Miután hazaérkeztünk, a telefonom megrezdült az íróasztalomon, egy üzenet volt egy idegenszámtól:
"Holnap este szabad vagy?😃
x Max"
Arcomra egy óriási mosoly terült el, azonnal vissza is írtam egy igen-t, mire megbeszéltünk egy időpontot a park bejáratánál. Fogalmam sem volt, hogy mit tervezett, annyit írt, hogy kényelmes ruhába öltözzek.
Este persze alig tudtam elaludni az izgalomtól, folyton a találkozóra gondoltam. Ennek köszönhetően reggel pedig nyúzottan ébredtem. De aztán gyorsan kipattantam az ágyból és azonnal készülődni kezdtem, igaz, hogy volt még három órám, de nem akartam rohanni.
Letusoltam, hajat szárítottam, kivasaltam azt és magamra dobtam egy kevéske sminket, ahogy mindig is szoktam.
Anya persze egyből kiszagolta, hogy nem a barátnőimmel találkozom, biztos látta rajtam az izgatottságot.
-Ki a szerencsés fiú? - kérdezte egy mosollyal az arcán, miközben az ajtómban ácsorgott, mellette a testvéremmel, apa dolgozott.
-Biztos Max az! - nevetett fel aranyosan - Miért nem mehetek én is? - itt nagy szemekkel nézett fel anyára.
-Most nem lehet Scott, talán következőkor - kérdőn felnézett rám.
-Ha rajtam múlik, akkor lesz következő - kuncogtam fel a tükörben nézegetve magam. Egy rövid farmernadrág meg egy halvány sárga színű spagetti pántos felső volt rajtam. Jól éreztem magamat ebben, így ez maradt rajtam.
-Hányra kell menned? - kérdezte anya a karórájára pillantva.
-Kettőre, a parkhoz - adtam egy gyors választ a táskámban nézelődve, hogy leellenőrizzem minden benne van-e.
-Akkor jobb, ha sietsz, van húsz perced - nevetett fel. Felnéztem rá kikerekedett szemekkel és a vállamra csaptam a táskát. Együtt elsétáltunk a bejárathoz, elköszöntem tőlük és rohantam is. Kell egy negyedóra, míg odaérek.
A bejáratnál csak egy nő álldogált a kutyájával de Max még nem volt ott.
Pontban két óra volt, harangoztak is, amikor valaki hirtelen befogta a szemeimet hátulról, én pedig hirtelen bepánikoltam, viszont aztán megéreztem az ismerős illatot.
-Max, tudom, hogy te vagy! - nevetettem fel. Elengedett és szembefordultam vele, szája a füléig ért.
-Örvendek, hogy itt vagy! - szemei csak úgy csillogtak, el is vesztem bennük.
-Mi a terved? - kérdeztem témát váltva, mert nem nagyon tudtam, hogy mit is mondhatnék neki az előző kijelentésére.
-Ahhoz egy kicsit alul öltöztél, de remélem nem fogsz fázni - végig nézett rajtam, majd elindult a park mellett. Gondoltam, hogy hová szeretne menni.
-Nem említetted, hogy jégkorcsolyázni fogunk, nem volt ahonnan tudjam - vállammal kissé megböktem, míg egymás mellett sétáltunk.
-Ez is igaz - elhúzta a száját, ezáltal egy nagyon aranyos fejet vágva.
Max kibérelt két korcsolyát és a jég melletti pihenőhöz mentünk felhúzni azokat. A kinti hőségből jól esett a hidegbe megérkezni, biztos, hogy nem fogok fázni, hiszen a jégen mozgunk majd.
-Mennyire szeretsz korcsolyázni? - kérdeztem érdeklődve.
-Egy erős kilencest mondanék egy tizes skálán - válaszolt mosolyogva.
-Lehet hihetetlenül fog hangzani, de életemben talán ötször ha voltam jégen - vallottam be halkan - Utoljára kiskoromban.
-Ne már! Itt laksz a közelben és nem jársz el rendszeresen? - ledöbbent arca engem figyelt, még a korcsolya felhúzásával is leállt.
-Ne kérdezd miért, mert nem tudom, pedig jó kis sport - kacagva felálltam, ugyanis én készen voltam. Nemsokkal utána Max is követett. Ő magabiztosan állt rá a jégre, én egy kicsit bátortalankodtam és a kis ajtót szorongattam a gumiszőnyegen ácsorogva.
-Megtartlak, gyere - bátorítóan rám mosolygott és kitárta felém a kezeit.
Egy kis gondolkodás után megragadtam a kézfejét. Melegek voltak és biztonságot sugárzóak, jól esett az érintése. Jobb lábammal előre léptem, óvatosan a jégre helyeztem a lábamat, majd jött a bal. Max szerencsére erősen tartott, hanem biztos, hogy eltaknyoltam volna. Először nagyon furcsa volt a csúszós érzet, hogy olyan könnyen haladok, de nagyon hamar megszoktam.
-Látszik rajtad, hogy nem hatodszorra állsz a jégen, mint én - nevettem fel, ahogy ő is, hangunk visszhangzott a nagy stadionban. Csak mi voltunk ott, lehet, hogy Max intézte el így.
-Otthon rendszeresen korcsolyáztam, csak aztán a Formula 1 miatt kissé kimaradt, amit eléggé sajnálok, de amikor tudok akkor ellátogatok egy korcsolyapályára.
-Hm... hát most eléggé meghoztad rá a kedvemet, úgyhogy lehet legalább heti egy alkalmat beiktatok az életembe - mosolyodtam rá. Meghajtottam magam és elsuhantam mellette, viszont a derekam köré fonódott karja megállított. Hosszasan néztük egymást, azt sem tudtam, hogy szóljak-e valamit vagy sem, de szerintem nem is tudtam volna megmukkanni.
-Annyira szép vagy, (Y/N)! - törte meg a csendet. Éreztem, hogy elpirulok és lehajtom a fejemet. Valamiért a korcsolyám érdekesebb lett. Azonban azt nem csodálhattam sokáig, hiszen ujjai az állam alá tévedtek és megemelte a fejemet. Az arcomat vizslatta centiről centire, de aztán elkezdett közeledni felém. Fel sem fogtam a dolgokat, talán még akkor sem, mikor az ajkaink összeértek. Tenyerei az arcomat tartották én pedig teljesen elgyengültem, annyira jó érzés volt.
Ezt az egész pillanatot persze én rontottam el. Lábaim elkezdtek csúszni hátra, bele kapaszkodtam Max pólojába és magammal rántottam le a jégre. Hangos nevetésbe kezdtünk.
-Megütötted magadat? - kérdezte aggódóan.
-Nem, semmi bajom - megráztam a fejemet és felnéztem rá. Nyomott egy gyors puszit a számra azzal mindketten elvigyorodtunk.
-Remélem nem gyors ez így neked - hangja kissé zavartan csengett, de kedves volt tőle, hogy ezt megkérdezte. Ugyan, hogy lenne ez gyors?
-Nem. Kívülről annak tűnhet, de nem zavar - nehéz volt ennyire tisztán kimondani ezt, de jól tettem. Bólintott és kifeküdt mellém, megragadta a kezemet és úgy néztük a tetőt, mintha a csillagokat látnánk az éjjeli egen.
A kis kalandunk után elmentünk fagyizni, közben egymást összemaszatoltuk, nevettünk rengeteget és a fagyitölcsérből lecsipegetett kis darabkákkal pedig madarakat etettünk. Azon versenyeztünk a madáretetésben, hogy ki tud több madarat magához csalni. Természetesen én nyertem tizenkét madárral, míg neki nyolc gyűlt össze.
Este hazakísért, kaptam egy búcsúcsókot és felhozta, hogy vele tarthatnék a most hétvégén rendezett versenyére. Ha anyával sikerül megbeszélnem, akkor örömmel mennék, akár Scottot is vihetném magammal, a kis krapek biztosan kibújna a bőréből a hír hallatán.
