Changes In My Life ~ Max V. |✅|

42

A várost csodás fények tarkítják minden felé. Valószínűleg már egy jól bevált étterembe tartunk, hiszen Max minden gond nélkül indul el. Igazán jó kedve van. A számot, ami a rádióba szól halkan ütögeti a kormányon és néha még énekel is mellé.

- Valamelyik nap elmehetnénk bulizni is – áll meg a piros lámpánál. – Tudod mi meg a srácok. Kicsit leeresztjük a gőzt.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – fészkelődök. – Én nem vagyok jó az ilyenekben.

- A bulizásban? – nevet fel. – Voltál már egyáltalán buliban?

- Nem igazán – suttogom magam elé. – Nem vagyok az a bulizó típus.

- Mert szerinted én igen? – fordul be az utcába. Még így a hétköznapi életben is látszik, hogy nagyon tud vezetni.

- Hát jobban, mint én – fújom ki a levegőt. Erre már nem igazán tud mit mondani, így inkább csendben marad.

- Hülye ötlet volt – rázza meg a fejét. – Sajnálom, nem kellett volna még felhoznom se.

- Nincs ezzel baj – döntöm a fejem a hideg ablaknak. – Csak nem szeretek bulizni. Egyszer voltam, de nem nyerte el a tetszésem.

- Pedig kicsit közelebb kerülhettünk volna egymáshoz – biggyeszti le a száját.

- A bulizással? – vonom fel a szemöldököm.

- Ja, tudod... Ahogy egymáshoz préselődnek az izzadt testek – kezdi.

- Max – csapok a karjára. – Fejezd be.

- Miért? Én csak az igazságot mondom. Amúgy meg nagyon élvezném – vigyorog.

- Ha nem fejezed be a perverz hülyeségedet egyedül fogsz aludni.

- Csak hiszed Rose. Csak hiszed.

Kedélyesen csevegünk a srácokkal. Felkerül szinte mindenről a téma. Kérdeznek arról, hogy jöttünk össze, de még a családom is felmerült témaként. Ha az ember rájuk néz, arra gondol, hogy mennyire mások hozzánk képest. Viszont ez most megdőlt, legalábbis számomra. Nekik is van életük, érzéseik, gondolataik és talán a legfontosabb, hogy problémáik is vannak. Egy-egy rossz nap vagy este. Egy szarul elsült szabadedzés vagy nagydíj. Mind befolyásolja őket, de egy valami közös bennük. Mikor autóba ülnek nem létezik nekik más. Nem foglalkoznak mással, nem érdeklik őket a hétköznapok gondjai. Egyszerűen csak élnek és vezetnek. Őket ez élteti, ez az életük.

Vigyorogva ülök Max mellett, aki kényelmesen vezet vissza a hotelhoz.

- Látom jól érezted magad – kanyarodik be a hotel utcájába.

- Melletted mindig jól érzem magam - nevetek fel halkan. Hirtelen lettem nagyon boldog. Mellette mondjuk nem nehéz.

Török ülésben ülök az ágyon és a telefonom nyomkodom, még Max a bőröndjében turkál. Nincs még késő, de ő mégis elfáradt a nap folyamán. Ebben valószínűleg én is segítettem, mivel alapjáraton nem kell még a barátnőjét is pátyolgatnia, miközben dolgozik. Van emiatt egy kis bűntudatom, ahogy a fáradt, görnyedt alakját néztem, még a bőröndjében túrta szét az össze hajtott ruháit.

Kezdem magam kínosan érezni, hiszen egyikünk sem beszél, csak Max elmorgott káromkodásai hallatszanak. Letettem magam mellé a telefonom és úgy figyelem tovább a hollandot.

- Segítsek? – tördeltem az ujjaim. Rossz szokásom.

- Nem kell – egyenesedik fel. – Csak nem volt időm bepakolni, így Anya tette meg helyettem. Most viszont semmit sem találok. Vagy legalábbis találtam – fordult meg egy boxerrel a kezében. – Elmegyek tusolni.