IQ bajnok a szomszédból ||NamJin||

10. rész

Ismételten körbe vezettem tekintetemet a kék - tárnics virág szirmaihoz rendkívül hasonlító -  színű szobán, s az elmúlt pár percben, már legalább ötödjére csaptam magam fejbe - gondolataimban -, amiért végül, itt kötöttem ki.

NamJoon vallomása után, mely az új kis barátnőjéről szólt, legszívesebben bőgve rohantam volna el, mint egy lány, hogy aztán több liter fagyival enyhíthessem fájdalmamat, most, végül, mégis NamJoon szobájában kötöttem ki, arra várva, hogy megjelenjen az állítólagos legjobb barátja, Kyungil, akinek engem, valamiért mindenképp be akar mutatni.

- Mi a baj, SeokJin? Olyan búskomor lettél! Baj, hogy átjöttünk hozzánk? - lila hajú barátom hangja hozott vissza a valóságba, mire egy halvány mosolyt erőltettem magamra, úgy fordulva irányába, de véletlenül sem szemeibe nézve.

Nem hinném, hogy sikerül még valaha is, szemeibe néznem.

- Minden rendben. - ingattam meg fejemet, miközben az eddig ökölbe szorult kezeimet, leengedtem magam mellé az ágyra, úgy várakozva tovább.

- Oh, meg is jött! Gyere, menjünk le! - NamJoon hangjából kihallatszott a derű, én pedig nem akartam boldogságának megrontója lenni, így szó nélkül indultam meg mögötte, a bejárati ajtó irányába.

- Nam! Szia haver! - egy kellemes, NamJoonénál valamivel magasabb orgánumú hang csapta meg a fülemet, a következő pillanatban pedig, megjelent előttem egy magas, világos barnás - szürke hajú, rendkívül helyes fiú, egy lehengerlő mosollyal az arcán.

Hirtelenjében köpni, nyelni nem tudtam, s ezen az imént betoppant vendég, következő cselekedete sem segített sokat, ugyanis elém lépett, s egy széles mosollyal az arcán kapta el kezemet, hogy egy finom csókot lehelhessen kézfejemre.

- Hercegnő! Kit tisztelhetek a személyedben? - mosolyodott el kacéran, arcom színe pedig már a vörös sarkantyú virág színével vetekedhetett.

Hirtelenjében, még kiakadni is elfelejtettem, amiért Hercegnőnek hívott - férfi létemre -, annyira zavarba jöttem, s ezen, gyönyörű, gesztenyebarna szemei sem segítettek sokat, amelyekkel egyenesen engem fürkészett, magánszférámba mászva.

- Kyungil, viselkedj már! - NamJoon, kissé ideges hangja hozott vissza a valóságba, mire rögtön felé is kaptam tekintetem. Hosszúkás ujjai, barátja vállán pihentek, s teljesen úgy nézett ki, minthogyha, éppen meg akarná fojtani Kyung vállát, már ha ez, egyáltalán lehetséges volna egyáltalán.

Kyungil már nyitotta is volna ajkait, hogy visszavágjon, amikor is Nam - igazán megtetszett ez a becenév -, felém fordult, egy kissé kínos mosollyal az arcán.

- Nos, ez a rendkívül kellemetlen alak itt, a legjobb barátom, Song Kyungil. Általában pontosan ilyen hülyén viselkedik, mint most, szóval ha furán cselekedne az irányodba, vagy bármi, csak szólj, és tarkón vágom. - a végére elvigyorodott, gonoszan nézve a gesztenyebarna hajú srácra, én azonban erről tudomást sem vettem, túlságosan lekötött, hogy két angyali kinézetű fiú áll előttem, akiket mindenképp le akarnék festeni, most, itt, azonnal.

Hirtelenjében még a szívfájdalmamról, és a viszonzatlan szerelem cudar érzetéről is teljesen elfeledkeztem, úgy pillantottam fel az engem vizslató Kyungilra, aki rögtön küldött is felém egy huncut kacsintást, ezzel egy apró kuncogást kiváltva belőlem.

-Ő pedig itt - fordult immáron legjobb barátja felé Nam - Kim SeokJin, az újdonsült szembe szomszédunk, illetve barátom. - a keserűség újra átjárta belsőmet, ahogy eszembe jutott; bizony, én sosem lehetek majd a mellettem álló, lila hajú fiú számára, több, mint barát, így ténylegesen az lesz a legjobb, ha ebbe végre beletörődök.