Csak Te + Èn /C.D. ff./ -BEFEJEZETT-

3. ÉVAD->KILENC

Feljött a hold és az erdő besötétedett. Nyár volt, de olyan érzésem lett, mintha tél közepén lennénk. Az erdőbe beköltözött a tél. A szívem gyorsan vert, félek...mi lesz ha rosszul alakulnak a dolgok? Mi lesz ha nem nyerünk? Tudom...fő az optimizmus, de attól még félek..Nagyon félek.

-Itt az idő.-kezdte Shawn, mire Cam szomorúan nézett rám.

-Szeretlek.-suttogtam, mire egy magabiztos mosolyt lövellt felém.

-Minden rendben lesz.-suttogott ajkaimra.-Minden rendben lesz, ne félj.-mondta és megcsókolt. Levegő hiány miatt váltunk el, mire indulni akart, de én még vissza húztam és újra össze forrtak ajkaink. -Szeretlek.-suttogta.

-H-Ha történik valami...húzzatok el innen, amilyen gyorsan csak lehet. Értitek?-kérdezte Dylan.

-Rendben.-mondtuk egyszerre.

¤ Cameron Dallas ¤

Az erdőbe beköltözött a sötét tél.

-Jönnek.-szólalt meg Shawn,és én is éreztem, hogy itt vannak, idegesebb lettem mint eddig voltam. Lassan mozogtak..de bár sehogy ne mozognának. Mikor elég közel értek hozzánk, akkor láttuk mennyien is vannak. Többen mint mi..sokkal többen.

-Cameron..Cam.-szólítgatott Nash. Felé kaptam a fejem és láttam a szemében.. Mindenki szemében ott volt a bizonytalanság és a félelem. Nem kis kutyák vagyunk..akkor meg mire fel ez a félelem. Győzni fogunk! Győznünk kell..

-Győzni fogunk.-mondtam maga biztosan, mire egy mosolyt küldött felém. A remény soha nem hagy el! Kezdek megbolondulni..

-Szép számban össze gyűltetek.-hallottuk meg egy ismeretlen pasas hangját. Gondolom ő a vezető.

-Nem kell így lennie Salvador.-szólalt meg Chris.

-Mert hogy lesz most?-kérdezett vissza.

-Meghaltok.-kiabáltam, mire elmosolyodott. Messziről is látni lehetett, hogy mosolyog. Istenem, de tenyérbe mászó képe van.

-Jó a fantáziád hibrid.-nevetett. Fú, de meg akarom ütni..megfogom ütni!

Ezután Shawn arca ragadta meg a figyelmem, kétségbe esett és elveszett tekintete volt..Asszem ez nem jelenthet semmi jót.

...És tényleg nem. Minden felgyorsult körülöttünk, akik eddig több száz méterekre voltak tőlünk előttünk teremtek. Mindegy egyik pillanatról a másikra történt és ezt sem tudom, hogy mit csináljak. Csak kapkodom a fejem és nem látok mást, minthogy mindenki teljes erejéből küzd az életben maradásért.

De én nem...én nem azért küzdök, hogy szimplán életben maradhassak..nem én azért akarok küzdeni, hogy nyerjünk, hogy végre mindennek vége legyen és ne keljen azon agyalni mi a következő lépés..csak sodródni az árral. Igen az az álmom, hogy nyugodt legyen az életük és csak napról-napra éljünk anélkül, hogy bármire is gondolnunk kellene...bármi halálosra. Miért olyan nagy álom ez? Miért?

-Cam.-nyögött fel mellettem valaki, mire kiszakadtam a kis világomból és bele vetettem magam a harcba. Nem is értem...miért nem támadott meg eddig senki..hiszen a semmibe merengtem, tiszta és könnyű célpont voltam. Éppen Nash nyögött fel mellettem..ő hozott ki a gondolat menetemből.

Minden erőmet elővéve támadtam meg a Nash-t fantom kézzel fojtogató srácnak.

-Engedted el!-ordítottam és leterítettem. Persze korántsem volt ilyen egyszerű a dolog..nem adja könnyen magát az biztos. Fantom kezével elkapott és minden erőmet próbálta kiszorítani belőlem. Éppen levegő után kaptam, mikor végre abba maradt a fojtogató érzés.

-Jó lenne, ha végre felkelnél..elég szarul állunk.-mondta Christina.

-Használni kéne az erődet is...-morogta Nash, mire idegesen felé kaptam a fejem. Ekkor láttam csak meg amit eddig nem akartam látni... Jóformán senki nincs a talpán..ők állnak nyerésre. Nem..nem...nem, ez nem lehet.

Az összes dühöm és kétségbe esésem össze szedtem és próbáltam minél többet kihozni magamból. Ha kell megölök mindenkit egymagam..de nem hagyom, hogy bárkinek bántódása essen, akit szeretek. És ha rajtunk túljutnak Nicole-k jönnek.

Futni kezdtem...mindenkit..mindenkit megfogok menteni.. Ma senki nem halhat meg..ma nem! Akinek csak tudtam próbáltam segíteni..de túl sokan vannak...Túl sokan ahhoz, hogy nyerjünk.

Körbe vettek.. Izzó szemeikkel vizslattak, míg én csak morogtam rájuk.

-Jobb vagyok nálatok!-ordítottam és neki estem az egyiknek.

-Te csak egy korcs vagy.-morogta és miden erejével próbált letaszítani magáról. A többi is rám vetette magát. Hát bocsi srácok..a lányokat szeretem.

-Gáz hogy egy korcs fog megölni.-mosolyogtam, majd kitörtem a nyakát. Szegény hamar kilehelte az életét, bár mikor kitörtem a nyakát olyan hangot adott ki mint egy macska, mikor elveszti a kilencedik életét is; nyek... És már kész is. Mivel a rajtam lévő emberkék már kezdtek idegesíteni, így az erőmet használva elrepítettem őket a marsra. De persze nem adták fel, újra támadtak.

-Cam!-hallottam meg Johnson hangját a fejemben, mire keresni kezdtem a szememmel a tömegben.

-Jack!-forgattam a fejem..és nem vettem észre, hogy éppen kereszttűzben vagyok. Hatalmas ütést éreztem, majd mintha minden erőm elfogyott volna a földre zuhantam.

Nem lehet így vége...Még nem lehet vége... Nem halhatok meg...nem veszíthetünk. Egyszerűen nem lehet igaz! Nem fogadom el, hogy így kell lennie..Baromság..Nem és kész. Nem hiszek a végben!