Megtörhetetlen

Kilencedik

- Komolyan, mi bajod van? - pillantott rám Alex, miután leállította a motort az óvoda parkolójában.

- Légy oly kedves nem itt hagyni, már csak a húgaid miatt se. - mondtam kérdését figyelmen kívül hagyva és kiszálltam a kocsiból. Hangos ajtó csapódás, majd sietős léptek hátam mögül biztosítottak Alex jelenlétéről. Nem törődtem vele, igyekeztem visszaemlékezni melyik csoportszobába hagytam reggel a lányokat.

- Nem hiszem el. - dühöngtem orrom alatt.

- Az utolsó szoba. - bökött Alex a folyosó végére mosolyogva. Halkan megköszöntem neki, s amint a szobához értünk tekintetemmel a két kis tündért kerestem, míg Alex a hátam mögött megbújva leült egy kisembereknek kihelyezett padra. Ha nem haragudtam volna rá biztosan felnevettem volna kétségbeesett hangján mikor lehuppant, a rozoga pad pedig megreccsent alatta.

- Lizziee! - szaladt felém Lisa, hogy átöleljen, s mikor megpillantotta vállam felett egyetlen bátyját, mintha elérzékenyült volna a kislány. - Alex? Szia. - köszönt neki mosolyogva, majd a lábai közé férkőzve mellkasához bújt. Mosolyogva figyeltem, ahogy Alex hatalmas tenyerét Lisa hajára simítja, míg másik kezével pedig jobban magához szorította apró testét. Lily hasonlóképpen fogadta bátyja jelenlétét, de gyorsan hozzászoktak, és hatalmas beleéléssel mesélni kezdték, hogy Arthur, aki elvileg mind a két lányba szerelmes, mert nem tud választani közülük, - nem is értem miért - milyen butaságot csinált ebéd közben. Mosolyogva bólogattam, miközben segítettem nekik a cipőjüket átcserélni, Alex pedig mint aki még nem látott ilyet, figyelemmel követte minden egyes mozdulatom.

- Alex? - hangzott fel egy vékony női hang a folyosóról. Nem csak a megszólított, én is felé kaptam a tekintetem. Egy harmincas éveiben járó csinos hölgy ácsorgott néhány méterre tőlünk hezitálva, hogy közelebb jöjjön-e, vagy megtartsa a tisztes távolságot. Végül az első mellett döntött. - Uramatyám! Tényleg te vagy az! - hangzott fel idegőrlő nevetése. - Mikor is? Három éve láttalak utoljára itt?!

- Igen, valahogy úgy. - felelte kelletlenül.

- Nekem most vissza kell mennem a gyerekekhez, de valamikor felhívhatnál! - beszélt az óvónő még mindig nevetgélve.

- Fúj. - mondta Lily, majd Lisa-t karon ragadva elindultak a kijárat felé.

- Ez komoly Alex? - pillantottam fel magas alakjára, mikor elindultunk a lányok után. Szemtelen mosoly ült ki arcára, s úgy bámult le rám. - Viszonyod volt a húgaid óvónőjével? - kiáltottam fel megborzongva, míg Alex csak felnevetett.

- Féltékeny vagy? - bökött az oldalamba, amitől kicsit megugrottam.

- Hogyne. - vágtam rá. - Álomba sírom magam, hogy nem lehetek a nő helyében.

- Csak kérned kell. - kacsintott ellenállhatatlan mosollyal hibátlan arcán. Nevetve csóváltam meg a fejem magabiztosságán.

Mikor a kocsihoz értünk, Alexander a csomagtartóból előkapott két ülés magasítót, és miután elhelyezte hátul, beültette a lányokat, és gondosan bekötötte biztonságiöveiket. Nem szóltam semmit, csak mosolyogtam figyelmességén, míg én is beültem az anyósülésre. Az utat csendben töltöttük, egészen addig, amíg a két lány valamitől teljesen megőrülve sikítozni nem kezdtek.

- Fúj Lisa, ez gusztustalan! - hisztizett Lily, míg Lisa vígan nevetgélt. Kíváncsian fordultam hátra, de amikor megláttam mi landolt Lily ölében, legszívesebben kirohantam volna a világból. Persze miután Alexet agyonütöttem egy vaslapáttal.

- Mi a.. - kiáltottam fel hüledezve, s miután kicsatoltam az övem, hogy elérjem a vörös csipkézett  bugyit, azonnal kikaptam Lily öléből. - Alex! Te… egyszerűen… na jó… ezt nem hiszem el! - beszéltem mondataimat be nem fejezve, az apró fehérnemű darabot az ujjaim között undorodva szorongatva. Legszívesebben Alex képébe nyomtam volna. Amilyen gyorsan csak tudtam, lehúztam az ablakot és kihajítottam, hogy többet még csak a lányok szeme elé se kerüljön.

- Mi volt az? - kérdezte Alex még mindig az utat figyelve.

- Egy kibaszott…

- Csúnya szó! - vágott közbe Lily, mire sűrű bocsánat kérés közepette próbáltam rávezetni őket, hogy ilyet nekik nem szabad mondani, én is csak véletlen tettem.

- És mitől őrült meg mindenki? - kérdezte Alex ismét.

- Egy bugyitól! - nevetett fel Lisa. Alex értetlen tekintettel fordult hátra, s mintha lejátszódott volna lelki szemei előtt, hogyan is került a kocsija hátsó ülésére a ruhadarab elkerekedett íriszekkel figyelte húgait.

- Azt utat figyeld, kérlek! - nyögtem, az orrnyergemet masszírozva.

- Ohm. Azt.. azt a bugyit Lizzie-nek vettem! - magyarázta húgainak. - Most elrontottátok a meglepetést! - beszélt Alex lebiggyesztett ajkakkal, hogy még hitelesebb legyen mondanivalója.

- Hát meglepetés az volt! Hatalmas! - néztem rá, de nevetésem nem tudtam tovább visszafolytani. Ilyen abszurd helyzetbe is csak Alex keverhet. Nem szólt semmit, csak édes mosollyal arcán rámkacsintott.

Hiába a néhai kedvessége, és barátságos oldala, az ellenérvek súlyosabbak, amik miatt képtelen vagyok rá még barátként is tekinteni. Amint bevillantak Vanessa szavai arcomról lefagyott a mosoly, s komoran, tekintetemet elszakítva a hibátlan arcról, az út további részében az ablakon meredtem ki a semmibe.

- Valaki megbántott? Vagy Jesy a baj? - ragadta meg a fiú, karomat, mikor házuk előtt leparkolt hatalmas furgonjával, én pedig a lányokat követve indultam meg a bejárathoz.

- Mit érdekel? - kérdeztem idegesen. Alex dühösen fújtatva kivágta a bejárati ajtót, a kanapéra ledobta táskáját, majd a konyhába igyekezett.

- Lizzie, csinálsz pudingot? - kérdezte Lily, apró lábacskáin billegve.

- Milyen ízűt szeretnétek? - kérdeztem kedvesen mosolyogva, miközben a két kislánnyal a konyhába sétáltam.

Alex mellé léptem, aki valami gyors fagyasztott pizzát próbált ehető formába gyártani, míg én nagyokat nyújtózkodva igyekeztem leemelni a felső polcról a pudingport.

- Ohm.. Alex.. - szólítottam meg halkan.

- Tessék. - mondta még mindig idegesen, s egy egyszerű mozdulattal lekapott egy zacskó csokis pudingot és ledobta elém a pultra. Éreztem, hogy nem kell sok, hamarosan ki robban belőle a felgyülemlet indulat. És milyen jól éreztem.

- Csak tudod azt nem értem... - kezdett bele haragosan, megemelt hanggal. A rémülettől kiejtettem a fakanalat a kezemből, de nem fordultam felé. Lehunyt szemekkel, s mély lélegzet vétellel igyekeztem türtőztetni haragomat. - ... hogy miután Jesy kirúgatott, én rendes és önzetlen voltam veled, és idehoztalak! - kiabálta, mire felnevettem.

- Önzetlen? Azt mondtad rendes és önzetlen? - nevettem hitetlenül. - Nyilván önzetlenségből segítettél Jesy-nek, hogy kitegyenek a kollégiumból. Jesy pedig önzetlenségből fizetett érte! - emeltem meg a hangomat én is. Erőlenül fordultam meg, mikor nem érkezett válasz. Alex sápadt arccal, s kikerekedett szemekkel meredt rám. - Tehát igaz? - mosolyodtam el keserűen.

- Figyelj, Amelia..

- Ne hívj Amelia-nak! - kiáltottam rá. Igazság szerint kezdtem megszokni, s tetszett is, ahogy Alex ajkaival megformálja második nevemet, ami még inkább arra késztetett, hogy megtiltsam számára használatát. Nem akarom, hogy bármi is tetszen Alex-szal kapcsolatban. Gyűlölöm, és teljes mértékben megvetem őt..

- Mikor odamentem tényleg nem tudtam mi a terve! - mondta miközben közelebb lépkedett hozzám. - A gyógyszereket azért adta, hogy hallgassak, és ne köpjek az apjáról.. - folytatta. Ezúttal az én arcomból szaladt ki a vér.

- M..mi..mit mondtál? - kérdeztem elhülve. - Milyen gyógyszer?

- Hát drog. - mondta arcomat fürkészve.

_____________________________________
Sziasztok! Mindenkinek nagyon boldog és sikerekben gazdag új évet kívánok!
Meghoztam az új részt. Ha tetszett csillagozzatok és írjatok véleményt!⭐