AWKWARD

3. Rész

Ahogy bebotorkáltam a lakásba megcsörrent a telefonom.

A kijelzőn Zsófi neve virított.

- Igen? - emelem fülemhez.

- El sem fogod hinni! - kezd visítani a lány.

- Neked is szia... - forgatom meg szemeim.

- Képzeld, Dávid, Sipos Dávid meghívott mindhármunkat a szülinapi bulijába!

- Mikor lesz? - indulok meg szobám felé.

- 19.-én. Emma muszáj jönnöd!

- 20.-án indulok.

- Hová? - hangjából lehettet hallani a meglepődést, amit meg is értek, mivel még nem volt alkalmam elmondani neki, hogy 20.-án én Horvátországba leszek egészen július 4.-éig.

- Horvátországba... Apáékkal - húzom el számat.

- De nem utálod?

- De. De anya azt mondta, hogy ez nem kívánság műsor. Legalább repülök egyet - nevetek fel halkan.

- Oh... Na, de akkor meg főleg elkell jönnöd! Mi lesz, ha lezuhan a gép, vagy megesz valami hal?!

- Zsófi, nyugi. Meg gondolom.

- Két napod van rá - hangsúlyozza ki a két szót, majd megszakítja a hívást.

Sóhajtva dobom le magam az ágyamra, és a falat kezdem vizsgálni.

Nincs kedvem elmenni, de lehet tényleg ez lesz az utolsó estém...

Áh, hülyeség.

Nem megyek! Vagy csak benézek...

A nagy „vitámból" három erős kopogás zökkentet ki.

- Szabad.

- Azt mindjárt gondoltuk - lépnek be az illetők.

- Ö... Ti mit kerestek itt?- vonom fel szemöldököm.

- Jól hallottam, hogy nem akarsz eljönni a bulimba? - csukja be maga után az ajtót.

- Ilyen gyorsan terjed... - motyogom inkább magamnak, mint a két fiúnak. - Dávid, és öö... - pillantok kissé kínosan a mellette álló haverjára.

- Mezei Marcell - int lazán.

- Oh, szóval Dávid, és Marcell. Nem fogok magyarázkodni - fonom össze mellem előtt a karomat.

- Emma. Egyszer vagyok 17 éves.

- És ez nekem mért fájna, ha nem mennék el?

- Mert nem tudlak majd megcsókolni - húzza pimasz mosolyra száját.

- Még egy ok hogy ne menjek el. Tudod, én nem az a fajta lány vagyok.

- Tudom, ezért is akartalak téged főként meghívni.

- Meg látom, oké? - tárom szét karomat.

- Ha kell eljövök érted - vált komoly arckifejezés, de a szája sarkából lehetet látni a mosolygödröcskéit.

- Eltalálok oda, azt hiszem. Örülök, hogy megismerhetlek Marci - hangsúlyozom nevét.

- Én is Emma.

- Na, jó, szeretnétek még valamit?

- Igen - csillannak fel szemei Dávidnak.

- Éspedig?

- Hozol abból a finom sütidből majd? - lép közelebb.

- Miből gondolod, hogy elmegyek?

- Reménykedni lehet, nem?

- Na, jó, menjetek - tépem fel az ajtót, majd indulásra késztetem őket.