Miraculous Novelláim

Vissza az időben

Belegondoltatok már milyen lehet az, hogy a szerelmetek a szemetek láttára nő fel? Én sem. De ez most megtörtént.

Időlopő visszatért és sokkal erősebb lett. Katicával már reggel óta próbáljuk elkapni az akumáját. Ez több mint nyolc órát jelent. Ezalatt az idő alatt Katica háromszor én pedig kétszer változtunk vissza.

- Nem adod fel Csirkebogár?- kérdezte a lány.
- Nem áll szándékomban!- mondta Karica és neki ugrott. De kár volt. Időlopó új ereje az maradt, hogy lefagyasztja azt akihez hozzáér, de percek helyett most éveket kap ezért. Így mikor Katica hozzáért Időlopóhoz a lány lefagyott.
- Ne vigyázz!- szóltam de későn fogta fel, így az előbbi baleset megtörtént.
- Azta! Hat évet kaptam tőle! Tényleg szerencsét hoz.- mondta a lány majd épp időutazni készült. Ezt a manővert sokszor láttuk ma tőle. Egy hirtelen ötlettöl vezérelve beugrottam elé az időburokba.

Valami nagyon nem stimmelt. Egy kórházban voltam, láthatólag senki nem vett észre, mert az egyik orvos keresztül ment rajtam.
- Rendben van asszonyom, mindjárt megvagyunk! Már csak egy nagyot nyomjon!- mondta az orvos majd hangos gyerek sírásra lettem figyelmes. Benéztem az ablakon és akkor láttam, hogy egy házaspárnak gyermeke született. Ahogy jobban megnéztem a babát nagyon ismerős volt számomra. Belenéztem a szemébe. Ez Katica! Gondoltam magamban. Visszanéztem a szobába és meglepetésemre nem sírt. Nem hüppögött, nem sírt, csak némán nézett az édesanyjára.

- A gyermek keresztneve?- kérdezte az orvos. A szülők egymásra néztek majd az apuka megszólalt:- Mhnmhathe.

Okééé... Szedjük össze a dolgokat. Beugrottam Időlopó elé az időbuborékba és egy kórházban találtam magam, ahol (mint kiderült) éppen a Bogárkám született akinek a nevét nem értettem. Bíztató dolgok ezek. Mire elkapjuk az akumát addigra mehetek az elmegyógyintézetbe.

Ez után egy hatalmas villanás után már egy barátságosan berendezett nappaliban voltam. Gondolom itt lakik a család. Mondtam majd beljebb mentem.
- Drágám! Megmondanád a mai dátumot?- kérdezte Katica anyukája. Ránézésre nagyon hasonlít a Bogaramra. Éjsötét haj, kedves arc, mosolygó szemek...
Viszont Katicának kék szeme van az édesanyjának pedig fekete.
- Persze! 2000 június 17.- mondta az édesapa.
- Szóval kereken fél éves Mhmnthehte! Hogy repül az idő!- mondta Mrs..... Nem tudom a nevét az anyukájának. Szóval Katica egy évvel fiatalabb nálam?! Na ekkor kikerekedett szemem.- Na nemsokára már férjhez megy, pedig mintha tegnap hoztuk volna haza!- mondta az anyuka majd megint egy éles villanás és ugyan az a helyszín egy kicsit nagyobbacska Katicával.

Éppen járni tanult. A szülei az ebédet készítették. Nagyon meglepődtek mikor a Bogaram megfogta az anyukája ruháját.
- Tom nézd! A kicsi sétált!- mondta a feleség majd felvette a földről az aprócska kislányt.
- Na látod Sabine? Én mondtam, hogy ügyes gyerek, csak hagyni kell had járjon egy kicsit a saját lábán.- mondta Tom? Ezek szerint a Bogaram apukáját Tomnak, az anyukáját pedig Sabinenak hívják. Megint éles villanás és egy új számomra ismeretlen helyen voltam.

Egy játszótéren voltam. Ami nem meglepő, hogy Sabine is ott volt. Ahogy körbenéztem megakadt a tekintetem egy fekete hajú világos kék, fehér pöttyös ruhájú kislányon, aki egy kb vele egykorú szöszke fiúcskával játszott. Azonnal felismertem Katicát.
- Kincsem! Ideje haza menni. Apa már kész az ebéddel!- mondta az anyuka. Csak most vettem észre, hogy eddig egy számomra nagyon ismerős emberrel beszélgetett. Szőke haja volt és zöld szeme. Tudtam, hogy ez anyu. A szememet könnyek marták. Iszonyatosan hiányzik, de most nem azért vagyok itt, hogy szomorkodjak.
- Köszönj el szépen a kis barátodtól Szivem!- mondta az anyuka.
- Szia Adrien!- mondta a Bogaram. Bennem megállt az ütő. Ezek szerint ismerem/tem Katicát az álarc alatt. A gondolat menetem megint egy éles villanás szakította félbe.

Pár pillanat múlva mikor a látásom kitisztult egy edző teremben találtam magam. A dologban az volt a fura, hogy a teremben volt egy hatalmas szőnyeg, gerenda, korlát és egy csapat kis lány. Nem értettem, hogy mit keresek itt. Ahogy azt sem, hogy eddig mik történtek velem. Aztán bejött a Bogárkám anyukája mögötte egy vékony, hosszú fekete hajú, kék szemű, 4 éves forma kislány.
- Gyerekek, bemutatom az új társatokat Mhmnrthe Dhuhsj- Shenfz- et!- mondta az edző (ezek szerint). Nem tudom, hogy miért de nagyon idegesít, hogy nem értem a Bogaram nevét.
- Jól van! Melegíts be aztán megnézem mennyire vagy hajlékony.- mondta a fekete hajú kis lánynak aki rögtön neki is állt nyújtani. Meglepődtem mikor a spárgái nyújtás nélkül lementek, míg a többiek még mindig csak félig tudták ezt megtenni.

Pár perccel később már az edző a Bogaram lábát a feje mögé tudta tolni.
- Nagyon hajlékony. Kis munkával ő lehet a legtehetségesebb lurkó a csapatban.- mondta a nő, majd ismét éles villanás és ismét egy új hely.

Ez már ismerősebb volt. Nem tudom honnan, de az volt. A bejárati ajtón épp most lépett be egy szőke hajú, kék szemű lányka, mögötte egy vörös hajú, szemüveges kis lány, utána pedig a Bogaram.
- Jólvan. A szobám az emeleten van. Ott van a számítógép és a nyomtató, hogy Mrs. Bustiernek megtudjuk csinálni az újságot.- mondta Katica egy szusszra. Idegesen tördelte az ujjait miközben felkísérte a két lányt. Követtem őket az emeletre és akkor láttam meg, hogy milyen lehetett a gyerekszobája. A falak fehérek voltak, a bútorok pedig sötét barnák. Volt egy lépcső, fel a tetőre, alatta pedig egy ágy volt. A szobában szanaszét hevert egy nagy halom könyv valamint egy pár rajz. Otthonos kis szoba volt annyi szent!
- Na drága Hisztinette, most mihez kezdjünk?- mondta a szőke lány. Nagyon nem tetszett a beszédstílusa. Nekem ne beszéljen így az én Bogárkámmal!

- Figyelj Chloe. Ez egy csapat munka. Megcsináljuk aztán mindenki megy a maga dolgára.- mondta elég halkan Katica.
- Hát én tutira nem csinálok semmit. Sőt! El is megyek. Mrs Bustier is csak egy irodalom tanár! Nekem nem parancsol. Sabrinaval megcsináljátok azt az óriás plakátot amin én vagyok. Ha más csináltok beköplek titeket, hogy én csináltam az egészet. Engem viszont vár a fodrászom. Sabrina gyere!- mondta ez a Chloe és eltipegett a barátnőjével. A szobából való kilépése elött a Bogárkám szobájában az útjába kerülő dolgokat (képek, füzetek, ceruzák, tollak) leverte.

Hangos ajtó csapással hagyták el a szobát. A lány eddig bírta. A könnyei apró patakokban folytak végig az arcán. Nem akartak apadni. Némán sírt, majd hirtelen megindult. Dühösen felvett a földről egy nagy halom színes ceruzát, bele rakta egy ceruzatartóba majd rendet tett a szobában és leült a gépéhez leckét írni.

Elmondhatatlanul sajnáltam a lányt. Gondolkodni sajnos nem volt időm, az újabb villanás elég váratlanul érkezett.

A városházán voltam. Ahogy szétnéztem láttam, hogy karácsony van. Bennt fel volt állítva egy színpad. Egy nagyobb csoport gyerek ekkor lépett le az emelvényről.
- Most pedig a Francoise Dupont Középiskola énekkarát hallhatják.- mondta egy nő érzelem mentes hangon. Mikor megláttam, hogy a Bogárkám előrébb áll a többieknél nem tudtam mire számítsak.

Viszont ahogy megláttam a lányt felismertem. Hogy nem vettem észre, hogy Marinette az?!
- Valahogy éreztem, hogy meg fogsz lepődni.- hallottam egy ismerős hangot nagyon közelről.
- Hát te, hogy kerülsz ide?- kérdeztem Marit.
- Miután Időlopó megfogott lefagytam. Pár perce viszont követtelek már.- mondta majd lehajtotta a fejét.- Nagyot csalódtál?- kérdezte. Köpni-nyelni nem tudtam.
- Hogy gondolhatsz ilyet?! Egyáltalán nem csalódtam. Sőt! Elmondhatatlanul örülök, hogy te vagy az Bogaram!- mondtam majd megöleltem a szeppent lányt.

Ismét egy éles villanás, majd az első akuma közelében voltunk. Pont akkor értünk oda mikor Mari elkapta az akumát.
- Csodálatos Katicabogár!- mondta majd minden újra a régi lett. Mi is vissza kerültünk a helyünkre.

Miután visszatértünk Mari elkapta az akumát. Minden olyan lett mint volt. Leszámítva, hogy az ő titka már nem titok.
- Mindent köszönök Macsek!- mondta majd megölelt és hazament. Én ott álltam lefagyva, majd hazamentem és azzal a gondolattal aludtam el, hogy milyen aranyos is volt az én Bogaram kis gyerekként.

Sziasztok! Remélem tetszett ez a kis valami. A következő történet hosszabb lesz, és több részes. További kellemes hetet nektek és éljétek túl a holnapi napot! 😉

Vivi 😊