Elsőként a főszervezők mutatkoztak be nekünk.
-Sziasztok, a nevem Zita, a tábor egyik szervezője vagyok 3 másik főszervezővel, Zolival, Lacival és Verával, illetve 10 diák szervezővel, akik a későbbiekben fognak bemutatkozni nektek. Szeretném ha legelsőként letisztáznánk azt, hogy egyes CSK-k (csapikapi), melyik országok felelőse lesz és kezdetét venné a közös munka.
Anglia: Adél. - a lány felállt és intett nekünk. - Kanada: Dávid - ő is hasonlóképp cselekedett mint a társa. Sorban elmondta, hogy ki hova kerül. - Görögország: Laura, India: Panna -ekkor felállt a lány aki annak a srácnak a hátán lógott. Szép lány volt, napbarnított (szolis) bőr, szőke egyenes hosszú haj, jó alak. Biztos nagyon népszerű, és valószínű a srác akin lógott a barátja lehetett. - És végül Olaszország: Ádám.
Felkaptam a fejem amikor meghallottam, hogy Olaszország. Az első pillanattól amikor ránéztem tudtam, hogy ő volt az a fiú, vagyis annak a mellkasnak a gazdája, amibe jó szerencsémhez híven beleütköztem. Ráadás következik...
Ő volt az a srác akinek a barátnője egy székkel odébb ült. Panna, szőke haj, jó alak, menő tudjátok az előbb volt róla szó.
Így megkaptuk Ádámot.Komótosan odasétált hozzánk, a társaságunk tagjain egytől egyig végignézett, elmosolyodott, intett egyet, majd leült a fiúk közé.
-Hé, szerinted is kurva jól néz ki? -kérdezte Dorka, akinek mellesleg van barátja.
-Mindedj hogy néz ki, van barátnője. -mondtam.
-És tételezzük fel, hogy nincs barátnője.
-Na jó. Ha nem lenne barátnője, és ha nem lenne ennyire bunkó, akkor lenne rá esély, hogy bejönne.
A következő pillanatban odalépett mellénk, és csak remélni tudtam, hogy nem veszi a lapot, hogy róla beszéltünk.
-Hé, bocs hogy neked mentem.
-Áhh nem gond, jól viselem, ha belémjönnek. -mondtam, majd elkerekedett szemmel néztem, ahogy egy pervez mosolyt villant, amivel előbújtak a gödröcskéi.
-Az jó....-mosolyodik és a kelleténél tovább néz engem.
Majd miután ezt megunta, visszamegy a fiúkhoz. És most visszanéztem Pannára, aki szúrós szemmel méregetett. Majd az egyik szervező csaj odasúgott neki valamit. Gyanítom miről lehetett szó... Elfordítottam a fejem és tovább figyeltem az este történéseit.
-Most hogy mi bemutatkoztunk, ti is mondjatok magatolról pár szót. Kezdjük Angliával. -mondta egy másik szervező.
A csapattagok egyesével bemutatkoztak, elmondták a nevüket és hogy honnét jöttek, majd kis idő elteltével mi következtünk.
-Sziasztok a nevem Lora. Debrecenből jöttem. -kezdtem.
-Mesterségem címere...-kiáltotta valaki be hátulról.
Elnyomtam egy mosolyt majd újra megszólaltam. -Ez jó volt. De a viccekre lesz még idő. Most átadom a szót a többieknek.
Egyesével benutatkoztak. Majd bemutattuk a kapott országot. Olaszországot. A végeredmény egész jól sikeredett. A végén kaptunk egy amolyan kötelező tapsot és folytatódott az est további része.
Miután mindenki befejezte a bemutatkozást kimentem egy kicsit kiszellőzetni a fejemet.
A sötét udvaron talaltam egy helyet ami fákkal volt körülvéve, középen pedig 3 pad volt. Kettő egymással szemben, egy pedig közöttük.
Kis hezitálás után úgy döntöttem a bejáratnak háttal levő padot választom. Jól esett a friss levegő. Bentről hallani lehetett, hogy elkezdődött a nyitó buli, ugyanis megszólaltak a hangszóróból a különböző témájú számok. Volt köztük amit ismertem, és szerettem is, de volt amit nem is hallottam. Az egyik eléggé megtetszett így elővettem a telefonomat és benyomtam a Shazam-ot. Pár másodperc után kidobta a számot. Úgy döntöttem nincs kedvem netezni, így vissza csúsztattam a telefonom a zsebembe.
-Azt hittem egyedül vagyok jelenleg aki az antiszociálisok klubbját erősíti. -jött mellém egy srác. Akit a sötét végett nem láttam, de ha hang alapján tippelhetnék Ádám volt az. -Lora ugye?-kérdezte helyet foglalva mellettem. Igen, Ádám volt az.
-Igen. Bár pont nem úgy nézel ki, mint aki annyira magányos lenne. - még a sötétben is látszott ahogy felfelé kunkorodik a szája széle.
- Vagyis, a baratnőd biztos elszórakoztat. Nem unatkozhatsz.
-Nagyon aranyos amikor zavarba jossz.
-Mi dehogy vagyok aranyos! Sőt! Meg nem is vagyok zavarba! Amúgy is sötét van, honnan látnád?
-Most árultad el magad.- mondta lazán majd rágyújtott.
Elkerekedett a szemem, amit ő nyilván nem látott.
-Nem is gondoltam, hogy Siófokon olyan srácok a legnevesebbek akiknek cigaretta lóg a szájából. Nem is tudom, sportoló vagy?
-Igen az vagyok. Tudom a cigi mellett sportolónak lenni lehetetlen. De nem szoktam rágyújtani. -kezdte. -Kivéve amikor a barátnőm nem szórakoztat. -idézte fel a szavaimat végig mosolyogva.
-Áh, hát persze. -kezdtem kellemetlenül érezni magam.
-Mégegyszer bocs. -kérdőjel fordultam felé. -Amiért neked mentem. Nem igazán indult jól ez a nap.
-Semmi baj.
-Bár ha tudtam volna, hogy egy ilyen lánynak megyek neki, akkor biztosan nem rohantam volna el olyan gyorsan.
Tette hozzá, nekem pedig egy pillanatra elakadt a lélegzetem.
-Hát annak a barátnőd nem örült volna.
-Bizonyára. Bár majd megkérdezem tőle is.
-Hé! Ne füstölj rám. Még elájulok. Nem akarok passzív dohányos lenni.
-Szerintem ha elárulnál, akkor az nem a cigitől lenne. -mondta komiszan.
-Nagyon rossz napod lehetett. Ennél rosszabb csajozós szöveget még nem hallottam.
-Ki beszélt itt csajozásról? -mondta kedvesen, ironizálva, de ezzel beégetve engem.
-Egy élmény lesz együtt dolgozni. -fújtam ki a levegőt egy sóhaj után.
-Ebben biztos lehetsz. -mondta magabiztosan és bár nem láttam jól azt hiszem kacsintott egyet.
-Ádi, itt vagy? -kérdezte egy női hang.
-Azt hiszem hív a baratnőd.
-Tényleg? -kérdezte, mintha nem hallotta volna. Újra szólt a hang.
-Jövök már! -kiáltott vissza.
-Lara, egy élmény volt. Holnap várlak este ugyanitt. Csalódott leszek ha nem jössz. -mondta és lazán elsétált.
YOU ARE READING
Zwei und halb
RomanceAmatőr íróktól származó történet, amelyben bemutatkozik nekünk Lora, az iskolájában közösségi szerepéért kiemelkedő főszereplőnk. Lora és barátai az idei nyáron két és fel hetet fognak eltölteni a Balatonnál. Számos izgalmas feladattal és programmal...