Alice - Fynewood sorozat 1.

Harminchatodik fejezet --- Shonn

– Akkor ki? Mond meg, akkor ki volt, ha nem te?

– Fogalmam sincs, ki fogom deríteni, de most kurvára nem ez számít, hanem az, hogy..

– Nem ez számít? Nem? – minden izma ráng az idegtől, és rajtam is kezdett ugyanez a tehetetlen düh eluralkodni. Mintha nem is egy nyelvet beszélnénk. – Akkor mégis mi más számít?

Hova tette az eszét? Megkerülném a pultot, mire Will még egyet hátrál, és ekkor jövök rá, hogy ő is tart tőlem. A saját öcsém! Akit már számtalanszor megvédtem, aki miatt nem egyszer verekedtem, és akitől minden megalázást, minden szidalmat lenyelek. Múlt estig, villan fel a kép, amikor megragadtam a nyakat és fenyegetően léptem fel vele szemben. De akkor is csak rá akartam ijeszteni, semmi több.

Megtorpanok, visszalépek, hogy lássa, nem akarok rátámadni. Nagyot nyelve mondom ki a kérdést, ami órák óta kínoz.

– Hogy van?

– Már a kocsiban feleszmélt, de akkor még nem volt igazán magánál. A kórházban tisztult a kép és felébredt. A sérülései nem súlyosak, elvileg még ma hazaengedik, de nem emlékszik semmire.

Lábam elgyengül, a mosogatónk támaszkodom.

– Semmire?

De ha ő se emlékszik, akkor ki fogja megmondani, mi történt? Ez nem fejeződhet be itt, valamit ki kell találnom.

– Szerencsédre – szúrja oda Will. – Egyelőre – teszi hozzá baljóslatúan, mire felkapom a fejem.

– Mire gondolsz?

– Hogy én mire gondolok? – kérdezi hisztérikusan. – Magam se tudom. De például arra, hogy most mit is kéne tennem. Mert ezt már nem titkolhatom el apa elől, és még abban se vagyok biztos, hogy ő meg fogja tudni oldani, ugyanis, nekem eddig lövésem se volt arról, hogy Alice apja zsaru. Ráadásul nem a hülye fajta, hanem valami nyomozó, aki nem fog semmi kamut bevenni és ha rád száll, akkor ebből tárgyalás lesz. Már a szeméből sütött a vérszomj. Ha láttad volna... teljesen hihető, hogy agresszív, de mellette tuti okos és elszánt is.

És csak mondja és mondja, szinte levegőt sem vesz.

– Nem zsaru az apja – vágok a szavába.

Will végre leáll és vesz egy erőtlen lélegzetet, megkönnyebbülni látszik.

– Biztos?

– Egy nyomozó, aki a lakótelepen él? Kizárt. Egy zsaru se merne arra a környékre költözni, megnyúznák. – Tüskés gombóc nő a torkomban, fuldokolni kezdek. – Ő hívott rendőrt? Vagy a kórház?

Will a fejét rázza.

– Megkérdeztem, és a kartonján... – ismét a levegőbe suhint, zavartan forgolódni kezd. – Baszki! Kész kartonja van. Még csak a biztosítási száma se kellett, a neve alapján egyből beazonosították, és a kartonján lévő értesítési számot hívták.

A gondolatok ezerrel peregnek az agyamban, érzem, ahogy a stressz miatt háttérbe szorulnak az érzelmeim, és kezdem átlátni a dolgokat.

– Az apja többször is bántalmazhatta, lehet, az a nyomozó foglalkozott a korábbi esetekkel és azért ő szerepel a papírokban. Ebből még jól is kijöhetünk, mert ha azt hiszik, ismét az apja bánt el vele, akkor...

– Akkor mi? Lecsukják az apját? Alice meg majd hálálkodva a nyakadba ugrik, hogy kösz, amiért eszméletlenül megvertél és meggyaláztál?

Az utolsó szóra kipattan a szemem és a fejemben lévő hangyák, mint ugrásra kész harcosok előre rontanak, ellepnek mindent és már csak a ködöt látom. Ujjaim ökölben, minden izmom feszül.