Animo Dual: Megrepedve

×》01《×

   Mikor végre felértem a harmadik emeletre, és megtaláltam a 305-ös ajtót, megkönnyebbülve léptem be rajta. Könnyedén csuktam be magam után azt, majd nagyot sóhajtva dőltem neki a bejáratnak. Fejemet a faajtónak vetve bámultam a plafonra, mintha még sose láttam volna ugyan azt a vajszínű mennyezetet. Mikor végre kifújtam magam, a táskámat egy laza mozdulattal az ágyamra dobtam. Kabátomat, sálamat és sapkámat pedig leraktam az ajtó melletti fogasra.

   - Meddig fogsz még ignorálni? - kérdezte megsértődve W0. Úgy tettem, mintha meg sem hallanám.
   A hosszú nap után már csak zuhanyozni szerettem volna egy jót, így jobbra vettem az irányt egyenesen a fürdőszoba felé.

   Tenyeremmel löktem be az ajtót, majd elkezdtem lehámozni magamról az aznapi ruháimat. A kis fürdőszobai szekrényből előkotortam a kedvenc tusfürdőmet, majd a kádhoz lépve letettem, miközben megnyitottam a csapot. Óvatosan beállítottam a nekem megfelelő hőfokot, azután pedig a tükörhöz fordultam.

   - Ma is olyan szép vagy, mint mindig - kacagott a fejemben lévő hang. Én alig láthatóan grimaszoltam egyet dühömben, de nem engedtem, hogy egy ilyen szellemi entitás, aki ráadásul az ÉN testemben portyázik felbosszantson. Érzelemmentes arcot vágva fordultam vissza a kádhoz, elzártam a csapot, majd elővigyázatosan beleléptem a vízbe.
   Szép lassan átmelegedtem a forró fürdőben kuporogva. Egy kis ideig csak üldögéltem a kádban, majd 1-2 perccel később teljesen belemerültem.
   Zúgott a víz, miközben az kellemetlenül nyomódott neki a fülemnek. Szemeimet nem nyitottam ki, mivel túl érzékenyek, én pedig nem akartam amiatt is szenvedni. Azonban lassan kezdett elfogyni az a kevés levegőm, amit lemerülés előtt vettem. Még nem akartam feljönni a felszínre, úgy hogy kitartottam egy darabig.

   - Úgy sem mered megölni magad. Túl gyenge vagy.. - suttogta ellenségesen újra W0.
   Mikor már a határomon voltam, felegyenesedve buktam ki a vízből. Hajamat hátra simítottam, majd a tusfürdő után nyúltam. Öntöttem egy keveset a vízbe, és magamra is használtam belőle. Dinnye illat csapta meg az orromat. Az volt a kedvenc gyümölcsöm, legalább is ha jól emlékeztem rá. Elég szomorú, hogy még ilyen egyszerű dolgokat is elfelejtettem, mint kedvenc ételek, italok, zenék.

   Mikor már kellően beáztattam magamat, óvatosan felálltam és kiléptem a fürdőszoba kövére. Bőrömről a vízcseppek versenyezve folytak le, egyenesen a padlóra. Vigyázva léptem oda a törölközőket tartó fogashoz, nehogy elcsússzak és hasra vágódjak.

   - Pedig az vicces lenne - jegyezte meg újra, az az irritáló fiú hang. Én újfent figyelmen kívül hagytam, majd egy törülközőt magamra csavarva kiléptem a hálószobámba.

   A kollégiumi lakások nem voltak nagyok, és általában két emberre jutott egy. Az hálószobából, fürdőszobából, két íróasztalból, és két ágyból állt.
   Nekem nem volt lakótársam. Nem igazán tudtam miért, de mellém sosem osztottak be senkit. Talán figyelembe vették a betegségemet, vagy talán csak senki sem akart velem egy szobában lenni, fogalmam se volt. Viszont élveztem a helyzetet, hiszen nem kellett osztozkodnom senkivel, és amúgy is szerettem a nyugalmat. Kedvemre rohangálhattam akár pucéran is, mivel nem volt közel s távol egy ember se.

   - Szóval engem már emberszámba se veszel? - kérdezte szomorúan a hang. Nagyot sóhajtottam, mikor lehuppantam az ágyamra.

   - Nem megbeszéltük, hogy ha más emberek között vagyok nem szólsz hozzám? Amúgy sincs kedvem magamban beszélni. Csak még idiótábbnak néznek a többiek.. - válaszoltam halkan. Hajam még mindig vizesen volt hátra nyalva, és mivel kint hideg volt, jobbnak láttam, ha egy törülközőbe csavarom.

   - Te meg tudod, hogy a gondolataidat is hallom. Nem kéne magadban beszélned, ha velem akarsz kommunikálni - jött az arrogáns válasz.