Crystality School

Chapter 1 - Ismét...

-Eh?

Csak térdeltem ott ledermedve és semmit sem értettem az egészből. Hogy történhetett ez? Hazaszaladtam amilyen gyorsan csak lehetett. Okaa-samanak hazudnom kellett, de nem volt más választásom. Aznap nem tudtam aludni. "Ez az én művem volt?" Ez a gondolat nyugtalanított.  A rendőrség lezárta a területet és a gyerekek akik aznap otthon, vagy az épületben maradtak mind másik óvodába iratkoztak át. Aztán pedig... Ott volt a suli. Iskolába már jártam mert hát úgyse tudta senki, hogy mi történt. Még én magam sem fogtam fel. Viszont senkivel sem akartam barátkozni. Akarival találkozgattam ebédszünetbe mert más osztályba kerültünk, de egy idő után már mással foglalkozott. Inihara Kaoru. Mondhatni nem igazán jöttünk ki egymással.

-Jó reggelt, leülhetnék melléd? - kérdezte egy hang. - Öhm... Asami-san?

-"Huh? Ki ez?" - gondoltam majd bólintottam, jelezve, hogy beleegyeztem.

-Köszi! Igazából még új vagyok itt. A nevem Ryusaki Zakuro.

Áh, szóval ezért. Még új. Illene bemutatkozni.. Talán.

-Ajibana Asami vagyok.

-Hé, hallottad Subaru is elment.. - suttogta egy hang.

-Komolyan? - kérdezte egy másik - Sakura-chan is ment vele nem? Kár, pedig kedveltem..

-Ömm..Miről beszélnek? - bökött meg Zakuro.

-Ja, csak mostanában sok mindenki kiiratkozik.

-Tényleg?? - kiáltotta elég hangosan. - Óh, elnézést.

-Mhm.-bólintottam.

Az iskola után hazamentem semmit sem tudva arról, hogy mi történik otthon. Bementem a szobámba (szokás szerint) és megnéztem az esti műsort. Csak az anime és a képszerkesztés éltetett. Okaa-sama halkan benyitott az ajtómon. Valami fényeset láttam. Szerencsém volt, hogy időben kitértem előle.

-Okaa-sama?

Egy kést dobott felém. Gondoltam, hogy ez fog történni, mert hallottam egy furcsa beszélgetést miszerint rám gyanakodtak az óvodai eset miatt. Azt mondták van valami különleges erőm ami veszélyes lehet a jövőre nézve és el akarták venni tőlem, de persze okaa-sama azt mondta, hogy nincs velem semmi baj. Akkor miért?

-... Asami.. Drágám.. Annyira nehéz ez nekem. De ha nem teszem meg.. Apád fogja ugyanezt csinálni velem..!

Ezt kimondva egy újabb késsel a kezében közeledett felém. Nem! Nem akarom ezt! Valaki... Segítsen!!

Nincs mit tenni~

Nem nagyon emlékszem mi történt innentől. Már csak annyira, hogy kinyitottam a szemem és mindent az az ismerős élénk rózsaszín kőzetszerű valami borított. Okaa-sama kidülledt szemekkel nézett rám, ahogy én is rá.

-Ne.. Mi történt? - egyre gyorsabban vert a szívem. Mit tettem?

Mi a baj? Nem te kérted a segítségemet? Ne aggódj.. Nem történt semmi baj. Úgy úgy.. Nyugodj meg..

Ez volt a legjobb megoldás~

✧･ﾟ: ✧･ﾟ:.・゜゜・..・゜゜・✧･ﾟ: ✧･ﾟ:

Az egész éjszakát egy közeli parkban töltöttem. Féltem hazamenni. Majd ez addig tartott, amíg rendszeresen az iskolában aludtam. De úgy tűnik nem keresett senki, így Okaa-sama valószínűleg nem szólt senkinek egy szót sem az esetről... "Remélem jól van..."
Időközben egyre jobban kijöttem Zakuroval. Sőt, már barátok lettünk. Így meg is hívott a lakásába amit a szülei béreltek neki. Meglepő módon egyedül élt ilyen fiatalon. Nála töltöttem az éjszakáim, míg egy nap egy hatalmas fekete furgont láttam az iskola előtt. Mintha.. Már láttam volna.. Nem is egyszer.

-... Nem lehet.. Zakuro! - kiáltottam kétségbeesetten - Mégis hova mész?!

De Zakuro nem válaszolt..

-Hé, válaszolj!

De már késő volt. Mikor odaértem a furgon elhajtott. "Nem, nem nem és nem! Ez nem lehet! Az egyetlen barátom is elment, egyszerűen nem tudom elhinni!" gondoltam magamban. Zakuro üres lakásában szálltam meg, és egy hétig kihagytam a sulit emiatt. Alig aludtam valamit. De vissza kellett mennem. Viszont...

-Há, már megint egyedül van de szánalmas!

-Hm.

Ez a két hang borzasztóan ismerős volt. Annyira hogy megakartam szüntetni. A parkban voltam két emberrel. Kaoruval és Akarival.

-Na mi van? Meg sem tudsz szólalni? Persze, hisz csak Zakuro-chan volt az egyetlen aki szóba állt veled! Hisz mindenki más ugyanúgy hagyott el! Nem is kellett volna visszajönnöd. Sőt, meg se kellett volna születned! - nevetett irritáló hangján Kaoru.

Egyre mérgesebb lettem. Furcsa érzés töltött el. Mintha.. felfordult volna a gyomrom. A fejemen nyilalló fájdalom hasított át.

-fogd.. be..

-Hah? Megszólalt valaki?

-Azt mondtam.. FOGD BE! - kiáltottam és a bal kezemből rózsaszín kristályok lövelltek ki.

-Áh!

-Wá!

-Huh.. Mégis mit.. - kinyitottam a szemeim és ismét azt a jelenetet láttam. Emberek félő szemmel merednek rám ezek között a rózsaszín dolgok közt. 

Egyre gyorsabban vert a szívem és egyre jobban estem kétségbe. Remegtem a félelemtől. Egy szót sem tudtam szólni. Majd egy ismerős hang ébresztett fel gondolataimból.

-Rendben, ennyi elég is lesz. Vigyétek el azt a kettőt. Gondoskodjatok róla, hogy ne emlékezzenek semmire ebből. - mondta az alak, kettő vagy több fekete ruhás embernek.

"Huh? Mégis miért van itt.. miért pont most?" 

Miután kiadta az utasításokat, megfordult és rám mosolygott. Azután felkapott menyasszony pózba.

-Su-Subaru...-kun? - néztem rá értetlenül.

-Haha, csak nem emlékszel rám? Ne aggódj. Elviszlek egy olyan helyre, ahol megérted és megtanulod kezelni az erőd. - nevetett.

つづく~