Fogadás |✔

13. fejezet - Örömmel!

Keiichi szemszöge

Gondolataimból egy hang szakitot ki.

-Keiichi te hogy hogy itt? Oda pillantva Izumit látom meg.

-Megúsztam! Mondom vigyorogva.

-Ennek örülök! Látom elmosolyodik, és arcát halvány pír borítja.

-Indulsz az öcsédért? Kérdezem mosolyogva.

-Igen! Néz rám zavartan mint aki mondani akar valamit.

-Mi baj? Kérdezem rápillantva.

-Hát nem is tudom hogy kérdezzem! Pillant össze vissza zavarában.

-Csak kérdezd! Mondom határozottan.

-Ve-velünk most mi van? Lehajtott fejjel csak halk hangja csenget fülembe, aztán hirtelen felkapta fejét arca a vérnél is vörösebb volt még a pici fülei is ajkai is remegtek, akkor abban a pillanatban annyira aranyos és sebezhetőnek tűnt,hogy azt hittem menten rávettem magam.

De amint felfogtam hogy mit is kérdezett,az én arcom is felvette a vörös egy árnyalatát. Szám elé kaptam ezzel leplezni zavarom, és mire eljutott agyamig hogy mire céloz, lehajtottam fejem és nagy levegőt vettem.

-Leszel a pasim Izumi? A kezem még mindig a szám előtt volt, tekintetem pedig Izumi megdöbbent méreg zöld szemeit figyelte.

És könnyei lassan utat törtek maguknak, ezt látva oda húztam magamhoz és megöleltem, nem érdekelt hogy az utcán vagyunk csak öleltem az én Izumimat.

-Na mit mondasz? Kérdezem mosolyogva, közben selymes haját simogatva.

-Örömmel! Csak ennyit mondott, és vissza bújt ölelésembe.

-Izumi nem minta ellenemre lenne hogy ilyen aranyosan tapadsz, de le fogjuk késni a buszt!

Mondom egy huncut mosollyal.

-Elrontottad a hangulatot! Rám néz felfújt arccal.

Pff de aranyos!

-Ezer bocs! Csak ennyit mondtam, és mind a ketten elkezdtünk nevetni.

Az út további részében, elmeséltem neki mi történt otthon.

-Akkor eljössz szombaton vacsorára? Kérdezem mosolyogva.

-Persze! Mosolyog csillogó szemekkel.

-Amúgy késik a busz, már itt kéne lennie nem? Kérdezem az utat kémlelve.

-Igen most írja Jun, hogy mindjárt itt vannak!

-Milyen a kapcsolatotok? Kérdezem kíváncsian.

-Hát mivel csak egy év van közöttünk, így elég jól megértjük egymást! Mondja kedves mosollyal.

Megint rápillantok az útra, és észreveszem bekanyarodni a buszt.

-Itt jön a busz!

A busz egy hangos pöfögéssel meg állt az ajtók kinyíltak, és sok fiú szállingózott ki az ajtókon arról beszélve hogy vére itthon vannak, és hogy milyen fárasztó volt de közben milyen jól érezték magukat,és így a nagy tömegbe elvesztetem Izumit.

-Bátyó! Ezt meghalva oldalra kaptam a fejem, és már csak azt láttam hogy egy világos barna hajú Izumi-tól egy fejjel nagyobb fiú szó szerint a nyakába csimpaszkodik, elmosolyodtam és oda léptem hozzájuk.

-Jun, nem egyedül jöttem! Mondja közben öccsét hámozva le magáról.

Oh bocsi! Felém fordul és arcáról lefagy a mosoly, helyére döbbenet ül ki.

-Atya úr isten! Bocsi hogy nem köszöntem előbb! Zavarában megfogja a kezem és megrázza.

Ez most mi, nem értek semmit rá nézek Izumira hátha leolvasok valamit az arcáról, de az arca fúl vörös, és arcát takarva a földet nézi.

MI A FRANC VAN ITT!? Jun szerintem észrevette az arcomra kialakult pánikot, mert hirtelen Izumira néz aki még mindig abban a pózban van.

-Nagyon helyes! Felülmúlta az elvárásaimat! Mondja kuncogva közben meg Izumi válát veregeti.

-Te tudsz a kapcsolatunkról? Kérdezem óvatosan.

-Persze én mindenről tudok! Mondja vigyorogva.

-Izumi jól vagy? Kérdezem közben a kezét elveszem az arcától.

-Igen! HÜLYE JUN! Mondja közben Válba bokszolja.

Erre mind elkezdünk nevetni.

Jun teljesen Izumi ellentéte, Világos barna haj egy fejjel magasabb, egyáltalán nem zárkózott mint Izumi életvidámnak látszik, egy hasonlóság van bennük mind kettejüknek zöld a szeme.

Haza felé tartva jól elbeszélgetünk, kicsit többet megtudtam Jun ról és meghívott vagyis rám parancsolt hogy mennyek el a jövö heti meccsére Izumival. De sajnos mint minden jónak ennek is vége lett, a telefonom rezgésével. Gyorsan kikaptam a zsebemből és megnéztem.

Egy SMS Feladó: Teresa

Teresa: Nagy fiú! Van egy órád vacsoráig siess haza, a házi sárkány nehogy még jobban kikeljen magából! Puszi

Az arcomra akaratlanul is egy mosoly kúszót.

-Izumi ne haragudj mennem kell! Mondom szomorúan.

-Apukád? Kérdezi rám pillantva.

-Igen! Sóhajtok egyet.

-Holnap hányra jössz értem? Kérdezi izgatottan.

-6-ra! Mondom mosolyogva.

-Várlak! Jóéjt! Mondja egy enyhe pírral az arcán.

-Nektek is! Láttam hogy Izumi meg fordul és integet azzal az ellenállhatatlan mosolyával, ettől bennem elpattant valami és gyorsan utolérve vissza rántottam, nem érdekelt Jun meglepet arca adtam Izuminak egy puszit puha és finom szájára, lassan elválva homlokomat az övének döntöttem.

-Tegnap óta nem kaptam csókot, hiányoztál! Mondtam halkan, már majdnem suttogva.

Láttam Izumi arcán a hirtelen meglepődést, de aztán arcvonása lágy mosollyá vált szemei pedig boldogságtól csillogtak.

Megérkezett az új fejezet :)Nem a leghosszabb de a következő résztől indul be ismét a történet, jó szórakozást hozzá ha tetszett voteolj és kommentelj! puszi