Ahol a boldogság véget ér

'1'

Ami történt, megtörtént. Fény derült egy sötét titokra. Ami felforgatta az egész életemet,de ehhez vissza kell menni október 18. vasárnapra.

OOO

A hideg átjárta a testem. Minta csak ébresztgetni akart volna. A takarónak nem nevezhető plédet úgy húztam magamra, mintha el akarnák venni. Mikor rávettem a testem, hogy felüljek, megdörzsöltem jobb szemem. Rápillantottam a nagymamámtól örökölt ébresztőórára, ami 05:00-t mutatott. Anya előtt szoktam felkelni, hogy el tudjak mosogatni. Felálltam és a tegnap már kikészített pulcsit és melegítőnadrágot vettem fel. Hajam egy rendezetlen kontyba fogtam össze. Lesiettem a konyhába és a mosogató elé álltam. Elővettem a mosogatószert és egy szivacsot. Felvettem egy poharat és elkezdtem a mindennapos dolgomat.
Közben gondolkodtam, hogy milyen élete lehetett anyának, amikor még nem léteztem. Gondolom sokkal jobb, mert akkor még nem kellet reggeltől estig dolgozni, nem kellett engem maga elé helyeznie. Nem kellett mindent megtennie azért, hogy nekem jó legyen. Miattam kellett abbahagynia a gimnáziumot, mert 17 évesen szült meg, és nem volt, aki vigyázzon rám. A nagyszüleim a születésem után 2 hónappal hunytak el. Anyának nem csak ez okozott fájdalmat, hanem, hogy apa elhagyta. Mikor 12 éves voltam feltettem anyának egy racionális kérdés apuról. ,,Hol volt ilyenkor az apu?'' Jogosan kérdeztem, de láttam anyán, hogy apu egy fájdalmas pont volt az életében, ezért nem kérdeztem róla többet.De elmondta a kérdésemre a válasz: ,,Apádnak fontosabb dolga is volt az életében, mint mi.'' Emlékszem, nem akartam többet megtudni apámról ezért rákérdeztem, hogy miért ér mindig ilyen későn haza. Anya csak mosolygott egy aprót és elkezdte: „Mert te mindennél fontosabb vagy." Ezután a mondat után minden megváltozott. Anyáról le akartam/le akarom venni a miattam rá nehezedő terhet, ezért minden házimunkát átvettem tőle, hogy mikor haza jön, ne kelljen egyből a mosogató irányába mennie, hanem rögtön az ágyba.

Gondolkodásomat a vállamat kocogtató számomra a legjobb ember szakította félbe.
- Jó reggelt -köszönt reggeli rekedtes hangján.
- Jó reggelt - Pakoltam közbe a már megszáradt poharakat- Hogy aludtál?
- Jól - Támaszkodott meg a pulton - Te?
- Jól - hazudtam, de azért mosolyogtam, hogy az ellenkezőjét higgye.

Visszafordultam a mosogatóhoz folytatni a dolgomat, de ekkor kisebb kopogások hallatszottak az ablak felől. Oda kaptam fejem és meglepődöttség fogott el, mivel cseperegni kezdett az eső. Halvány mosoly húzódott ajkamra, magam se tudom miért. Figyelmem újra a mosogatóé lett. Míg eltörölgettem pár poharat, addig anya már felöltözve ette az általam készített reggeliét. Mosolyogva néztem, ahogy elmajszolja az ételt. Mikor végzett el akarta mosogatni, de én kikaptam kezéből a tálat és beleraktam a mosogatóba.

- Majd én elmosogatom. -néztem rá- Úgy is ma itthon leszek egész nap.

- Dorothy, én is meg tudom csinálni -mosolyodott el halványan.

- Tudom, de majd én megcsinálom. - mondtam neki határozottan.

- Jól van, feladom - sóhajtott, és felvette az ételhordozót, amibe az ebédjét pakoltam.

- Majd jövök 8-kor -nézett a szemembe. Látszottak a karikák a szeme alatt.

- Jó - Erőltettem magamra egy mosolyt és odasétáltam megölelni.

OOO

Mikor elengedtem egy puszit adott a homlokomra és elköszönt, és kilépett az ajtón. Becsukta az ajtót, én pedig nekiálltam takarítani. Amikor végeztem a takarítással, rápillantottam a fali órára ami délután 3 órát mutatott. Éppen leraktam a seprűt, amikor csengettek. Kíváncsian indultam meg az ajtó felé. Amikor kinyitottam örömmel néztem az előttem álló két emberre. A szomszédból Effy és Sabrina nézett vissza rám.

- Sziasztok -mosolyogtam a 9 éves Effy-re és anyukájára.

- Szia Dorothy. - mosolyogva köszönt Rina- Megkérhetnélek, hogy vigyázz egy kicsit rá- nézett rám reménykedően.

- Persze, úgy sincs más dolgom.

Hálásan rám nézett és egy puszit adva lányának, elment. Igazából Effy-re már nagyon sokszor vigyáztam. Nem sok mindent kell csinálni vele csak hagyni, hogy olvasson. Ahhoz képest, hogy 9 éves nagyon zárkózott. Velem persze nem, mert engem már régebb óta ismer. De legalább neki vannak barátai nem úgy, mint nekem, de ez most lényegtelen. Szóval hasonló a viselkedésünk például abban, hogy ismeretlenekkel nem nagyon szeretünk beszélni, de akiket ismerünk annál inkább.

- Dott, milyen könyvet ajánlasz? - kérdezte, közben pedig a lépcső felé vettük az irányt, hogy felmehessünk a szobámba olvasni.

- Fantasy?- nézek rá.

- Azon belül?- kérdez rá, és pont beérünk a szobámba.

- Újramesélés - mondom, és leemelek a jókora könyves polcomról, egy könyvet, és Effy kezébe adtam.

- Az árnyékkirálynő. -olvassa fel hangosan, a könyv címét.

- Nekem tetszett, akkor szerintem neked is tetszeni fog.

- Valószínűleg. - mosolygott rám, és leült az ágyamra. - Te mit csinálsz addig?

- Tanulok - és azzal a lendülettel leültem az íróasztalhoz.

OOO

Mikor végeztem a tanulással, elpakoltam és elkezdtem csinálni a vacsorát.6 órakor csengettek, gondolom Rina. Elzártam a tűzhelyet és levettem a kötényt. Odasétáltam az ajtóhoz és kinyitottam. Igazam lett, tényleg Rina állt ott. Effy már mögöttem állt, könyvel a kezébe.

- Elvihetem a könyvet? - mosolygott rám a lány.

- Persze - válaszoltam, egyszerűen, de mégis velősen.

- Dorothy, köszönöm a segítséget- ölelt meg Rina.

- Igazán nincs mit- mondtam.

Azután elköszöntem Effy- éktől, és agyalni kezdtem, hogy Miért hagyta ott Rinát a férje. Miközben kerestem a kérdésemre a választ, addigra fent unatkoztam. Mikorra már rájöttem, hogy ezt csak Rina, és a férje tudhatják.