IQ bajnok a szomszédból ||NamJin||

13. rész

Ha valaki azt mondta volna nekem két hete, hogy dupla randin leszek majd NamJoonnal és a barátnőjével, valamint a fiúval - aki talán a jövendőbeli párom is lesz -, bizonyosan képen röhögtem volna, esetlegesen leöntöm egy doboznyi festékkel, de a helyzet az, hogy senki sem készített fel erre az embert próbáló helyzetre, talán, így kerülhettem a park melletti kávézóba, s annak mosdójába.

Voltaképpen, ha eltekintünk azon kínos pillanatoktól, mikor a lila hajú fiú és a barátnője éppen egy zavarba ejtő pillanatban kaptak minket rajta Kyungillal, és attól, hogy, amióta beültünk így, négyen a kávézóba, a NamJoon és köztem kialakult feszültség szinte kézzel tapinthatóvá vált -, akkor talán mondhatnám az elmúlt órát kellemesnek és jó időtöltésnek, csak hogy, ez közel sem volt így a valóságban.

Az elmúlt két napban, valóban elfogott az a reményteljes érzés, hogy a szürkés, hamvas hajú fiúval majd képes leszek pillanatok alatt elfeledni a Szomszéd fiúhoz kötő gyengéd érzelmeimet - ezzel talán ki is használva valamelyest Kyungil nagy lelkűségét -, de senki sem gondolta, hogy ez a folyamat ilyen nehéz és fájdalmas lesz.

Eunha, a valóságban még sokkal szebb volt, mint azt elképzeltem. Hosszú, fekete, ónix tincsei lágy hullámokban omlottak márvány fehér vállaira - éppen csak eltakarva azokat -, tökéletesen ívelt arcán egy barátságos mosoly ült kint szinte minden egyes pillanatban, vöröses, duzzadt ajkaival s ébenfekete, nagy szemeivel pedig úgy festett, mint egy igazi angyal. S hát egy angyal mellé ki is illene jobban, mint egy NamJoonféle, ragyogó tündér?

Önmagában, ezen tények felsorakoztatása, még nem is lett volna akkora kés a szívemben, hiszen biztos voltam benne - még a 'Bájos Virág' névvel illetett lány megpillantása előtt is -, hogy minden bizonnyal, tökéletesen illik egymáshoz a páros, azt sokkal inkább éltem meg fájdalomként, hogy aprócska flörtjüknek s lágy, becézgető csókjaiknak magam is szem - és fültanúja kellett, hogy legyek.

Ebből is adódhatott, hogy pillanatok alatt pattantam fel az összetolt asztalainktól, hogy aztán a férfi mosdó hideg csempéinek dőlve keressek magamnak egy kis nyugalmat -, amit a kávézó kellemes légkörében nem voltam képes meglelni.

Akkora igazságtalanságnak véltem az élettől - mikor a tükörbe pillantva vizslattam képemet -, hogy én nem születhettem sem olyan szépnek, mint Eunha, sem pedig olyan lenyűgöző természetűnek, mint Kyungil, mert így nem lehettem több NamJoon számára egy egyszerű szomszédnál, akit néhány napig barátjaként nevezett.

A csalódottság s a kétségbe esés másodperceken belül lett úrrá fölöttem, s valóban nem tudtam, mit kellene lépnem. Tisztában voltam azzal, hogy NamJoont nem tudom, majd elkerülni - tekintettel arra, hogy szembe szomszédok voltuk -, s azzal is, hogy hiába kedvelem igazán Kyungilt, a plátói szerelmem elfeledése sokkal nehezebb lesz mint gondoltam. Tanácstalan voltam, s tán az lett volna a lehető legjobb, ha a filmekből elsajátított módszerrel, angolosan távoztam volna az ablakon át, s meg sem álltam volna Busanig, én mégsem így cselekedtem -, s ennek perceken belül meg is lett az eredménye.

**********

- Minden rendben? - egy meleg tenyeret éreztem meg hátamon, mire döbbenten pillantottam fel a mosdó kagylótól, hogy aztán, a tükörben megpillanthassam gondolataim kitöltőjét - a lila hajút, szívem el rablóját.

Tudtam, hogy azt kellene mondanom: " Természetesen! Minden a legnagyobb rendben van." - én buta, azonban még sem ezt tettem. Talán azért, mert sosem bírtam sokáig titkolózni az emberek előtt, vagy szimplán csak azért, mert mindig gyorsabban cselekedtem, mint gondolkodtam volna - ez mégsem volt mentség, ugyanis a következő mondataimmal egy olyan lavinát indítottam el, amit sosem kellett volna, s melynek kimenetelét talán még maga, az Isten sem lett volna képes megjósolni.