A depresszió(s) halált okoz

13. fejezet

Megvárta, amíg nem figyel senki, és akkor közelebb lépett hozzám és Ryanhez. Egy gyors mozdulattal kibontotta a kis tasakot, beleszórta a narancslébe, amit kért és kicserélte az enyémmel.

 Ezt nem hiszem el. Ki képes ilyenre? Akkor ezért ájulhattam el. Bele se merek gondolni abba, mi lett volna, ha Ryan nincs ott és nem hoz haza.

Reggel sajgó fejjel keltem. Az éjjeli szekrényemen volt a tegnap esti teám, egy gyógyszeres doboz, és egy üzenet. Kezembe vettem a félbehajtott papírlapot, és elkezdtem olvasni:

,,Jó reggelt Em!

Ma korábban el kellett mennem dolgozni. A gyógyszert, amit a szekrényeden hagytam vedd be, és még délelőtt menj el az orvoshoz. A mai napra adni fog igazolást.

Puszi!"

Na szuper. Épp ma kell hiányoznom. Pedig mára azt terveztem, hogy elmesélem Riának a tegnap estét, és beszélek Ryannel. Úgy látszik, ezt holnapra kell halasztanom.

Mikor sikerült elég erőt gyűjtenem, elindultam a konyhába, hogy összedobjak magamnak valami reggelit. Mikor kinyitottam a hűtőt, eléggé meglepődtem. Egy tányérra ki volt készítve felvágott, sajt, és csomó zöldség. Kivettem a tányért, és a vajt, majd felpakoltam a finomságokat a szelet kenyérre, ami szintén oda volt készítve az asztalra. Akkor szokott anya ilyet csinálni, amikor későn ér haza. Mit fogok én egész nap csinálni egyedül?

Miután végeztem a reggelimmel, vissza mentem a szobámba. Úgy döntöttem, elintézem most az orvost, és útközben kitalálom a délutáni programom. Mivel már kint egyre hűvösebb van, valami melegebbet kerestem. Végül egy fekete farmert vettem fel, egy fehér  pólóval, amit betűrtem és egy fekete kardigánt. 

Elindultam az orvoshoz. Odafele nem volt semmi különös azon kívül, hogy végig azt éreztem, hogy figyel valaki. Egy párszor hátra fordultam, de természetesen senki nem volt ott. Az utcán lévők valószínűleg hülyének néztek, amiért egyfolytában megfordulok. Rossz érzés kerített hatalmába, mikor eszembe jutott a tegnap esti álmom. Ilyen még nem volt, hogy álmomban láttam volna egy megtörtént esetnek a háttér történetét. De persze lehet, hogy nem így volt. Nem tudom. Egyre gyorsabban sétáltam, és próbáltam minél hamarabb bejutni a 'biztonságot nyújtó' rendelőbe.

Mikor beértem, rögtön fogadott is az orvos, mert senki nem volt előttem.

-Jó napot Emily! Jobban van már?- Kérdezte kedves hangon az idős doktornő.

-Persze, tegnap hamar elaludtam.-Eszembe jutott, hogy ő hátha tud valami magyarázatot a furcsa álmomra.

-Mint mondtam, valamit biztosan az italodba kevertek. Nagy szerencséd volt, hogy ott volt az a kedves fiú, és haza vitt.- mondta mosolyogva.

-Igen, majd megköszönöm neki! Kérdezhetek valamit, Doktornő?-Tértem rögtön a lényegre.

-Természetesen!-Mikor ezt mondta, már a gépnél babrált valamit, gondolom az asszisztens ma nem tudott bejönni.

-Szóóval- nyujtottam el a szót-,  tudja van egy barátnőm, és rendkívül furcsa álmai vannak. Azt mondta nekem, hogy ha úgy is jövök, kérdezzem meg a doktornőt, mit gondol ezekről az álmokról.- Kezdtem el a mesét. Remélem elég hihető lesz, és nem néz bolondnak, amiért úgy mesélem el mintha a barátnőm álmai lennének.

-Hallgatom!- Mondta lelkesen. Szerintem már lebuktam..

-Azt mesélte nekem, hogy elment egy buliba, ahol eléggé berúgott, éés mikor haza ment, azt sem tudta hogy hívják, mert annyit ivott. De ő úgy emlékezett, hogy csak egy pohár sört ivott összesen. Aztán elaludt, és álmában egy másik testben volt, és látta, hogy valaki valamit beadott neki. Mindezt abból a másik testből. És most nem tudja a barátnőm, hogy ez lehetséges-e?- Mondtam el a történeten úgy, hogy beszéd közben találtam ki az egészet. Azért büszke vagyok magamra.

-Értem kishölgy. Tehát a barátnőd tudat alattija üzenni próbált neki.-Mondta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

-Ennyi lenne az egész? Éés annak lehet valami köze az álom dologhoz, hogy mióta a barátnőm ezt álmodta azóta azt érzi, hogy valaki állandóan figyeli?- Ezt nem terveztem elmondani, de nemvolt túl kielégítő a doktornő válasza.

-Nos, az már más dolog. Egyfajta szorongás lehet, úgy vélem. Azt ajánlom a barátnőjének, hogy keressen fel egy pszichológust, könnyen leküzdhető egy ilyen.-Adta a tanácsot.

-Köszönöm, mindenképp megmondom neki! Viszlát!-Köszöntem mosolyogva.

-Viszont látásra.-Mielőtt kijöttem, odaadta az igazolást.

Kimentem a rendelőből, és úgy döntöttem, hogy elmegyek ebédelni. A parkon keresztül megyek, úgy hosszabb az út. Lesz időm gondolkodni.

Még hogy pszichológus! Nincs nekem semmi bajom. Biztosan csak felzaklatott az álmom, azért éreztem, hogy figyel valaki.

Amíg ezen elmélkedtem, teljesen megfeledkeztem arról, hogy itt emberek is vannak. Sikeresen neki mentem egy éppen szembejövő férfinak. Nem lehetett idősebb húsznál. Világoskék inget viselt, aminek az ujja fel volt gyűrve, és egy világos barna nadrágot.

-Uh,ne haragudj, éncsak..-Olyan hírtelen jött, hogy nem tudtam mit mondjak.

-Figyelhetnél jobban is.-Dörmögte mély hangon, de nem is fordult felém, csak tovább ment.

Teljesen lesokkoltam. Oké, hogy én mentem neki valószínűleg, de akkor sem kéne ilyennek lenni. Ahogy mentem keresztül a parkon, végig az a mély hang járt a fejemben. Eltorzította a hangját, csak nem értem, hogy miért. Hallatszott rajta, hogy nem olyan a hangja. Akár hányszor lejátszottam a fejemben, nem bírtam rájönni, hogy vajon miért torzította el, és mégis miért ilyen érthetetlenül ismerős. Ezt valószínűleg már sosem tudom meg.

Mikor beértem a plázába, az első gyorsétterem szerűséghez mentem, és kiválasztottam valamit.Nem siettem, hisz  időm mint a tenger. Eldöntöttem, hogy ha hazamentem utána nézek ennek a szorongás félének, és utána megnézek valami filmet.

Így is tettem. A haza úton szintén azt éreztem, hogy követ valaki. Rettenetes érzés. Már azon gondolkodtam, hogy elkezdek futni, és hazáig meg sem állok, hátha abbamarad ez az érzés. Délután három óra volt, mikor hazaértem. Csak akkor maradt abba a rossz érzés, mikor beléptem a házba  és bezártam az ajtót.