Animo Dual: Megrepedve

×》02《×

   Reggel a telefonom hangos csengésére keltem. Kótyagos fejjel ültem fel, miközben egy hatalmasat ásítottam, majd tenyeremmel lenyomtam a rezgő készüléket.

   - Jó reggelt hercegnő - hallottam fejemben a gúnytól csöpögő hangot. Abban reménykedtem legalább korán reggel nem ő lesz az első, akivel szóba állok. Pláne a tegnapi után azt hittem, hogy egy pár hétre csöndben fog maradni. Ezek szerint kezd hozzászokni. Ki kell találnom valami más módszert, hogy kordában tudjam tartani ezt az arrogáns idiótát.

   Nehezen feltápászkodtam az ágyamból és megnyújtóztattam elgémberedett végtagjaimat. Hátam hatalmasat roppant, ami kifejezetten jól esett. Ezután elindultam a fürdőszoba irányába.
   Mikor beléptem a kőre, majdnem pofára estem, mivel a tegnapi pancsolásom után elfelejtettem feltörölni a vizet. Én marha, még papucsot sem vettem fel reggel, hogy az esetleges baleseteket elkerüljem. Szerencsémre a reflexeimnek semmi baja nem volt, - a memóriámmal ellentétben - és gyorsan megmarkoltam a törölközőket tartó fogast. A szívem kihagyott egy ütemet az incidens közben, én pedig mélyeket lélegezve próbáltam a normális pulzusomat visszakapni. Sajnálatos módon az izomláz sem kímélt, így a hirtelen mozdulásomra a lábamba nyílalt a fájdalom. Halkan felszisszentem.

   - Pedig annyira közel volt.. - nevetett fel szomorkásan W0.

   - Befognád végre? Kössz - válaszoltam ingerülten. Hát az eszem megállt, hogy ez az ember nem képes egy normális szót sem intézni felém.

   Mikor végre elértem a tükörhöz, visszahőköltem egy percre. Nem szoktam szépen kinézni reggelente, de a mai nap kifejezetten ronda voltam. Barna fakó hajam csomókban összeállt, és úgy meredt az égnek, mint Einsteinnek, ajkaim pedig a hidegtől rendesen kiszáradtak, és ráadásul sajogtak is. Ha ez mind nem lett volna elég, szemem alatt nagy lilás karikák is pihentek.
   Kész roncshalmaz voltam, ráadásul a tegnap esti futásom után a végtagjaim is rettenetesen sajogtak.

   - Jó napnak nézünk elébe - sóhajtottam fel.

   Előkotortam a fésűmet a szekrényből, majd nagy nehezen kifésültem a hajamból a gombócokat. Arcomra muszáj voltam egy kevés alapozót és púdert raknom, annak ellenére, hogy nem vagyok egy smink párti. Számat anyámtól kapott ajak balzsammal próbáltam helyre rakni, több kevesebb sikerrel.
   Miután befejeztem a fejem nézhetővé tételét, gyorsan felöltöztem, majd a könyveimet és füzeteimet bepakoltam a táskámba.

   Az első órám Mr.Harperrel volt, úgy hogy időben oda kellett érnem. Sose szerette a későket, és egy kicsit meg is vetette őket.

   - "Azt az időt, amit te hanyagul elpocsékoltál, emberek megmentésére lehetett volna használni!" - hallottam hangját a fejemben.
   Ugyan én még egyszer sem késtem el, de sok évfolyamtársamra pirított már rá ilyen típusú mondatokkal.
  
    Odasétáltam a kabátomhoz, majd magamra kanyarítottam. Fejemre sapkát húztam, végül a sálamat is magamra tekertem. Utoljára felhúztam a cipőmet is, majd nagy lendülettel kiléptem az ajtón.

》☆《

   Szinte mindenki a helyén ült a nagy teremben. Néhány lány egy csoportba tömörülve beszélgetett valamiről. Egy két mondatot el is csíptem, és hamar rájöttem, hogy a hétvégén tartandó Tudományi Kiállításról van szó. Meglepett tavaly is, hogy mennyien mentek el rá, habár sokan csak a társaság miatt tették velem ellentétben. Mivel nem volt senki, aki velem akarta volna tölteni az idejét, így én csak segíteni mentem Mr.Harpernek és Ms.Labelle-nek. Kísérleteket mutattunk be a kis gimnazistáknak, akik még nem döntötték el, hol is akarnak majd tovább tanulni.