✨ Hercegnőm ✨

~1~

Kezeimbe vettem arcát. Mosolya oly szépen virított rajta. Mintha csak egy álom volna az egész. Gyors mozdulattal szájon puszilt, majd gyenge kuncogás tört ki belőle. Aranyos volt. Igazi kis angyal.

Kezemben fogom azt a kis dobozt amit kaptam tőle karácsonykor. Egy aranyból készült kis doboz amin azt írja "Szeretlek Jimin". Szememből könnyek hullottak ki amint magamhoz öleltem a dobozt és egyik ölelésünkre emlékeztetett.

-Oppaaa~ ne ölelj ennyire! - nevetett a melkasamon az ölelésből nem kiválva.

-De hisz az enyém vagy, és nem akarlak elengedni másnak, Hercegnő - néztem rá egy mosollyal, amintől ő is felnézett rám.

-Hercegnőd vagyok?

-Igen, örökké az én egyetlen hercegnőm. - nyomtam egy puszit homlokára amitől egy csukott szemű nyuszi mosoly jelent rajta.

Sóhajtva elengedtem a dobozt. Hirtelen kattogásokat hallottam a bejárati ajtón, így felkelve felfutottam a fekete lépcsőn becsapva az ajtómat amint beléptem.

-Jimin? - hallottam amint Jungkook lentről felszólt.

Az becsukott ajtónak lecsúszva nekidöltem és becsuktam a szemem.

Csak nehogy belépjen - gondoltam magamban.

Csak nehogy berontson - gondoltam hét évesen az ajtónak dőlve.

De mindegy volt az egész tettem mivel apám gondolkozás nélkül kinyitotta az ajtót amibe jól beütöttem a fejem.

Örült mosollyal toppant be a szobámba bézbólütővel felémnézve. Igyekeztem minnél messzebb és messzebb menni, amikor melkasamba egy erős ütés került. Könnyeim folyni kezdtek amint felnyögtem a fájdalomtól, majd alig belekapaszkodva valamibe felkeltem és a privát helyébe belerúgtam.

Fájt ilyet tennem az apámnak, de... Nem tehettem mást, tönkre tett volna engem ez a szörnyeteg!

Apukám fájdalmában a földre hervadt kiabálva, ami időt adott arra hogy megszökjek. Gyengén sántítva sikerült megszöknöm ebből a Pokolból és csak futottam és futottam és futottam és...

-Hyung? - kopogott Jungkook - minden rendben?

-A-Aha - rágtam bele ajkamba igyekezve hogy ne hangzak sírósnak.

-Okés. - hallottam amint kezdett elmenni,  de visszafordúlt - Ja! Amúgy meg Eomma mondta hogy menjek el a boltba, mivel omletet akar készíteni. Jössz velem, Hyung?

-N-nem... - köhintettem - Bocs, de nem vagyok jól, Kookie. Hányingerem van.

-Awwww, gyere ki Hyung hogy megnézzelek, hátha bírok segí---

-Jól leszek,  nyugi.

-De Hyung--!

-Oppaaaaa, kérlek...~

-Jungkook - szóltam komolyabb, szigorúbb hangon - Jól leszek. Menj el te csak nyugodtan a boltba, itthon várlak vissza.

Egy kis hezitálás után sóhajtott majd lelépett egy halk "Ahogy gondolod"-val.

Miután hallottam hogy elment otthonról, elkezdtem jó erősen sírni.

Szívem mintha egy üveg volt, amit elejtettek és eltört. Hiányzott. Leírhatatlanul.

De szép lassan elnyomott az álom.

Utoljára a mosolyát képzeltem magam elé, amint símogassa arcom és azt mondja semmi baj nem lesz, bár tudtam magam is, hogy előbb utóbb tönkre megyek nélküle.