Édes Rémálom (billdipp)

7. (2/2)

-Kire gondolsz?

-A Northwest lányra. Vagy kire kéne? -nézett rám gyanakodva.

-Jaj nem, nem… Senkivel. Senkire. -jöttem zavarba.

Valahogy ki kéne gyógyulnom az elvörösödésekből és az ilyen szűz kislány reakciókból…

Mielőtt még bármelyikünk reagálhatott volna a csodás önkifejezési módomra, Mabel egy tucat különféle palacsintát vágott elénk.

Eddig el is felejtettem, hogy ez a palacsinta-fesztivál.

Mindegyik nagyon finom volt és mindhárman jól laktunk.

-Gyere velem szétnézni~! -húzott Mabel a karomnál fogva.

-De nem hagyhatjuk hogy Wendi…

-Dehogynem -vágott az említett a szavamba.- Menjetek csak, most nyaraltok.

-Nem fogsz unatkozni?

-Tambry majd boldogít -mosolygott rám miközben a telefonjára mutatott.

Elmentünk hát szétnézni.

Minden második árusnál lehetett palacsintát kapni és mindegyiknél különbözőt. De volt rengeteg édesség, hotdog, hamburger, gyros, pizza. Ezeken felül voltak ajándék tárgyak és rengeteg játék a gyerekeknek.

De nem csak árusok voltak. Egy hatalmas óriáskerék állt a park közepén, mellette körhinta és egy kisebb hullámvasút valamint egy hatalmas ugrálóvár. Természetesen a céllövölde, a dodgem és  labirintusunk is várta a látogatókat. Ezeken kívül volt még néhány kis bódé ahol lehetett aranyhalat horgászni vagy éppen vízzel töltött lufikat pálcikával kiszedni egy medencéből, ahol tíz lufiért ajándék is járt.

Végignéztünk mindent, az utolsó állomás pedig a céllövölde lett. Wendynek szerettem volna köszönet és kárpótlás képpen valamit lőni. Sajnos negyedik próbálkozás után sem sikerült. Ekkor a stand mögül előkerült Ryan.

-A szöszi kis barátnődnek lesz?

-Dehogy -mosolyodtam el. Arra gondoltam, hogy talán féltékeny és igazság szerint ez nagyon jól esett.- Wendy ott maradt a tükröknél egyedül hogy mi szét tudjunk nézni -magyaráztam.- Neki lesz.

-Mit szólsz egy alkuhoz? -vigyorodott el amíg Mabel csak kíváncsian figyelt.- A közeljövőben ismételjük meg a reggelit csak ne hagyj ott.

Elvigyorodtam és arcom vörösre váltott. Tudtam, hogy nem gondolta komolyan, mégis jól esett.

Mabel csak figyelte a történéseket tovább.

-Oké. Azt a pandát kérem.

Minden kommentár nélkül leszedte és nekem nyújtotta. Visszamentünk Wendyhez, aki a telefonjával foglalta el magát.

-Köszi hogy itt maradtál -mondta kedves ikrem miközben Wendy képébe mászott.

Némán nyújtottam át neki a plüssmacit amit aztán meg is köszönt.

-Jut eszembe -szólalt meg hirtelen.- Amíg oda voltatok, beszéltem Stannel. Azt mondta, hogy nem kell szétbontani a labirintust, mert Ford bácsikátok nem akarja hogy dolgozzatok, Stan pedig szót fogad mert Ford nem sokára visszatér... -magyarázta majd homlokára csapott.- Erről persze ti nem tudhattok. Úgyhogy ha majd úgy van, lepődjetek meg meg ilyesmi.

Mindketten bólintottunk.

Estig ott maradtunk mindhárman a pavilonunk mellett és mindenféle dalok éneklésével ütöttük el az időt miközben újabb, ezúttal két tucat palacsintát tüntettünk el gyomrunkba. A teli szájjal éneklést ugyan a többi ember nem díjazta, de mi jól szórakoztunk.