Once Upon a Time novellák

Csak még egy esélyt kérek

  

Mr. Gold lélekszakadva vágott át a Storybrooke Kórház folyosóján, egyenesen a szülőszobák felé. Amikor Emma értesítette, hogy Belle vajúdik, és hamarosan világra hozza közös gyermeküket, a Sötét Úr nem tudott nyugton maradni. Még akkor is, ha a terhesség alatt nem éltek együtt és Belle-nek még mindig nem volt igazán szándéka visszaköltözni a házba, a házaspár kapcsolata javult valamelyest. Na, annyit nem, hogy a Szépség maradéktalanul megbízzon a férfiban, talán ez is volt az oka annak, hogy nem ő maga közölte a férjével, hogy megindult a szülés. Mire Gold odaért a megfelelő ajtóhoz, Emma, Hook és Regina már vártak rá. Daliásékat és Henryt nem látta sehol, de nem is nagyon vágyott a jelenlétükre. A kalózéra még kevésbé, hiszen még mindig nem tudott neki megbocsátani amiatt, hogy annak idején elvette tőle Milah-t, majd később megpróbálta megölni Belle-t. Az sem tetszett neki, hogy Belle később a kalóz hajóján keresett előle menedéket, ami csak még jobban dühítette a Sötét Urat. Épp ezért nem is ment közelebb, mert nem akart semmi meggondolatlanságot művelni. Nem most, és nem itt.

– Hogy van? – kérdezte Gold, a Megmentőhöz intézve szavait.
– Még bent van, de az orvos szerint minden rendben – válaszolta Emma. – Ne aggódjon, Gold, lehet, hogy Dr. Frankenstein nem a legveszélytelenebb orvos, de érti a dolgát.

Rumplestiltskin sóhajtott egyet, majd lerogyott a legközelebbi székre. Aggódott, rettentően aggódott. Nemcsak amiatt, hogy Belle szerinte túl sokáig van odabenn, hanem amiatt is, hogy újra apa lesz. Félt, önmagának is alig merte bevallani, de halálra volt rémülve. Egy gyermeket, akinek annak idején megígérte, hogy sosem hagyja magára, elveszített, mert megszegte az ígéretét. Pedig még alkut is kötöttek, ő mégsem tartotta be és ezt sosem tudta magának megbocsátani. Attól rettegett, hogy ha most megígéri, hogy jó apa lesz, nem fogja tudni betartani. Ő nem volt méltó rá, hogy apa legyen, hogy családja legyen, hogy bárki is szeresse. Mindig mindenki elhagyta, vagy ő üldözte el magától. Milah elhagyta, mert gyenge és gyáva volt, Belle-t ő üldözte el, mert nem bírta elhinni, hogy a lány szeretheti. Azóta visszakapta Belle-t, de mégis mindig, minden egyes alkalommal, bármit tett is, ő elhagyta, aztán visszajött hozzá. Kettőjük kapcsolata huzavonák, ígéretek és azok megszegésének sorozatából állt, amelyet mindketten megszenvedtek. Goldnak nem először jutott eszébe, hogy Belle-nek sokkal jobb lenne nélküle, sokkal jobb lenne, ha ő örökre kilépne az életéből, és akkor mindkettőjük számára vége lenne egy küzdelmekkel és fájdalmakkal teli házasságnak.
– Minden rendben van? – Regina hangja visszarángatta a valóságba, és mikor felnézett, megpillantotta az egykori Gonosz Királynőt, aki aggodalmas pillantásokkal nézett rá. – Mert pocsékul nézel ki.
– Minden... minden rendben... - mormogta félhangosan a Sötét Úr, de hangjából egyértelműen kihallatszott, hogy ezt ő maga sem hiszi el. – Én csak...
– Hé! – szólalt meg Emma, és Killian minden tiltakozása ellenére odalépett a magába roskadt férfihoz, majd letérdelt elé. – Belle szereti magát, és éppen világra hozza a gyermeküket. Higgye el, tudom milyen érzés, amikor nem biztos önmagában. Nekem is van ebben egy kis tapasztalatom. Tudom, mit érez, de higgye el, minden rendben lesz, Mr. Gold.
– Bár igaza lenne, Miss Swan – sóhajtott fel Gold, de egy halvány mosoly azért megjelent a szája sarkában. Ki gondolta volna, hogy majd pont a Megmentő és az ex-Gonosz Királynő fog belé lelket verni? Ez olyan abszurd volt, hogy a férfi elnevette volna magát, ha nem lett volna éppen maga alatt. – Köszönöm!
Hook egy szót sem szólt, csak füstölgött magában, amiért Emma megint nem vele foglalkozott. Való igaz, a Megmentőnek is volt elég gondja, hiszen csak nemrég vívta meg élete legnagyobb csatáját, ami kis híján az életébe került. De a kalóz akkor is jobban szerette volna, ha élete szerelme inkább őt istápolja, nem pedig a Krokodilt. De nem akart beleszólni, nem akarta kísérteni a sorsot, hiszen Rumplestiltskin még ilyen helyzetben is veszélyes volt. Így inkább csak csendben figyelte magába roskadt ősi ellenségét, aki most annyira sebezhetőnek tűnt.