5. rész: Szökésben

2.4K 139 12
                                    

A nap lassan nyugovóra tért, mikor én még mindig a könyvtárban ültem, és ugyan azokat a könyveket bújtam, amiket tegnap már egyszer átnéztem. Az agyam teljesen kikapcsolt, és fogalmam sem volt róla, hogy mit írtam le előző nap. Az elvárt kétezer szóból nagyjából négyszáz volt meg, de hiába próbálkoztam, nem ment. Hát nem volt elég rossz az elmúlt két napom? Már most el van rontva a holnapi is, ha nem tudom leadni a dolgozatot.

A könyvtár csendjét kihasználva, a fejemet lehajtva, csukott szemmel próbálkoztam visszaemlékezni a tegnap leírtakra.

- Te itt alszol? - a mély hangra olyan hirtelen kaptam fel a fejemet, hogy a tinta, ami a pergamenem fölé volt téve, most elárasztotta az egész lapot.

- Ezt nem hiszem el! - néztem rá kikerekedett szemekkel - Ez nem lehet igaz. - próbáltam menteni a menthetőt, de hiába.

- Ez a dolgozat nem akarja, hogy leadják. - nevetett a fiú, és leült velem szembe.

- Ez a dolgozat már régen készen volt, csakhogy te felgyújtottad. - néztem szúrósan a szürkés szemekbe.

- Mondtam, hogy segítek, de te sehol sem voltál. - rántotta meg a vállát.

- Te már délben nem voltál ott.

- Kiengedtek. - mondta, és kényelmesen elterpeszkedett a széken, a lábait pedig az asztalon pihentette meg.

- Ha Madame Cvikker meglátja, hogy a könyveire teszed a sáros cipődet, Merlin irgalmazzon neked.

- Fáj a lábam.

- Akkor miért nem vagy a Gyengélkedőn?

- Mondtam már, mert Madame Pomfrey kiengedett. Úgy gondolta, hogy ha ehetek reggelire melaszos sütit, akkor nincs is olyan nagy bajom.

- Neee! - a szívem majdnem kiugrott a helyéről - Megtudta, hogy azt ettél?

- Meg! - bólintott - De ne aggódj, azt mondtam, hogy James-ék hozták nekem. Nem árultalak el.

- Köszönöm!

- Én köszönöm. Nagyon finom volt. Igazi életmentő kaja. - csukott szemmel emlékezett vissza a süti ízére, és egy hatalmasat nyelt - Nem keverhettelek bajba, hiszen így is elég bajt okoztam. Na, nem mintha nem tettem volna jót azzal, hogy elégettem azt a borzalmat.

- Ugyan már! Nehogy azt mondd, hogy te akkora szakértő vagy átváltozástanból.

- Nem igazán. De ezt a téma a kisujjamban van. - mondta flegmán, és maga elé húzott egy könyvet - Itt is van. - szólalt meg egy kis idő után - Látod? Te azt írtad, hogy az átváltozás fájdalmakkal jár, de ez nem így van. Kezdjük ott, hogy ha valaki Animágus akar lenni, annak elég hosszú folyamatokat kell átélnie. Tudtad például, hogy az első lépések között van, hogy egy egész hónapig Mandragóra levelet kell a szádban tartani?

- Fúj! - húztam el a számat - Nem. Ez igaz?

- Persze! - bólintott meggyőzően, sőt, mintha kissé sértőnek találta volna, hogy megkérdőjelezem - Az átváltozástan és az animágia nem ugyan az. Az átváltozás egy varázslati forma, az Animágia viszont örökre szól. Persze, nem magad választod meg, hogy mi akarsz lenni. Ez a személyiségtől függ. Gondolj bele, hogy mindenki oroszlán meg hasonló erős állat akarna lenni. - nevette el magát, nekem pedig mosolyognom kellett rajta. Nagyon ért hozzá. Igazán érdekelheti ez a dolog, ha ennyi mindent tud. Még olyanokat is mondd, amikről én sosem hallottam. Például azt is megtudtam, hogy az első feljegyzett Animágus egy ókori görög varázsló, Falco Aesalon volt. Illetve, hogy az Animágus állati formáján gyakran megmaradnak az ember megkülönböztető jelei.

Love is the Cure [Sirius Black Fanfiction] - SZÜNETELWhere stories live. Discover now