Harley Quinn: Elfeledett Szerelem /BEFEJEZETT/

1. fejezet

-Fények! Kamera! És csapó! – kiáltja egy férfihang.
A két hatalmas reflektor felkapcsol és rám irányul. Mint mindig most is majdnem kiégeti a szemeimet, de idővel majd megszokom. Megigazítottam a szoknyámat és mosolyogtam:
-Üdvözlöm önöket a „Kérdezd Quinn-t” újabb adásában! – mondtam – Mai vendégünk John Santiago, aki egy elvált férj és két gyermek apukája. Azonban már több mint hat éve nem látta a két kis lurkót és a volt feleségével sem tud kapcsolatot létesíteni. Íme John! – lépett be az ajtón a férfi. Körülbelül a negyvenes évei közepén járhatott. Fehér ingje bevolt tűrve a barna, szövet nadrágjába. Intett egyet a közönségnek majd leült a vendégeknek kijelölt bordó kanapéra. Kezet fogtam vele és én is úgy tettem ahogy ő. Láttam, hogy a szemével végig mér, a lábamtól egészen az arcomig.  De nem törődtem vele, csak folytattam a forgatókönyvet:
-Szóval John! Szólíthatom John-nak? – kérdeztem.
A férfit leverte az izzadság:
-Szólítson ahogy akar, Miss Quinn. Engem már nem igazán érdekel a nevem.
Gondoltam, hogy John nem lesz egy egyszerű eset, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a helyzet ilyen szörnyű:
-Ugyan John, ne adjon fel semmit. Mindent meg tudunk oldani!
A férfi egy fegyvert húzott elő és az arcomba nyomta:
-Semmit nem tudunk megoldani! – kiabált – Ahhoz már túl késő!
Intettem a biztonságiaknak, hogy nem kell idejönniük. Nem ez volt az első alkalom, hogy valaki meg akart ölni. És nem is ez lesz az utolsó:
-John, kérem tegye le a fegyvert! - indultam el a férfi felé - Segíteni akarok önnek!
John hátrálni kezdett, miközben a pisztollyal hadonászott:
-Te akarsz nekem segíteni? Te vetted el tőlem a családomat! Te, meg az idióta pasid! Amikor a Denevér elől menekültetek és belehajtottatok a Gotham-i Karneválba, egy évvel ez előtt.
Emlékeztem az esetre. Puddin és én egy hatalmas adag nevetőgázt akartunk felrobbantani a rendőrségen, de Batman megakadályozta. Menekülni kezdtünk és ekkor történt az eset. Erőss nőnek tartom magam, de ennek ellenére bevallom, most kicsordult a könnyem.
-Tudom, hogy hibáztam, de a családját már semmi nem hozhatja vissza. Tegye le a fegyvert. - közelítem továbbra is a férfi felé, aki ekkor már nem hátrált.
-Nem, de talán enyhít a fájdalmon, ha elégtételt veszek.
Amikor elértem John-t, a pisztoly csövéhez nyomtam a fejem:
-Akkor tegye. Tudom, hogy megérdemlem. - mondtam teljesen nyugodt hangon.
A közönség teljesen elnémult, lélegzet visszafolytva nézték a stúdióban lezajló eseményeket. A férfi nem merte meghúzni a ravaszt. Arca izzadni, a keze pedig remegni kezdett.
-Nem tudja megtenni. - mondtam - Mert maga jó ember, a családja büszke lehet magára odafentről.
A fegyver kattogni kezdett, mivel a férfi a ravaszon mozgatta az ujját. Éreztem, hogy a figyelme lankadt egy pillanatra, ekkor egy egyszerű mozdulattal kicsavartam a fegyvert a kezéből és vállamon átdobva a földre terítettem a férfit. A biztonságiak hozzám rohantak, megfogták a földön fekvő férfit és kivitték a stúdióból. Én úgy tettem, mintha semmi nem történt volna és elköszöntem a nézőktől:
-Ennyi fért bele mai műsorunkba. Azt hiszem elég izgalomban volt részünk. - mosolyogtam a kamerába - Viszlát! - mondtam integetve. Hiába tűntem nyugodtnak, a szívem majd kiugrott a helyéről. Elindultam az öltözőm felé, hogy minél hamarabb hazaérjek, ugyanis biztosra vettem, hogy nem John az egyetlen aki bosszút akar állni rajtam. Akármennyire próbáltam átruházni az összes rossz tettemnek a felelőségét Joker-re, be kellett látnom, hogy én is hibás vagyok. "Hányszor hoztam őt ki az Arkham-ból és hányszor mentettem már meg őt Batman karmai közül? Hát igen a szerelem őrültségekre képes." - gondoltam magamban. Megérkeztem az öltözőmhöz, aminek gyanúsan nem bezárva az ajtaja. Lassan és óvatosan kinyitottam az ajtót és bekukkantottam, hogy ki is lehet bent. Az asztalomnál, ahol sminkelni szoktam magam egy férfi állt nekem háttal, kék kezes-lábasban, baseball sapkában és mintha valamit a cuccaim között keresne.
-Khmm... - köszörültem meg a torkom, hogy észre vegyen.
A férfi felém fordult, végig simította nagy bajuszát, ami a kissé öreges arcán helyezkedett el:
-Elnézést, hogy hívatlanul bejöttem a szobájába, de egy fontos küldemény érkezett magának, amit haladéktalanul kézbesítenem kellett.
Én közben öntöttem egy kis vizet a pohárkámba és lassan kortyolgatni kezdtem:
-És lehet tudni kitől érkezett a csomag? Vagy, hogy mi van benne? - kérdeztem.
A férfi levette baseball sapkáját és megtörölte a homlokát:
-Átfuttattuk a röntgenen, ami semmiféle fém tárgyat nem jelzett ki. Szóval semmi veszélyes nem lehet.
Csak akkor pillantottam meg a viszonylag nagy ajándékot, aminek lila doboza, zöld szalaggal volt bekötve, ismerős színek. A doboz valahogyan rabul ejtette a tekintetem és már majdnem kinyitottam, amikor a postás közbe avatkozott:
-Miss Quinzell, előbb aláírná itt? - mutatott a kis táblájára.
Kivettem egy tollat a laborköpenyemből:
-Persze! - mosolyogtam, majd a megfelelő helyre oda karcoltam a nevem.
A férfi levette a sapkaját, bólintott és elhagyta a szobát. Óvatosan széthúztam a szalagokat, majd a földre engedtem. A doboz szétnyílt, felfedve előttem a tartalmát. Egy hatalmas és színes virágcsokor volt benne, egy üdvözlő lappal. Kivettem a csokor közepéből, majd kinyitottam, hogy elolvassam mi van benne.
"Gratulálok az új életedhez, de azért remélem nem gondoltad, hogy kihagyhatsz belőle! J."
Olyan érzésem volt mintha meghaltam volna. A szívem egyre gyorsabban vert és kivert a víz. Joker már több mint egy éve az Arkham-ban van és eddig úgy tűnt hogy esze ágában sincs megszökni. Felkaptam a kabátomat és egyenesen haza mentem. Miután segítettem Batman-nek egy pár ügy felgöngyölítésében mentességet kaptam az eddigi bűneim alól, így könnyebben összetudtam szedni a pénz egy jobb lakásra, Gotham nyugodtabb környékén. Ahogy beléptem a házba, meggyőzöttem arról, hogy egyedül vagyok. Levettem a nappaliban lévő festményt, ami kis cicákat ábrázolt. A falba egy retina szkenner volt beépítve, ami a könyvespolcom mögötti kis szobába vitt. Én ezt a helyet csak Harley-kuckónak neveztem. Itt volt minden kosztümöm és fegyverem, az óriás kalapácstól a rakétavetőig. Gyosan leültem az asztalomhoz, félre söpörtem a sok fánkos és üdítős dobozt, majd felmentem a netre. Daily Planet weboldalán már egyből ez a szalagcím fogadott: "Újra szökésben a Bűn Bohóc Hercege!"
Ez már több mint egy hetes cikk? És én nem hallottam még erről? - csodálkoztam. Felhívtam Batman-t, hogy most azonnal találkozzunk rendőrség tetején, mert beszélnünk kell. Ledobtam magamról a hétköznapi öltözéket és elkezdtem a ruhásszekrényemben kutakodni. Végül egy egyberuha mellett döntöttem, piros és fekete térd fölé érő zoknival és bakanccsal. Lemostam a hajamról a szőke festéket és felkötöttem két copfba. Szekrényből amibe a fegyvereket tároltam kivettem a baseball ütőm és a hatalmas boxkesztyűt kilövő pisztolyom, majd elindultam a GCPD tetejére. Amikor felértem a hatalmas Batman hívó reflektor tartójára ültem és ott vártam. Egyszer csak úgy hallottam, hogy valami elsuhan mögöttem, de amikor megfordultam nem volt ott semmi.
-Ki vagy? - kiabáltam a semmibe.
Már épp betudtam annak, hogy képzelődtem, de ekkor egy mély hang megszólalt:
-Késtél!
Felnéztem a mellettem álló ház tetejére és megláttam Batman-t az egyik vízköpőn:
-Te aztán tudod, hogy csinálj hatásos belépőt. - nevettem el magam.
Batman leugrott a házról és feltérdre érkezett:
-Mi volt ennyire sürgős? - lépett elém.
Felnéztem a majdnem másfél fejjel magasabb férfire, majd a zsebemből előhúztam az üdvözlő kártyát és átnyújtottam:
-Ez.
Batman elvette, majd kikapott az övéből egy eszközt amivel átvilágította a lapot:
-Nincsenek ujjlenyomatok, de valami anyag van a papíron, ami szabad szemmel nem látható. Elviszem a Batcave-be további elemzésre. - fordult meg, majd kilőtte a kötelét az egyik épületre - Majd jelentkezem. - mondta és eltűnt.
-Nagyon szívesen! - kiabáltam utána - Bunkó. - motyogtam.
Leugráltam a tűzlétrákon és hazafelé vettem az irányt. "Szépmunka Harley! - Ohhh...Ugyan Batsy! Semmiség az egész." - mérgelődtem hangosan, amikor az eső eleredt. "Na, már csak ez hiányzott." - gondoltam. Szerencsémre csak két saroknyira voltam a lakásomtól, úgyhogy nem áztam szét. A kapuhoz érkezve lehúztam a kártyámat és a lifthez mentem. Egyedül voltam bent, de a levegő mégis mintha fülledt lett volna. Izzadni kezdtem, majd egész testemmel remegtem. Amint kinyílt a liftajtó, úgy estem ki rajta mint aki egész úton nem kapott levegőt. Gyorsan a lakás bejáratához siettem és bedugtam a zárba a kulcsot. Kinyitottam az ajtót, majd azonnal be is csuktam magam mögött. Másodpercekig csak tartottam az ajtót és próbáltam megnyugtatni magam, hogy biztonságban vagyok, de egyszer csak hozzám szólt valaki hátulról:
-Már itt volt az ideje, hogy hazaérj! Remélem nem gond, hogy beugrottam. - mondta a felejthetetlen hang.
Nem tudtam, hogy csak az elmém bolondozik velem, vagy ez a valaki tényleg ott áll-e mögöttem, de az biztos volt, hogy az eddig is kevés biztonságérzetem egyenlő lett a nullával. Hallottam, hogy a TV-ben az én műsorom megy, majd a bőrkanapé recsegését, ahogy felállnak róla és a lakkcipő kopogását, ami egyre csak közeledett felém. Egyre szaporábban kezdtem venni a levegőt, de nem mertem megfordulni. Éreztem ahogy mögém lép, lehelete jég hidegnek tűnt forró nyakamon. Karjai lassan át karolták derekamat:
-M...M...Mr...J? - dadogtam.
Ő gyengéden simogatni kezdte a hasamat:
-Igen Harley?
Elkezdtem megfordulni, hogy csekkoljam tényleg ő az. Nem tévedtem. Fentről lefelé végig néztem és valóban az én Puddin-om állt ott előttem. A világos zöld haj, a fehér bőr, a vérvörös ajkak és a mindenféle tetoválás. Csak is ő lehetett az.
-Tényleg maga az? Nem képzelődőm? - kérdeztem bájos hangon.
Bal kezével, aminek a kézfejére egy hatalmas mosoly volt tetoválva végig simította arcomat, majd megcsillogtatta ezüst fogsorát:
-Nem drágám, tényleg én vagyok az, teljes valóságomban.
Lila, oldalt cipzáras bőrkabátjának a vállától végig húztam a kezem, hogy érzem tényleg ott van e. Mr. J magához húzott és megölelt:
-Nehéz volt megtalálni téged. - suttogta.
A vállára hajtottam a fejem:
-Sajnálom! - csordult ki egy könnycsepp a szememből - Kellett egy kis szünetet tartanom.
Mr. J végig húzta tenyerét az arcomon majd, jobb kezével elkapta a nyakam és a falhoz szorított:
-Egy kis szünetet? - mordult rám - És én? Velem mi lett volna a terved? Ott hagytál volna megrothadni Arkaham-ban, nem de?
Egyre szorosabban folytatgatott, mintha ő lett volna a kígyó, én pedig a prédája, közben végig haragos arccal nézett engem, néha pedig rám vicsorított. A levegő hiányágól már szédültem és az ájulás közelében jártam, amikor megcsókolt és elengedte a nyakam. Nem értettem mi történik, úgy viselkedett mintha mérges lenne, de éreztem, hogy a szíve nyugodtan dobog a helyén. A csók végén alsó ajkaimat fogai közé zárta és húzta magával, ameddig csak lehetett. Én a földre csúsztam és levegőért kapkodtam. Mr. J kishíjján élettelen testemre egy megvető pillantást tett, majd távozott az apartmanomból. Egy igazi rejtvény volt számomra az előző jelenet. Nem voltam képes eldönteni, hogy most bántani akart vagy kényeztetni, de egy dolgot biztosan tudtam, nagyon izgató volt. A világ lassan elsötétült, én pedig ott a bejárati ajtóm küszöbén elaludtam.