Alice - Fynewood sorozat 1.

Huszonhatodik fejezet --- Shonn

Bekapok két szemet, mielőtt szembe fordulnék Willel.

- Meddig mentetek el?

- Tessék? - értetlenkedem, pedig sejtem, hova akar kilyukadni.

- Ne nézz hülyének! - szűri a fogai között. - Nem egy jóreggelt puszit akartál adni neki. - Felém lép. - Hogy vagy képes erre? Neked elment az eszed?

Ellenkezőleg, éppen most jött meg, és minden porcikám érzi, helyesen cselekszem. Kihúzom magam, büszkén, már-már fölényesen szólalok meg.

- Ő nem Clara.

- Nem, nem az, de nézz rá.

- Neked kéne ránézned - vágom az arcába. - Ha megtennéd, látnád, mennyire mások. Hogy kurvára nem hasonlítanak.

Keresztbe fonja a karját, száját veszélyes vigyorra húzza.

- Igazán? Nem te voltál az, aki angol teát készített neki, ami Clara kedvence volt? Te vagy az, aki nem Alicet látja, hanem...

- Ki ne merd mondani! - vágok a szavába és öklöm meglóbálom előtte. - Nem dönthetsz helyettünk. Ez kettőnkre tartozik.

Elhúzza a száját.

- Az előbb úgy láttam, ő már döntött.

Remegésem fokozódik. Megragadnám, egy hajszál választ el attól, hogy istenesen megrázzam.

- Mit mondtál neki?

- Semmit. Menj, beszélj vele - utasít szelíden. Tekintetében szánalom lakol, amitől szívverésem fokozódik. Oldalra áll és kitárja az ajtót.

Rosszat sejtek. Három bogyót kellett volna bevennem. Tegnap este még a mennyekben éreztem magam, most meg a pokol ránt magába. Ahogy haladok lefelé a lépcsőn olyan, mintha a mélybe lépdelnék, a sötétségbe.

Mélyeket lélegzem, próbálok felkészülni a felkészülhetetlenre.

Alice Molly mellé helyezkedett, úgy bámulják mind a ketten a mesét, mintha a világ nagy titkait fednék fel benne. Így lassan fog elfogyni a szendvics.

Leülök Alice mellé.

- Azt hittem, adsz egy esélyt kettőnknek.

Alice ledermed, közben lopva a húgomra sandít. Molly meg sem rezzen, magasról tojik a fejünkre.

- Kettőnknek - suttogja. - De nem az egész világnak. Miért kéne bárkinek is tudnia róla?

A szemem nagyra nyitom. Felkészültem az elutasításra, a haragjára, de erre nem. Eddig csak olyan lányokkal találkoztam, akik minden lehetséges netes felületen elhíresztelték, ha kapcsolatba kerültek velem.

- Miért titkolnánk? - értetlenkedem. - Nem az lenne a természetes, ha mindenhol együtt látnának minket?

Közel hajol, lehelete keveredik a leheletemmel. Testem megfeszül a bennem éledező vágytól.

- És mindenki erről beszélne.

Tenyerem az alkarjára teszem, a bőrét cirógatom. Kora reggel illatot áraszt, kávét és friss kenyeret. Melegség kúszik végig a testemen. Mégis miként várhatja el, hogy elkerüljem az iskolában? Hogy ne öleljem és csókoljam, amikor csak akarom? Alice bőre libabőrössé válik. Mosolyognom kell. Élvezi az érintésem, és ez mocskosul jó érzés.

- Csak irigykednének, amiért téged választottalak - felelem.

- Éppen ez az! Nem tudod, milyen gonoszak tudnak lenni a lányok. Nem hinnék el, hogy járunk. - Karját az ölébe fekteti. Mosolyom elillan. - Minden lányt átversz, tudnák, hogy velem is ezt csinálod. Kinevetnének, gúnyolnának.