Fekete Macska egy napra

Átkok közt élők

Hali mindenki! ^^

Ami azt illeti, nem egy igazi folytatást hoztam nektek, inkább csak egy kis szösszenetet... Egy apró eszmefuttatást, néhány igencsak mély gondolatról, ami ehhez a könyvhöz kapcsolódik. Emlékeztek még Verára, aki pár éve egyszer magára ölthette Fekete Macska erejét? Ami azt illeti, most egy saját erőt birtokol. Hogy úgy mondjam, ugyanazt az erőt, csupán egy... rosszabb kiadásban. Egy régi gyűrűvel, amely magán hordoz egy átkot.

Ezt az ötletet a Miraculous PV adta, amely szerint ebben a változatban, Macska (ott azt a karaktert nem Adriennek, hanem Félixnek hívták) gyűrűje el lett volna átkozva. Eszerint nem veheti le mindaddig, míg Katica meg nem csókolja, és addig a saját balszerencséje sújtja.

Nem szoktam hangoztatni, de azt hiszem nem véletlenül ragaszkodom olyannyira Fekete Mau karakteréhez, ahelyett, hogy bármilyen más féle állatból és erővel gyártanék OC-t magamnak. Szóval kitaláltam ezt a kis apróságot Mauhoz és Pisztáciához (a kwamim beceneve), és ebből született ez a pár sor, már pár hónappal ezelőtt... De meglátjátok, mire gondolok.

Ez a kis magyarázat kellett, hogy értsétek a dolgokat, de be is fejezem a dumálást... A szöveg komolyan, és önmagáért beszél.  - Néha az ilyenek túl jól sikerülnek...

UI.: (ha lesz) komment, nem biztos, hogy válaszolok.

Nem kétséges többé, az összetartozásunk Pisztáciám.

Az egész életem, mintha valamiféle jelet hordozna... Valamit, amiből igyekszem kihozni a legjobbat, de valahogy aztán mindig engedem magamat a padlóra küldeni...

És te nem gondolod, hogy hasonlóak vagyunk?

Ez az egész illúzió csak egy mocskos átverés. Mi sosem leszünk jók másra a pusztításnál. Pedig annyira szeretnénk többek lenni.. Alkotni és építeni, szeretni és bízni. De akiben nem bízunk, az valójában önmagunk... Hogy pótolhatná ezt bárki más? Hogy csodálkozhatunk, hogy átvernek, ha önmagunk is elátkozottak vagyunk?

Fekete macskának lenni egy szürke világban, már maga a katasztrófa. Mintha gyilkos lennél egy olyan teremben, ahol mindenkinek legalább akkora a bűne, mint neked, de mégis te vagy az, akire mindent rá lehet fogni. Mert te nem tudod megjátszani magad...

Én nem tudom megjátszani magam. S amerre járok, követ is a balszerencse. Szinte érzem ezt az aurát. Láncok kötnek meg, amelyek nem láthatóak, de szorítják a csuklóm. Elszorítják a vénámban a szívdobogást... Aztán csodálkoznak, hogy mindig jéghidegek az ujjaim. Mosolyt kényszerítenek rám, és el sem gondolkodnak, miért nem látnak sosem sírni... Addig húznak, míg robban a bomba, de csodálkoznak, hogy mekkora a hangja... Ha bár, maga a robbanás alig érezhető.

Megjátszani magam, azt várja el mindenki. Hasonulni akarok, mert tele a pohár, de belefáradok akárhányszor megpróbálom... De annak legalább édes íze van.

Talán ez is ennek a része... Ahogy megérzem a pusztítás ízét. Nem azét a pusztításét, ahogy egy érintéssel romba döntök egy falat. Hanem ahogy belülről pusztítok valakit. Trópusi gyümölcsök ízét érzem a számban, amikor a gonosz gondolatok megszületnek az elmémben. Ezután már csak megkönnyebbülés ki is mondani őket...

Mondd, ez a te hatásod, vagy önmagamból fakad? Valóban elátkozott vagyok, vagy ez csak valami furcsa álruha? Ki tudna gyógyítani, ha megszabadulnék attól a gyűrűtől, vagy csak erősödne..? Tudni akarom, hogy mi is az, hogy átok. Hinni benne, vagy tenni érte? Eldobni a francba és elégetni a kályhában, vagy felemelni a fejünk fölé?

A valóság az, hogy nincsen semmiféle átok. Mert nem lehet valóság egy nem létező gyűrű átka. Bármit gondolok. Bármit teszek. Bármit érzek. Az belőlem táplálkozik. És nem egy álomból.

Ezért tudom, hogy belül egy szörnyeteg vagyok.