Alice - Fynewood sorozat 1.

Harmincadik fejezet --- Shonn

„Itt akarsz hagyni, egy szaros egyetem miatt? Nem látod, hogy én jelentem neked a jövőt, és nem a tanulás? Csak együtt érünk valamit, de együtt bármire képesek lehetünk." (Clara)

A pub, ahova James invitált a lakókocsipart szélén fekszik. A franc se vágyik oda, de le kell győznöm az előítéleteimet és odamenni. A gyártelep és az azt körbeölelő tömbök lepukkantak, főleg bevándorlók lakta részek, de a lakókocsipark és a környékén lévő telep... na, az más tészta. A szegénység és a bűnözés közel áll egymáshoz, mégis más lapra tartozik. Azok a részek alvilági, rossz arcok gyülekezete, ahol úgy nőnek a drogosok és a prostik, mint a gaz.

A BlackHole Pub egy omló vakolatú épület, repedezett fagerendákból álló verandával és szedett-vedett téglákból rakott lépcsővel. A parkoló dugig motorokkal, főleg Harleykkal. Halk rockzene szól bentről, és az ajtón belépve kesernyés, állott szag csapja meg az orromat.

Különös módon békesség tölt el.

Imádom a füstös hangulatú helyeket, ahol még engedélyezik a dohányzást.

A pub kicsinek, de pofásnak tűnik. A kinti képpel ellentétben belül tiszta, a pult csak úgy csillog és mindent átjár a sebesség szelleme. Autóülések, gumiabroncsokra szerelt falapok, mint asztalok, csapágy hamuzók, különböző kormányok a falakon, és mire észbe kapok, az autófóbiám eluralkodik rajtam. Verejték csorog a hátamon. A levegő túl sűrűvé válik, alig jutok oxigénhez.

A szesz utáni vágyam azonnal a felszínre tör. Bárcsak itt lenne velem Alice, ő biztos imádná ezt a helyet, és engem is képes lenne lenyugtatni.

Gyorsan megrázom magam. Hülye lennék, ha idehoznám. Ő ennél jobbat érdemel.

Mélyeket lélegzem, figyelmem a berendezésről az emberekre irányítom. Alig páran lézengenek a pult környékén, és az asztaloknál. A férfiak többsége középkorú és meggyötört kinézetű. Ígéretes egy társaság.

Súlyos léptekkel a pulthoz megyek. A mögötte álló fiatal lány a tarkóját dörgölve fordul felém. Rám se néz, vöröslik és liheg, mint aki mérföldeket futott.

– Mit kérsz?

A karján lévő tetoválások elterelik a figyelmem. Fegyveres angyalkák. Sosem választanék ilyen mintát, de kétségkívül profi művész alkotta. Magabiztos vonalak, tökéletes kontraszt, az árnyékolás meg annyira jó, hogy elhiszem, azok az angyalok bármelyik pillanatban szárnyra kaphatnak.

– Tetszik?

– Hm? – tekintetem elkapom a karjáról. Az ajkát harapdálva végigmér, vágy csillan a szemében. Még kissé mindig piheg. – És neked tetszik, amit látsz? – vágok vissza.

– Drága dzseki – feleli egy vállrándítás kíséretében. – Szívesen megszabadítanálak tőle.

Azt nem kétlem. A lány nem lehet több húsznál, és a pub vendégeit elnézve nem sok korabeli járhat ide. Máskor kapva kapnék az alkalmon és elszórakoznék vele, de jelenleg cseppet sem mozgatja meg a fantáziámat. És ezt nem bánom. A lelkesedése éppen csak arra jó, hogy hiányolni kezdjem Alicet. Ha ő hajolna így felém, ha ő nézne így rám, azonnal átrántanám a pulton és az ajkára tapadnék.

Már a gondolattól is túl szorossá válik a nadrágom.

– James... – basszus, nem is tudom a teljes nevét. – Jamest keresem.

– Az előbb ment el.

Akkor erről ennyit. A bennem rezgő pánik eloszlik. Megúsztam a kötelező haverkodást és végre léphetek erről a helyről. Haza akarok menni és kifulladásig csókolni Alicet. Ha sietek, még elkaphatom a zuhany alatt.