TIZENNÉGY

2.6K 120 0
                                    

A napfelkelte elvarázsolt, egy kis időre el is felejtettem ezt a nevetséges világot és csak a fényes dologra koncentráltam.

-Nagyon utálsz?-hallottam meg Cameron hangját.

-Nem...nem utállak.-még mindig nem tudok beszélni a közelébe.-Nehéz ezt feldolgozom.

-Elhiszem, de segíthetünk feldolgozni, könnyebb ha nem vagy egyedül.-mondta.

-Pedig egyedül jobb...legalább magamnak nem tudok hazudni, nem úgy mint ti.-borultam ki újra.

-Sa-Sajnálom.-mondta szomorúan.

-Egyedül akarok lenni.-mondtam.

-Nem akarok elmenni...kérlek én veled akarok lenni.

-Akkor megyek én.-és ezzel fel is álltam a helyemről, de mint mindig megállított.

-Tudom, hogy félsz...rám nézel és látom a szemedben.-mondta szomorúan.

-Leet, hogy félek....lehet, hogy csak máshogy nézek rád. Egy biztos, most egyedül akarok lenni, idő kell és az úgy nem megy, hogy folyton a közelembe vagy.-mondtam, mire elengedett. Mivel eléggé éhes voltam, úgy döntöttem eszek valamit utána pedig elmegyek futni. Mikor kiértem a teraszról, mindenki engem nézett, de nem néztem senkire és nem szóltam senkihez, csak a konyhába mentem és csináltam egy szendvicset, majd leültem az egyik székre. Jócskán meg ettem a fele szendvicset, mikor Shawn jött oda hozzám.

-Szia.-szólalt meg ő elsőnek.

-Szia.-veled se akarok beszélni...

-Tudom, hogy egyedül akarsz lenni, de hallgass meg, csak 2 perc.-mondta, mire bólintottam.

-Figyelj, tudom kicsit ijesztő és sokkoló ez az egész, de ezen nem tudunk változtatni. Mi vagy ilyennek születtünk, vagy ilyenné váltunk, de többségük nem önszántából olyan amilyen. Csak próbálj meg ezzel együtt élni...legalább próbáld meg. -mondandója után elindult, de utána szóltam.

-Te tudod mit fogok választani igaz?-kiabáltam utána, mire mosolyogva nézett vissza rám.

-Én ne tudnám.-és ezután végleg eltűnt. Na kösz Shawn, lesz min gondolkoznom. Megettem a maradék szendvicsem, majd a 'szobámba' mentem és átöltöztem futóm szettbe, majd a fülesemmel és a telómmal útnak indultunk.

1 nappal később:

Gondolkoztam...elég sokat és rájöttem, hogy Shawn-nek igaza van, és túl reagáltam ezt az egész dolgot. Eddig mindig arról álmodtam, hogy léteznek...mindig mindenki kinevetett a gondolkozás módomon, de most igazam lett, bár nem is az a bajom már, hogy ők mik,hanem, hogy hazudtak, mindenki mindvégig mindent tudott, csak én tudtam meg utolsó pillanatban. Tudom, hogy csak jót akartak, de akkor is csalódtam bennük, de ezt félre kell tennem, és amúgy sem bírom már, hogy ne szóljak senkihez, meg Cam is hiányzik.

Éppen a teraszra indultam, mikor megláttam Cameront az egyik napozó ágyon ülni.

Itt az idő!

Fogtam magam és a kávémmal a kezemben oda sétáltam hozzá, majd leültem a másik ágyra.

-Már vártalak.-szólalt meg hirtelen, mire annyira megijedtem, hogy majdnem hozzá vágtam a bögrémet. Csak ezt a két szót mondta, de tudtam, hogy tudja mit választottam.

-Johnson.-suttogtam, mire elmosolyodott és közelebb jött hozzám.

-Tőled akarom hallani.-morogta.

-Elfogadom ami vagy...amik vagytok, és nem zavar, már nem. De egy biztos...már nem tudok úgy nézni rád, mint eddig.-mondtam, mire ő még jobban mosolyogni kezdett és a kávét kivéve a kezemből lágy csókban részesített.

-Köszönöm...-mondta, mikor homlokát az enyémnek döntötte. Azt hittem kimondja, de nem...lehet nem is érzi azt amit én..... ?

Csak Te + Èn /C.D. ff./  -BEFEJEZETT-Where stories live. Discover now