Alice - Fynewood sorozat 1.

Kilencedik fejezet --- Alice

"Szabály: Soha ne beszélj fiúkkal!"

– Most nézd meg a felsőmet – panaszkodva kihúzom a pulcsim alját, és átdugom két ujjam is a rajta éktelenkedő lyukon. – Ezt nem akarom elhinni.

A hangom még mindig remeg és félő, szívrohamot kapok. A pulzusom az egekben.

– Az iskola kezd egy túlélő showra emlékeztetni. Írhatnék egy könyvet, a Hogyan éld túl a Madison gimit címmel. Első fejezet: Miként tettessük magunkat halottnak, ha egy Kip Baker nevű ragadozó a közelünkbe settenkedik. Rendező a kárörvendő Starla Woods.

Star leteszi a mobilját, és puffogva rám mered.

– Ugyan már! Nem történt bajod, ne hisztizz. Kölcsön adom a blézerem.

Star könnyen beszél, nem neki kellett Kippel együtt elvégeznie egy kísérletet kémia órán, aminek az lett a vége, hogy a fekete pulcsim szélén három lyuk tátong. És naná, hogy mindenki majd megszakadt a röhögéstől, még Star is.

– A sav a bőrömre is mehetett volna – erősködöm, mert a helyzet komolyságát egyedül én látom át.

– De nem oda ment és ez a lényeg, az őrangyalod vigyázott rád.

Star örök optimizmusa cseppet sem lelkesít.

– Különben meg cukik voltatok – folytatja.

– Cukik? – Hangom élessé válik.

– Téged annyira elvarázsolt Kip, hogy meg se mertél szólalni, ő meg zavarában megállás nélkül beszélt hozzád, és lám – a felsőmre bök. – Ez lett belőle.

Leeresztem a vállam és apróra zsugorodom. Részben igaza lehet. Ha nem jövök zavarba attól, hogy Kip mellé kerültem, figyeltem volna, és elveszem tőle a kémcsövet, amikor felém nyújtja. De amint a szemembe nézett azzal az igéző tekintetével... végem volt, abban a pillanatban.

– Kémiából se lesz meg a kreditem.

– Mert, még miből nem? Oh! – A homlokához kap. – Sok az a húsz oldal egy embernek, de talán tudok segíteni.

Az asztalra könyökölök, közelebb hajolok hozzá, és közben lopva körülnézek.

– Nem az a gond, hanem Shonn. Illene tudnia, hogy használjuk a fiókját, az mégis csak a privát szférája. Úgy érzem, átverem.

– Azzal, hogy a kisujját sem kell mozdítania és kap egy potya ötöst? Ilyen átverésnek én is szívesen áldozatul esnék.

– Rossz előérzetem van. Beszélnem kéne vele.

– És mi akadályoz meg ebben? Náluk dolgozol.

– Ezalatt a pár nap alatt egyszer sem láttam. Kedd óta még suliba se jött.

Star összeszorítja az ajkát, gondolkodik.

– Nem is fogja tudni, ha megkapja a jegyet, és... – Szeme kikerekedik. – Várjunk csak! Nem is tudja, hogy ott dolgozol?

Hosszan kifújom a levegőt, erőt gyűjtök, hogy hangosan is ki bírjam mondani a csúf igazságot.

– Szerintem nem, ahogy még apám sem. Úgy tudja, esténként nálad alszom az esszé miatt, és fogalmam sincs, hogyan tálaljam neki ezt az egészet. Szorít az idő. Tudja, hogy hétfőn kell leadni az esszét, utána már nem lesz indokom nálad dekkolni.

Star a hátát a széktámlának dönti, egyenesen rám néz. Vizslat a tekintetével, de közben, mintha valahol messze járna.

– Milyen ember lehet ez a Mr. Robertson?