THE SECRET APPLE (Exo-Chanyeol ff.~)~befejezett

7. Még csak egy gyerek

Cho Rin szemszög:

Elérkezett ez a nap is. A nyári szünet utolsó napja.
Vigyáznom kell majd, hogy el ne szóljam magam, Chan Yeol-al kapcsolatban.
Rosszul érzem magam, amiért hazudnom kell, a szüleimnek  és az iskolában tevékenykedőknek, de megígértem.
Soha sem szegném meg az ígéretem, és remélem ezzel Chan Yeol is így van.

Reggel az első utam a konyhába vezetett.
Se anya, se apa nem tartózkodott a helyiségben, csak nagybátyám.
Mostanában nem igen talalkozom a szüleimmel. Állandóan dolgoznak.

Chan Yeol szokásához híven újságot olvasott, ám nem túl halk lépteimre felkapta a fejét.
"Jó reggelt."köszöntött.
Huh. Ezt a kedvességet, azért még meg kell szoknom.
"Neked is."válaszoltam.
Ezután beállt a számomra kínos csend. Valamivel muszáj megtörnöm.
"Mit olvasol?"
"Újságot, amint látod."válaszolta flegmán.
Na jó. Talán mégsem kell annyira hozzá szoknom a kedvességéhez...
"Csak kérdeztem. Ne haragudj, hogy élek. Ígérem többször nem fordul elő."vágtam felé egy grimaszt.
Erre elnevette magát. Hihetetlenül édes nevetése volt.
"Sajnálom. Néha elég idegesítő kérdéseid vannak."nevetett tovább.
"Hát bocsánat. Akkor én már itt sem vagyok."még vetettem rá egy lenező pillantást, majd fogtam magam és elindultam szobám felé.
Hát nem jutottam túl messzire.

Chan Yeol szemszög:

Nem tudtam eldönteni, hogy most valóban haragszik rám, vagy csak tetteti.
Karja után kaptam és karjaim közé zártam ismét.
"Ya! Értem én, hogy mostmár jóban vagyunk, meg a családi szeretet, meg minden, de azért nem kell állandóan ölelgetned és megfojtanod!"kezdte el mellkasomat ütögetni.
A válaszom csak annyi volt, hogy még erősebben szorítottam.
Pár pillanatig nyöszörgött és vergődőtt a szorításomban.
Fogalmam sem volt ezzel mit akart elérni, egészen addig amíg el nem kezdte csikizni az oldalam.
Megtalálta a gyengepontom.
Próbáltam tartani magam, de ő győzött.
Mindketten a kanapéra estünk, először én utána pedig, ő rám.
Egy idő után már annyira nem volt csikis, ezt ő észrevette és nem folytatta tovább.
Ehelyett, rajtam fekve nézett szemembe, majd én is az övéibe.
Már egyikünk sem mosolygott, csak néztük egymást.
Tekintetem szemeiről, ajkaira vándorolt, amit szinte azonnal észrevett, és megnyalta ajkait.
Meg akartam csókolni.
Semmi másra nem vágytam jobban abban a pillanatban.
Már hajoltam volna felé, amikoris eszembe jutott minden...
Nem! Elég!
"Szállj le rólam!"ordítottam rá.
"De... " próbálkozott.
"Most azonnal!"jött számból a könyörtelen mondat.
Könnyes szemmel fogta magát és felállt.
"Ígéret szegő."mondta higgadtan, majd otthagyott egyedül a kínjaimmal.

Cho Rin szemszög:

Tudtam! Tudtam, hogy csak idő kérdése és megszegi a szavát!
Sírva rogytam az ágyamra.
A nap folyamán, már nem is szándékoztam onnan felkelni.
Holnap amúgy is iskola...

Chan Yeol szemszög:

Már megint sikerült megbántanomom, és ő megint nem csinált semmi rosszat.
Ez az egész azért van, mert nem bírok magamnak parancsolni.
Egy világi barom vagyok.
"Bocsánatot kell kérnem. " mondtam magamnak, majd elindultam szobája felé.

Amikor odaértem éppen kopogni akartam, de keserves sírást hallottam bentről. Háttal lecsúsztam az ajtó mögött, leültem, és arcomat a kezeimbe temettem.
Mit tettem?
Hisz ő mégcsak egy gyerek.