Menekülj! Tiltott szerelem /befejezett/

13. rész

2017.02.15. (szerda)

Reggel felöltöztem és összepakoltunk, majd elmentünk Scotthoz. Mivel Scott egyedül lakott, így csak egy szobája volt. A cuccomat lepakoltuk az egyik sarokba és elindultunk a városba, mert azt mondta ő nem akarja az iskolával vesztegetni az idejét, amikor lehet, hogy utoljára lát engem.

- De hiszen fel foglak hívni és video chatezhetünk.

- De az nem ugyan olyan. Én hallani akarom a kis hercegnőm hangját. – mondta és az égre emelte a tekintetét.

- Ti voltatok, akik elindítottatok az utamon.

- Tudom, és most azt kívánom bárcsak ne tettem volna. Ha akkor tudom, hogy egy nap elhagysz minket, akkor inkább bezárlak egy kalitkába és megtartalak magamnak.

Éreztem, hogy a sírás határán állok. Olyan nehéz a búcsúzás.

- Ez kedves tőled. Nekem is fontos vagy. – mondtam és megölelt.

- Tudod, hogy ránk bármikor számíthatsz. Mi mindig várni fogunk téged. Csapot-papot ott hagyva fogok hozzád rohanni, mint a szőke herceg fehér lovon.

Nem tudtam megakadályozni a könnyeimet. Ott álltunk az utca közepén egymás karjába borulva és sírtam. Hiába. Az ember nem minden nap talál magának igaz barátok. És én egy szerelem miatt eldobom magamtól őket.

- Vissza fogok jönni. Amikor végre túltettem magam Josephen, akkor visszajövők hozzátok.

- Tudtad, hogy nagyon kegyetlen vagy? Ilyen hamis reményekkel álltatni engem. Tudod te is, hogy soha nem fogod magad igazán túl tenni ezen a több éves szerelmen.

- De akkor is vissza fogok jönni hozzátok. Ezt az egy ígéretemet be fogom tartani mégha bele is halok.

- Ilyen nagyot ne ígérgess. És nem akarnám, hogy meghalj. – mondta és megsimította a fejemet. – Na, menjünk, mert egy csomó dolgot terveztem mára.

- Például?

- Mozi, étterem, játékterem meg ilyen és ehhez hasonló dolgok.

- Akkor mire várunk még? – kérdeztem és letöröltem a könnyeim.

Jól éreztem magam aznap. Azért nem írok többet erről a napról, mert túl jó volt és nem akarom közben elsírni magam. Rájöttem, hogy fontosak a barátaim. Ők azok, akikre számíthatok.

Este még beszélgettünk egy kicsit.

- Scott, alszol?

- Nem.

- Szerinted mi lesz ebből? Keresni fog?

- Nem tudom. Ha a helyében lennék, soha nem engedtem volna, hogy elmenj tőlem. – mondta és elvigyorodott.

- Értem. Köszönöm, hogy vagytok nekem. – mondtam és csend telepedett közénk, amit később ő tört meg.

- És? Hova mész majd? – kérdezte.

- Anyához szerintem. Ideje lennem vele lenni. Már hiányzik. - Hazudtam.

Nem azért megyek hozzá, mert hiányzik, hanem messze akarok lenni Josephtől.

Ahogy lefeküdtem aludni, Josephen gondolkoztam. Mi lesz, ha többet nem keres? A telefonomat is otthon hagytam, nehogy felhívjon és meggondoljam magam. Ezekkel a gondolatokkal nyomott el az álom.