AWKWARD

1. Rész

- Jó lenne, ha felkelnél. Mindjárt kezdődik az évzáró - tépi fel az ajtómat Zsófi.

- Nincs kedvem menni... Szólj, ha vége van - motyogom a párnámba.

- Ne ebből elég lesz. Vagy szépen magadtól felkelsz, vagy bevetem a titkos fegyverem, amit nagyon jól tudsz, hogy rossz - teszi vékony csípőjére kezét.

- Jó... Csak... - tápászkodok fel. - Csak segíts kivasalni a ruhámat. Kicsit gyűrőt - mosolygok rá, amolyan kérlek, segít így is felkeltettél a legszebb álmomból, ennyivel jössz nekem módon.

- Ahrg... - fúja ki idegesen a levegőt, majd felkapja fekete ruhámat és lefut vele.

Letörölhetetlen mosollyal az arcomon vonultam be fürdőmbe, hogy rendbe hozhassam magam.

- Hol vagy? - hallom barátnőm ideges hangját, az ajtón túl.

- Fürdő - kiáltok ki neki.

- Nesze, itt a ruhád. Igyekezz - rakja le a mosdókagyló szélére a ruhát, majd a wc felé megy.

- Te mit akarsz csinálni? - nézek rá riadtan.

- Leülni? - tárja szét karját, majd lehajtja a wc tejét, és ráül.

- Oké... - fordulok vissza a tükörhöz.

- Mond, hogy nem akarsz nagyon sminkelni... - húzza el a száját.

- Én nem te vagyok. Tudod én csak korrektort és púdert használok - kenem fel az előbb említettek közül az egyiket.

- És én, ezért szeretlek - mosolyog rám, habár az inkább volt vicsorítás, mint hogy mosoly...

- Kész vagyok.

- Remek. Akkor öltözz és induljunk! - tapsolt kettőt és a kezembe nyomja a fekete darabot.

- Kösz.

Gyorsan átcseréltem pizsamám az ünneplőre, majd visszamentünk a szobámba.

- Ezt nem hiszem el Emma! Hogy a francba tudtad így eldugni azt a rohadt cipőt?! - dob az ágyamra még egy cipős dobozt.

- Várj!

- Mond, hogy tudod, hogy hol van - nézet rám könyörgően.

- Lent van a cipős szekrényben.

- Akkor menjünk le... - sóhajt, majd megindul a lépcső felé.

- Na, mehetünk? - nézek rá, miközben a szoknyámat igazítom.

- Végre... - sietett az ajtóhoz.

- Elmentünk! - kiáltom anyának, majd kilépünk az ajtón.

- Sziasztok! - köszön Olivér, a kapunak támaszkodva.

- Szia, jól nézel ki - ölelem meg.

- Te is - fúrja hajamba fejét.

Olyan megnyugtató volt az ölelése, mintha ezer éve nem láttam volna.

- Na, jól van ám! Meg ne fulladjatok egymásba - fintorgott Zsófi, majd szétválasztott minket. - Mindjárt itt van - nézi telefonját.

- Ö... Ki is? - nézek értetlenül Olivérre és Zsófira.

- Tomi.

- Az Üres UtcáKból? - nevetek fel.

- Nagyon vicces vagy... Jó lenne, de nem sajnos csak AZ a Tomi...

- Szóval AZ a Tomi jön.

- Ja...

- Megint arról a könyvről van szó, amit mind a ketten olvastatok?

- Még szép! Tudod mi is #márker-ek vagyunk - kacsintok rá.

- Márkcsintás - nevet fel Zsófi, és abban a pillanatban megérkezet Tomi autóval.

- Sziasztok! - száll ki, majd Zsófihoz lép, és a szájára nyom egy csókot.

Kérdően nézünk Olivérrel a lányra.

- Öm elfelejtettem említeni, hogy mi.... - vörösödik el a lány a szavakat keresve.

- Jártok? - segítette ki Oli.

- Igen... - nevet fel.

- Igen - vágjuk rá egyszerre.

- Most már tudjátok. Menjünk inkább, oké? - fordul barátja felé, majd beül az anyósülésre.

Miután mi is beszálltunk elindultunk az iskola felé, hogy lezárhassák a tanárok és diákok az év végét.

m