által alkotta csapaton. Valamilyen tekintetben irigyeltem őket. Ez az utolsó közös "táboruk" és egy nagyon jó hangos társaság az övüké, néhány táborozóval.
Körbenéztem és a tekintetem megakadt Ádi mosolygó kék szempárán. Látszott rajtuk, hogy érzik nem sokára végetér, de még egy jó buli előtt állnak.
Az étel kimondottan finom volt. Miután a többség elfogyasztotta a vacsit voltak akik elmentek sétálni a Koli területén, voltak akik ott maradtak a tábortűznél és elkezdtek felelsz vagy merszezni. Mások fociztak vagy éppen röpiztek. Mivel egyikhez sem volt kedvem igazán elmentem az Ádival közös helyünkre. A hely elég bekerített volt növényekkel, hogy csak az látta ki van ott bennt aki oda bement, viszont hallani mindent lehetett. Beléptem a padok közé ahol ott találtam Ádit.
-Szia. -mosolygott rám. És amikor közelebb léptem láttam, hogy egy gitár van a padra fektetve.
-Szia. Jól látom, hogy ez egy Yamaha?
-Nem csak szép, de okos is. -válaszolta.
-Hmm, kezdesz belejönni a bókólásba.
-Meglepett, hogy itt vagy. -váltott témát.
-Miért lépett meg?
-Nem gondoltam volna, hogy eljössz.
-Igazából én sem.
Leültem mellé és elkértem tőle a gitárt.
-Ne tegyél benne kárt. -sopánkodott a hangszere után, mire én csak a szememet forgattam.
-Nyugi már!
Amint a hangszer az ölemben volt lefogtam egy akordot és pengettem párat. Sosem lehetett gitáron, mert a szüleim úgy gondolták, hogy nem lennék kitartó, ha nem egy zeneiskolában tanulok. Nos elmentem volna én zeneiskolába is szívesen, de nem volt gitár oktatás a kevés létszám végett.
-Nem is olyan rossz. -zökkentett ki Ádi. -Nézd, ha ezeket lefogod sokkal harmonikusabb hangot ad. -mondta és megfogta a gitár nyakát. Az ujjaimat egyesével elhelyezte a megfelelő húrokon. A másik kezével pedig valahogyan átnyúlva rajtam megpengette a húrokat. A szívem duplán vert a közelségétől.
-Játszok neked valamit, add ide. -engedett el, mire átnyújtottam neki a hangszert.
Az első hangok elég ismerősek voltak. Sajnos a dal címére nem jöttem rá, pedig biztos, hogy hallottam már. Elkezdett énekelni. A hangja mély volt és rekedtes, de nagyon jól szólt. Tellejesen átéreztem a dalt. Tipikusan az a dal volt, ami ha szól, elkezdesz gondolkodni és megnyugtat. Amikor befejezte az éneklést az utolsó akordokat is lejátszotta majd rám nézett.
-Na? Milyen volt?
-Hű. -ámultam el. -Nagyon jó hangod van.
-Most akkor feljebb kerültem a listádon? -kérdezte.
-Csak egy kicsit. -mutattam a kezemmel a pontos méretet.
-Valahonnan ismerős ez a dal. De fogalmam sincs hol halottam.
-Ez saját dal, a bandával. Igazából nem vagyunk nagy szám egyszer-kétszer játszották semmitérő rádiókban, de a bandának ez már óriási siker.
-Azta! Akkor most egy hírességgel beszélgetek? -kezdtem el ironizálni. -Úr Isten! Kaphatok egy autógrammot? -fordultam felé egy túlbuzgó vigyorral.
-Tudod, nem szokásuk autogrammokat osztogatni, túl sok idő lenne, de mivel ennyire szeretnéd esetleg belefér az időmbe.- Húzott.
-Megtisztelsz.
-Na mesélj, te miért vagy itt. -kerdezte.
-Túl szorgalmas vagyok, és a jegyeim sem rosszak. Diákelnök voltam, sokszor szerepeltem ünnepségeken.
-Mindent a suliért! -kiáltotta pomponokat mutogatva a kezében.
-És mit sportolsz a banda mellett? Van rá időd még?
-Akrobatikus kosárlabdázom, a bátyám is gitározik és már gyerekkorom óta tudok gitározni. -állt meg egy pillanatra. -Igazából a kosár edzések mindig este vannak heti 4 órában, a banda tagjaival pedig mind osztálytársak vagyunk így, akkor gyakorlunk amikor nincs doga vagy vizsga. A dalszövegeket a másik gitáros írja. Dávid dobol, én pedig vagy énekelek vagy gitározok.
-Azta! Én inkább megsem szólalok, túl uncsi vagyok.
-Dehogy vagy. Na mesélj te miben vagy jó!
-Jó a fogalmazás készségem.
-Naa Lora, ahogy hallottam van még benned más is, mint jó fogalmazás készség. -mondta mindenttudóan.
-Mire gondolsz?
-Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól énekel egy lány.
-Én nem lennék benne biztos.
-Pedig láttam egy videót az iskolád honlapján, mellesleg az a videó a Facebook faladon is megvan osztva, amiben kimondottan jól énekelt az a lány.
-Nem is emlékszem, majd megnézem. -próbáltam lezárni a témát.
-Ugyan, miért nem vallod be? -nézett rám komoly arccal.
-Nem is tudom. Nem szeretek ezzel dicsekedni.
-Pedig ezzel igazán dicsekedhetnél. -bíztatott.
Erre nem mondtam semmit, mire újra megszólalt.
-Énekelsz nekem?
-Mi? -kérdeztem, mert a kérdése váratlanul ért. -Nem.
-Legyen. -mondta és én nagyon örültem neki, hogy nem erőlteti.
-Kérdezhetek valamit?
-Csak akkor ha ezt többet nem kérdezed meg, persze, hogy kérdezhetsz.
-Panna a barátnőd? Mert, ha igen, akkor most helyettem neki kellene itt lennie, neki kellene dalt énekelned, nem pedig nekem.
-Panna ennél egy kicsit bonyolultabb. Mármint részemről csak egy barát, de ő sokkal többet képzel a kettőnk kapcsolatába.
-Tudom, hogy együtt voltatok.
-Ez így van. De most -mondta és rám nézett. -biztosíthatlak róla, hogy nincs Panna komolyabban az életemben.
-Értem.
-Mesélj még magadról.
-Lesz elég időd megismerni Ádám, nem árulok el semmit. -mondtam neki mosolyogva, amit ő is mosollyal nyugtázott.
Az idő további részében nagyon sokat beszélgettünk.
Felkísért a szobámba, de szerintem csak azért, hogy tudja melyik szobában lakom.
-Jó éjt Lora.
-Szia. -köszöntem el, majd bementem a szobámba.