share • h.s • (Befejezett)

/ tizenkilenc /

//harry styles//

Felfogni, se realizálni nem sikerült még a történteket. Az, hogy újra átölelhettem anyát és Gemmát, álombelinek tűnt, ugyanakkor tudtam, hogy nem álmodtam. Nem álmodhattam.

Az elmúlt napokat, heteket, hónapokat mással sem töltöttem, csak álmodozással. Ezerszer kifestettem már a fejemben, hogy milyen lesz majd, mikor kiszabadulunk, hogy mit fogok mondani anyának, hogy milyen szavakkal fogom őt lenyugtatni, mégis mikor abban a szituációban találtam magamat, a döbbentségtől egy szót sem tudtam kipréselni magamból.

Túl könnyen szöktünk meg, túl könnyűnek tűnt az egész, és emiatt attól féltem, hogy még hátra van a neheze. Hogy majd még csak most fog kezdődni a szörnyűség, ami két hónapja folyamatosan újra meg újra lejátszódik az életemben.

A zaj hatalmas volt körülöttem, szemeimet mégis csukva tartottam és élveztem anya szoros ölelését, amiben tartott. Nem akartam, hogy elengedjen és nem akartam felnyitni a szemeimet sem, ugyanakkor tudtam, hogy halálra aggódta magát értem, és muszáj lesz valahogyan lenyugtatnom őt.

Eltoltam egy kicsit magamtól, aztán felnyitottam a szemeimet és rámosolyogtam, miközben piszkos kezemet az arcára csúsztatva letöröltem a könnyeit.

- Semmi baj. Jól vagyok – mormogtam, aztán újra magamhoz húztam és a fejemet a nyakába temettem, miközben a kezeimmel a hónalja alatt öleltem magamhoz szorosan. – Jól vagyok anyu, ne sírj – suttogtam a fülébe, aztán felemeltem a fejemet és egy hosszú csókot nyomtam az orcájára. – Szeretlek.

- Oh, Harry, én is szeretlek – válaszolta remegő hangon, aztán utoljára magához szorított még, végül elhúzódott tőlem. – Jól vagy?

- Jól vagyok anya, ne aggódj – mosolyogtam rá, aztán kinyújtottam az egyik kezem Gemma felé, mire anyu félig elengedett, így a nővérem is tudott csatlakozni hozzánk.

Gemma is zokogva borult a nyakamba, míg én átöleltem a derekát és a fejemet a nyakához nyomtam.

- Héj, ennyire hiányoztam? – motyogtam Gemma fülébe, mire a vállamra csapott és könnyáztatta arccal, meg elkerekedett szemekkel elhúzódott tőlem.

- Hogy kérdezhetsz ilyet, te buta? – szidott le, míg én csak elvigyorodtam, aztán nyomtam egy hatalmas cuppanós puszit az arcára.

- Jól vagytok? – kérdeztem felváltva rá és anyára pillantgatva.

- Inkább, te jól vagy? – kérdezett vissza Gemma.

- Igen, persze, már mondtam. Na, ne aggódjatok, minden rendben – nyomtam még egy puszit a halántékára, aztán lehullottak a kezeim róluk, mikor megpillantottam anya és Gemma feje között Niall pirosra kisírt szemeit és nyúzott arcát.

Anya és Gemma szipogva félre álltak, mire Niall szinte rögtön a nyakamba vetette magát, én pedig mosolyogva öleltem át, aztán nyújtottam ki a kezeimet Liam és Louis felé is, mire csatlakoztak a kis ölelésünkhöz.

- A francba Harry, annyira ránk ijesztettél – motyogta Liam, miközben Niall folyamatosan a fülembe szipogott, és igazából csak most jöttem rá, hogy mennyire rossz lehetett neki is.

Hiszen ő ott volt velünk a koncerten és sikerült elmenekülnie, míg nekem Katienek és Lilonak nem. Valószínűleg majd megölte őt is az ideg, az elmúlt két hónapban.

- Hiányoztatok srácok – vallottam be egy kis mosollyal az arcomon, tekintetem összetalálkozott Louiséval, aki szintén elmosolyodott, mikor meglátta az arcomat, majd megrázta a fejét, és az öklét a vállamba nyomta. – Au – nevettem fel keservesen, aztán elhúzódtam Nialltől és kérdőn pillantottam rá.