RESTART [Min Yoongi ff.]

02.ELSŐ NAP

Utat tör magának minden szorongásom, Az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom.
- Vad Fruttik

2017.09.10., Szöul, Dél-Korea

Lee Iseul

Jobb kezemben egy espresso kávé, a balban pedig a táskám. Kínkeserves léptekkel mentem a SKY egyik melléképületébe. A beiratkozáson túl voltam, már csak az unalmas nap várt rám. Belépve az épületbe egyre jobban toltam magamba a koffein bombát. Az idegességtől már fájt a fejem. Filozófia- és pszichológiatörténettel kezdtem, majd  anatómia elmélet, és a végére egy laza 3 órás élettan és anatómia gyakorlat.

Csak túl akartam lenni azon a napon. Mindenféle gólyabált és szivatós bulit kihagytam, azaz senkit sem ismertem az első évesek közül és ez így volt jó.

Kidobtam az üres poharamat a legközelebbi kukába és az előadót kezdtem keresni. Szerencsére nem volt nehéz dolgom, mivel minden órám a földszinten volt. Ahogy beléptem a hatalmas helyiségbe, egyből feltűnt, hogy mindenki ül valaki mellett, akivel önfeledten beszélget, esetleg nevetgél. 

Én csak leültem a leghátsó sorban, a legeldugodtabb zugba, majd elővéve a laptopomat vártam a profra. Senki se ült mellém, illetve az én soromba, mintha árasztottam volna magamból a gyűlöletet. Nem is bántam, legalább nem kellett barátkoznom, illetve beszélgetnem másokkal.

A professzor pontosan érkezett. Egy ötvenes éveiben járó férfi, bizonyos Kwon Jeonsan, azaz Kwon professzor.
Nem tartotta meg az unalmas, rohadt hosszú beszédet. Elmondta, hogy elvárja, hogy az ő óráin megjelenjen mindenki, jegyzeteljen és a zh-ja jól sikerüljön a diákoknak. Teljesen korrekt, kissé szigorú pasas volt.

A filozófia gyökereinél kezdte. Az unalmas blah blah az ókori görögországról. A prof Platón életrajzát ecsetelte, a munkásságát,majd áttért Szókratészra és Arisztotelészre. Másfél óra elment az ókori filozófusokkal, mikor egyszer csak az előadó ajtaja hirtelen kivágódott és egy fiú esett be hatalmas zajjal. A tanár elcsendesedett és mindenki hátrafordulva nézte a srácot. Lenge nadrágot, pólót, pulcsit és sapkát viselt. Valami hajléktalanhoz tudtam volna hasonlítani.

- Elnézést kérek - hajolt meg udvariasan.

- A későbbiekben kérem mellőzze az ilyen belépőket - válaszolta a prof, majd folytatta a mondandóját.

A fiú körbe nézett az előadóban, a tekintete pedig a mellettem lévő helyen állapodott meg. Jaj, ne! Bárhova máshova, csak mellém ne ülj. Szerencsémre természetesen levágta magát a székre, de legalább nem szólt hozzám. Reméltem, hogy ez így is marad, ugyanis pont nincs kedvem senkivel sem jópofizni. A srác elővette a laptopját és felvette a ritmust a tanár diktálásával. Sebesen pötyögött az ultramenő laptopján, ahogy a Gucci sapkáját néha megigazgatta. Tipikus gazdag gyerek, akinek biztos nem volt nehéz bejutnia, hiszen van pénze.
Hányingerem volt ezektől.

Ahogy vége lett az órámnak, szó szerit lecsaptam a kissé régi, karcos laptopom tetejét, majd azt és a táskámat megfogva átvágtattam a következő előadóba. A fiú is jött, ismét mellettem foglalt helyet.
Nem zavart sok vizet a nap folyamán, azon kívűl, hogy egyszer rám mosolygott, viszont én csak egy szúrós, hűvős tekintettel válaszoltam neki. A szemöldökét ráncolva fordult a laptopja képernyője felé, és nem nézett rám többet.

Ez így pont jó volt.

A nap végén elindultam haza, a boltban pedig bevásároltam,hogy tudjak valamit főzni, na nem mintha annyit ettem volna. Ami azt illeti a harminckettes gatyám lógott rajtam, a melleim szinte eltűntek, a bordáim kiálltak. Arcom sápadt, karikás szemek és undorító haj. Teljes ellentéte a régi énemnek, és undorodtam magamtól.

Undorodtam a testemtől, a lelkemtől, az emlékektől.

Elegem volt, bárcsak meghalhattam volna akkor.

Otthon felhívtam anyát, hogy helyzet jelentést adjak magamról és ne kerestessen ismét a rendőrökkel, majd nekiálltam főzni. Egy kis adag étellel ültem le a tv elé, és lassan magamba tömtem a zöldségeket és húst.

Elgondolkodtam.

Ha visszaszedem a kilókat, és újra szép leszek, megint meg fog történni. Nem akarom, hogy megtörténjen, egyszerűen remegtem már csak a gondolattól is.

Dölöngélve indultam meg a wc fele, ahol az ujjaimat ledugva a torkomon adtam ki magamból mindent.

Az ételt, a fájdalmam, az emlékimet.