LÉLEKBEN SZÁRNYALOK - BEFEJEZETT

1

A kijelentésére csak még jobban sírni kezdek. Éppenséggel mindennek érzem magam, csak ügyesnek nem. Azt akartam, hogy boldog legyen, erre elbuktam a vizsgát. Az egyetlen lehetőségemet, hogy bekerüljek a Terepvadászok közé. Az egyetlen lehetőségemet, hogy bosszút álljak amiért az átkozott angyalok megnyomorították Mairenn életét. Miattuk vesztette el fél szemére a látását, és a bal karja felét. Akkor anyámat védte, és én annyit se tudtam tenni, hogy folytatom, amit ő.

-Nem számít, mi történik, vagy, hogy döntesz, mindig is a lányom maradsz. Sőt, örülök is, hogy nem sikerült a vizsga, így legalább biztonságban tudhatlak.

Mosolyodik el, de tudom, hogy csak azért mondta, hogy megnyugtasson.

-De már nem vagyok kicsi, tudok vigyázni magamra.

Húzódok el tőle, és megtörlöm az orrom.

-Elhiszem, de megesküdtem a húgomnak, hogy megóvlak, akár az életem árán is.

Dől hátra, és rám néz.

Magamra erőltetek egy mosolyt, de belülről majd szétrobbanok az indulatoktól.

Hogy fogom ezt mind meghálálni? A sok kedvességet, és az odafigyelést?

Csak bámulom az arcát, és azon gondolkozok, mennyire hasonlíthattak anyámmal. Bár őt személy szerint sose ismertem, mert meghalt, amikor születtem, Mairenn mindig csodálattal mesélt róla.

Hogy milyen szép arca volt, hullámos barna haja és kék szeme. Karcsú volt, és mindig jókedvű. Ő is Terepvadász volt, mint Mairenn, viszont sose ölt angyalokat. Nem volt szíve ahhoz, hogy kioltson egy életet, még ha az egy angyalé is. A Terepvadászat azt a részét mindig teljesítette, hogy csapdákat állítson, és elfogja a nyulakat és a hozzájuk hasonló állatokat, amik az erdőben nem élnek meg, de sose végzett velük. Mairenn mindig úgy mesélt róla, mintha egy földre szállt csoda lett volna, hiszen a testvére volt, de valahogy engem nem tudott meghatni. Számomra Mairenn jelentette a családot, hiszen ő nevelt fel, ő volt mindig mellettem a bajban. Rá nem hasonlítottam annyira, hullámos fekete haja, zöld szeme volt, magas alkata és széles válla. Nekem pedig, hát nem is tudom... A hajam hol szőkés volt, hol barnás, hol pedig vörös. A szemem pedig bronz színű, Mairenn szerint egy betegség miatt, mert ilyen színű szeme egy embernek nem lehetne.

Mindenre megtanított, amit egy Terepvadásznak tudnia kell, az íjat és a nyilat tökéletesen megtanultam használni.

Az Albero kiképző táborban, ahol a Terepvadászokat készítik fel, megtanultam szarvason lovagolni, és úgy bánni a nyíllal.

Mióta az angyalok visszaszorítottak minket az erdőbe, kénytelenek voltunk a lovak helyett szarvasokat használni a hajtóvadásztara.

Az Albero az erdő közepén a várostól fél órányira volt, egy hatalmas kivájt fa belsejében, és annak a környékén.

A fába felépítettek egy iskolát, ahol évekig az angyalok anatómiáját tanultuk, de csak annyi maradt meg, hogy hogyan kell úgy levágni a szárnyukat, hogy az ne sérüljön, de az angyal elvérezzen. Bár élőben sose próbáltam, sőt, egészen a vizsga napjáig nem találkoztam egy angyallal sem, biztos vagyok benne, hogy elájulnék, ha meglátnám azt a sok vért.

A tanárunk azt mondta, sokat lehet keresni azzal, ha eladunk egy angyal szárnyat, mert még mindig vannak emberek, akik azt hiszik, hogy az angyalok végtagjai varázserővel bírnak.

Magamban nevettem ezen, mert hatalmas hülyeség. Attól, hogy szárnyaik vannak, nem többek. Igaz azt hiszik ez így van és tiszta szívből gyűlölik az embereket, ahogy mi is őket. Nem tartanak többre minket, mint patkányoknak, akik nem érdemlik meg a szabadságot. Csak mert nem tudunk repülni. Azt hiszik, ez már feljogosítja őket, hogy pusztítsanak, és rabszolgává tegyenek minket. Voltak, akik megpróbálták felvenni velük a harcot, de semmi esélyük se volt, az angyalok sokkal erősebbek, és nem tartják be a harc szabályait. Simán felkapták a katonákat, és a magasból a földre dobták őket. Azokat, akiket elkapnak rabszolgává teszik és rosszabbul bánnak velük, mint a kutyával. Volt, akiknek sikerült megszöknie a rabságból, és hátborzongató történeteket meséltek. Néhányan megpróbáltak békét kötni velük, persze sikertelenül.