Csak mi ketten! •ChanBaek•

506 36 7
                                    

A konyhából izgatottan sétáltam át közös házunk nappalijába, hogy végre egy hosszabb időt tudjunk ChanYeol-val tölteni. Nagy erővel huppantam a kis, kétszemélyes kanapéra, az óriás mellé, ki már a különféle csatornák között keresgélt, egy mindkettőnknek megfelelőt. Próbáltam minél közelebb csúszni páromhoz, így hőt nyerve forró testéből. A pillanatban mikor már szinte rajta feküdtem, megállt a távirányítón lévő gombok nyomogatásába, egy olyan adón hagyva a világító szerkezetet, mi egy igen romantikus, enyhén nyálas, mégis zavarba ejtő jelenetekkel megfűszerezett filmet vetített.

Már a film végénél járhattunk, lábaink össze voltak fűzve, testem pedig ChanYeol-én hevert, így oly' hatást keltve mintha egybe akarnánk olvadni. Fejem mellkasán pihentettem, hallgatva nyugodt szívverését, mi már egyszerre dobogott enyémmel. Mikor is hirtelen megéreztem, hogy az alattam lévő felület, nagyobbat emelkedik mint egy egyszerű levegővételnél, s ahogy vártam meg is szólalt, a fekvőhelyemként szolgáló fiú.

- Baekie... - Kezdte halkan s mintegy félve. Válasz helyett csak felemeltem kobakom, ezzel jelezve, hogy minden figyelmem az övé. – Gondolkodtam a kapcsolatunkon.

Mondata befejeztével a levegő tüdőmben rekedt, s addig fekvő pozíciómat ülővé változtattam. Immár a lila-hajú, csípőjén ülve és kezeimmel felsőtestén megtámaszkodva, meresztettem rá aggódó, félelmekkel megtelt íriszeim.

- Sz-szakítani akarsz? – Dadogtam, miután nem folytatta párom – kit nem tudtam meddig lesz még az – mondani valóját.

- Dehogy! – Kezdett bele nagy hévvel tiltakozásába. Ebbe a nagy sietségében ő is felemelkedett a kanapáról, s én máris erős combjain pihentem. – Csak kipróbálhatnánk valami újat. – Simította kezeit derekamra, próbálva elérni belegyezésem a még ki nem mondott kívánságába. Mintha végtagjait meg sem éreztem volna, testemre simulni, húztam fel kérdőn bal szemöldököm. Ezzel egy kisebb, de annál őszintébb sóhajt kicsikarva belőle.

- Mi lenne ha ezt az egészet, nyitott kapcsolatként folytatnánk? – Nézett vágyakozóan rám.

A meglepettséget akarva se tudtam volna eltüntetni arcomról. Ajkaim elnyíltak, szemeim pedig csak még nagyobbra nőttek. A szégyen érzete pedig egyre csak kúszott fel nyelőcsövemen, egyre csak marva azt. Párkapcsolatunk akkor már bőven a második évét rótta, ezzel még nagyobb bánatot keltve bennem. Tudtam, hogy kevesebb időnk van egymásra mint a kezdetek – kezdetén, munkáink miatt, de attól függetlenül úgy gondoltam érzéseink nem változtak. Legalábbis az én részemről nem. Semmi más nem járt az agyamban, csak az, hogy nem vagyok számára elég vonzó és, hogy rosszul bánok vele, vagy esetleg egy lányt akar. E ideák miatt fejem előre bicsaklott, tekintetem pedig pólóm szélével játszadozó nőies ujjaimra szegeződött.

- Ha ezt akarod. – Válaszoltam, reménykedve, hogy hangom nem csuklik meg. Igaz nem akartam belemenni ebbe a játszmába, de elveszíteni se akartam a lila hajú, óriásom.

Mint aki észre se vette szomorú és megsértett arcom, ölelt magához szorosan, elmormogva fülem mellett egy 'Köszönöm'-öt. Majd még mindig szorosan tartva engem, dőlt vissza a kanapéra, ezzel megteremtve eredeti pozíciónkat. Amint egész háta kényelmesen puffant a puha és kényelmesen kitömött ülőalkalmatosságon, egy mélyről jövő oxigén áradat tört fel tüdejéből, mely megnyugvását jelezte, kérdésére kapott válasszal kapcsolatban. Én pedig cseppet sem oly' nyugodtan mint ő, helyeztem fejem vissza mellkasára, az idegességtől és kétségbeeséstől nagyra nőt gombóccal torkomban s bármennyire is akartam nem tudtam a filmre figyelni. Mivel gondolataim csak ChanYeol kérdése s annak okai körül forogtak.

*

A munkahelyemként szolgáló csendes, kis kávézóba belépve próbáltam egy elfogadható mosolyt az arcomra varázsolni. Mi az egyik legjobb barátom és munkatársam megállapítása szerint nem igazán sikerült.

A Bit of Sunshine •Kpop Oneshots BoyxBoy•حيث تعيش القصص. اكتشف الآن