29. Oh! Hogy az a...

972 31 1
                                    

Luna szemszöge:
Martin nem mondta meg, hogy melyik étterembe megyünk, de azt hiszem én már sejtem. Ott, ahol először találkoztunk.
Igen, ez egy nagyon érdekes történet. A mi történetünk.
Visszaemlékezés:
Éppen Amy-vel voltam, amikor is egy,  pincér odajött az asztalunkhoz.
– Mit hozhatok a hölgyeknek?
- Oh, még nem döntöttünk. – mondta Amy.
Rendben. Esetleg a ház ajánlatát javasolhatom? Higgyék el nem fogják megbánni, ha ezt válasszák.
Hát rendben. Ha már így dicséri. – egyeztem bele.
Akkor esetleg, hívhatnánk egy pincért, hogy felvegye a rendelésünk. – mondta mosolyogva.
Én értetlenül néztem.
Nem maga a pincér? – kérdeztem.
Hát mondtak rám már mindent, de még pincérnek soha nem neveztek. – nevetett.
Akkor miért jött ide felvenni a rendelést? – kérdeztem nevetve.
Öm, hát gondoltam beszélgethetnénk...
– ...Ennél rosszabb csajozási módot, életemben nem láttam – nevetett Amy.
Hát oké. – mosolyogtam.
De bejött. – kacsintott az " állpincérünk ".
Na jól van. Hogy jóvá tegyem én fizetem a rendelésetek. Rendben?
Ez egy visszautasíthatatlan ajánlat – nevetett a barátnőm.
Nem kell, ugyan már ne fáradjon.
Ez nem fáradság, és közben beszélgethetnénk. – kacsintott rám.
Hát...Na jó – adtam be a derekam végül.
Hát akkor rendeljünk – mosolygott az "állpincérünk".
A végére kiderült, hogy Martin (közben kiderült a neve) nagyon jó fej, és olyannyira összemelegedtünk, hogy elhívott egy randira. Én meg persze igent mondtam.
Visszaemlékezés vége.
Mosolyogva léptünk be az étterembe, egy felejthetetlen ebéd reményében. Hát az biztos, hogy felejthetetlen volt, túlságosan is, csak nem úgy, ahogy vártuk. Mert az én életem soha nem úgy alakul, ahogy én azt elképzelem. Na de kezdem az elejéről.
Az étteremben egy kedves hölgy fogadott: – Jó napot kívánok! Van foglalásuk? – kérdezte barátságosan.
– Igen. Martin Mcfly névre. – mondta Martin.
– Ah, igen. Jöjjenek megmutatom az asztaluk. – mondta kedvesen.
Odavezetett egy kétszemélyes asztalhoz, ami a sarokban állt.
– Íme az asztaluk. Megfelel?
– Igen köszönjük.
Az asztal gyönyörű volt, egy gyertyával, meg egy vázával a közepén, amiben egy sárga rózsa volt. A kedvencem.
Martin udvariasan kihúzta előttem a széket, amit én egy mosollyal díjaztam, majd ő is helyet foglalt szemben velem.
– Remélem jól fogod érezni magad – mondta Martin.
– Biztosan, főleg, ha eszembe jut a bénázásod – nevettem.
– Hé! Nem is voltam olyan béna!
– Hát... de, az voltál – nevettem még jobban.
– Oké elismerem, hogy nem voltam igazán meggyőző a pincér szereppel, de hé...végül is elértem, amit akartam – mosolygott szélesen.
– Igen? És mi volt a célod? – kérdeztem kacéran.
– Hogy el gyere velem egy randira. – felelte mosolyogva.
– Hm...talán túlságosan is...jól sikerült a kis akciód... – mondtam.
– Ezt hogy érted? – kérdezte, miközben a borát kortyolgatta.
– Úgy, hogy ez már a negyedik randink azóta. – mosolyogtam rá.
– Igen. Na látod?
– Mégis mit kellene látnom? – nevettem.
– Hogy levettelek a lábadról...Kis egoistám. – kacsintott.
- Én ezt azért nem mondanám... – mondtam.
– Majd meglátjuk – mosolygott sejtelmesen.
Mit is Seggfejkém?
Ezt nem hiszem el. Ő meg mégis mit keres itt? Oh, hogy az a szentséges ménkű esne beléd Scott Black. Miért nem tudsz már végre békén hagyni?
– Scott, mégis mit keresel itt? – álltam fel az asztaltól.
– Na ide figyelj Mr.Seggfej! Fogd már fel végre, hogy Ő – mutatott rám – az enyém, és nem engedem, hogy egy ilyen málészájú, mint te elvegye tőlem és...
– ...Uram kérem ne üvöltözzön az étterembe, vagy különben...
– Fogja már be! Nem látja, hogy éppen társalgok ezzel az úrral? Húzzon innen! Sipirc! – ordított rá szegény pincérre Scott.
– De Uram... – kezdte volna, de Scott nem engedte, hogy folytassa.
– Maga süket? Húzzon a francba!
A pincér ijedten bólintott :
– Rendben...ahogy akarja, csak ne bántson...
A pincér, amilyen gyorsan csak lehetett el húzta a csíkot. Szegény nagyon megijedt Scott elmebeteg képétől. Mondjuk meg tudom érteni...
– Scott beszéljük meg ezt mint férfi a férfival. Rendben? – állt fel Martin az asztaltól.
– Pff igen? De van egy rossz hírem, én veled szeretném ezt megbeszélni...
Ó. Ez kemény volt. Ezt nem kellett volna Scott.
– Na ide figyelj te utolsó szemétláda, velem nem lehet szórakozni – Martin nagyon mérges volt. Nekirontott Scott-nak, és egy jó keményet behúzott neki.
– Na mi van? Most akkor ki a férfi? – kérdezte.
– Hát nem te – mondta, és egy jó erőset rúgott Martin hasába, amitől az említett összeesett. Ezt már nem bírtam.
ELÉG! Scott most azonnal velem jössz!!!!!
Gyorsan felsegítettem Martint, és ki küldtem az autóhoz egy "mindjárt megyek én is"-el, majd kimentem a hátsó ajtón Scott-al. Nagyon dühös voltam. Ezt szóvá is tettem neki:
– Mégis mit képzeltél?
– Luna, értsd meg. Amióta eljöttél tőlem üresnek érzem magam. Érzelmekkel, kirabolt szívvel mit sem érek már. Talán...minden helyre jönne, hogyha visszafogadnál.
– Scott ez nem ilyen egyszerű. Te...összetörtél. Mint fizikailag, mint lelkileg. Nem gondolhatod komolyan, hogy ezek után még vissza megyek hozzád. Ezzel csak rontasz a helyzeteden, ami amúgy sem rózsás.
– De nem akarom értsd meg, hogy egyedül hagy. Megváltoztam, most minden más. – mondta.
– Igen. Minden más. Mert most már tényleg...tényleg vége. Értsd meg. És hagy végre békén. – ordítottam.
– De nem akarom, hogy egyedül hagyj. Hisz fáj még. Én várnék rád. – mondta kétségbeesett hanggal.
– De én nem akarom, hogy várj rám. Hiszen hiába várnál. Scott! Tudod, hogy már a legelején megtört a jég. Olyasmit akarsz rendbe hozni, ami sosem volt rendben. – mondtam lemondóan.
– De Luna. Ez még nem azt jelenti, hogy soha nem is lesz rendben. Megváltozom, és...
– Scott. Elég! Te nem tudsz megváltozni. Ne ígérj olyant, amit nem tudsz betartani. Ezzel már elkéstél. Most pedig, ha nem haragszol megyek, mert vár a barátom az autóban. És Scott, soha nem akarlak többet látni. Tűnj el az életemből. Soha nem fogok megbocsájtani, és tudod, hogy miért. Ha valakit hibáztatni akarsz, akkor ne Martint hibáztasd, vagy engem, hanem saját magad. Talán, ha másképp intézed, akkor most boldogan élnénk, míg meg nem halunk. Mint a mesékben. De sajnos ez nem egy kibaszott mese.Ez a valóság. Isten veled Scott. Remélem boldog leszel, mert megérdemled. Te nem vagy rossz ember. Csak olyanokat kellett átélned, amik ide vezettek. De nem szabad a múltban élni. Aki a múltban él az ne várjon semmi jót a jövőtől. Kezdj új életet. Meglátod minden jobb lesz. Remélem sikerülni fog. Isten veled!
– De Luna. Én nem akarok új életet kezdeni nélküled. – mondta.
– De sajnos muszáj lesz. Mert velem, már soha nem fogsz semmilyen életet sem kezdeni. Vigyázz magadra. És légy nagyon boldog. Szia Scott.
Ahogy kimondtam ezeket a szavakat, könnyebbnek éreztem a lelkem, de egyben üresnek is. Tudom, hogy így lesz a legjobb mindkettőnknek. Így egyikőnk sem szenved. Tudom, hogy Scott majd újra megtalálja a szerelmet. De azt is tudom, hogy nem én vagyok számára a szerelem. Már csak az kell, hogy erre ő is rájöjjön.
– Luna jössz? – kérdezte Martin.
– Igen, Martin. Mehetünk. – feleltem.
– Minden rendben? Szomorúnak tűnsz. Megbántott? – nézett rám kérdőn.
– Nem, dehogy. Csak gondolkodtam.
–És min? – érdeklődött.
– Azon, hogy lezártam a múltat. És egy új életet fogok kezdeni.
– És mond csak ebben az új életben...Én is szerepelek? – kérdezte félve.
– Hát nem is tudom... – hecceltem.
– Nem tudod? – esett kétségbe Martin.
– Hát persze, hogy szerepelsz. Hiszen már mondtam nem? Te vagy a jövőm.
– Hm. Ez jól hangzik. És ez a jövő megkérhet arra, hogy ülj be a kocsijába? Mert kezd hideg lenni kint, és nem akarja, hogy holnap megfázásra panaszkodj. – nevetett.
– Hát nem is tudom. Talán, ha szépen kéri...
– Kérlek szépen Luna. Beülnél az autóba? – mondta szépen artikulálva minden  egyes szót.
– Hát, ha már ilyen szépen kéred... – beültem az autóba, és ezzel a lépéssel örökre lezártam a múltat. Martin a gázra lépett, és elhajtottunk a jövőm felé. Ami reményeim szerint a legboldogabb időszak lesz az életemben! És ahol nem szerepel Scott Black.
>>>>>>>>>folytatás következik>>>>>>

Ha Akarnám... (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now