Leiner Laura: Bábel Szasza szemszögéből ^.^ [NEM LESZ FOLYTATÁS]

10. Fejezet - Zsófi és a Koncert

 Mind elindultunk zuhanyozni, ki - ki a maga irányába, kivéve Kolost, aki már fürdött, amíg mi aludtunk, illetve Boldit, aki hát, Boldi. Én elég hamar megvoltam, és kikerülve a félmeztelenül járkáló Abdult, rögtön le is ültem a pokrócra. Boldi beállt a Hollandokhoz, és Kolost se láttam, így egyedül üldögéltem, amikor is befutottak Napsiék.

– Mi ez az illat? – kérdezte tőlem Zsófi.

– A hollandok egy mobil grillen kolbászt sütnek reggelire. - feleltem a szőke társaság felé.

 Napsi szó nélkül csatlakozott a Hollandokhoz, a bátyja példáját követve, egyedül hagyva, a tanácstalanul álló barátnőjét.

– És mi? – nézett rám, mire mellé álltam.

– Menjünk el kajálni – öleltem át fél karral a vállát.

– Oké. A térkép szerint van egy mobil pékség. - mutatta felém Zsófi, a zsebéből kihalászott prospektust. 

Sokat gyalogoltunk, majdnem az Ausztrál színpadig, de ez nem számított, amikor megláttuk a frissensült péksütemények széles választását. Zsófi egy túrós batyut kért, majd rám került a sor.

- Én egy szilvás buktát, mert szeretem. - mondtam, mire röhögni kezdtünk.

Az eladó már nem tartotta annyira viccesnek, sóhajtva morgott valamit a fiatalokról, és a rossz humorérzékről. Mi ketten nevetve mentünk ki a pékségből.

Ülőhely híján a földre ültünk, a tűző napon, de nem volt hely az árnyékban, és még ez is jobb, mintha a tűző napon állnánk. Csendben ettem a buktámat, aztán feltűnt, hogy Zsófi folyton a saját kajáját piszkálja.

– Mit csinálsz? – néztem rá nevetve.

– Kiszedem a mazsolát –pillantott fel Zsófi, majd visszanézve erősen koncentrált arckifejezéssel elpöckölt egy újabb aszalt szőlő darabot.

– Akkor miért ilyet vettél?

– Nem tudom – vont vállat szórakozottan, én meg elfojtott nevetéssel figyeltem. – Szeretem a kihívásokat – pöckölt el egy újabb mazsolát, egyenesen egy kigyúrt, raszta hajú, fekvő srácra. – Ó-ó. – pillantott oda Zsófi, elhúzva a száját.

– Menjünk kicsit arrébb, jó? – tanácsoltam óvatosan, miután felmértem, hogy az a pasi nem a mi súlycsoportunk. Nagyon nem.

Ezek után együtt maradtunk Zsófival, miután a többiek felszívódtak, vagy egyszerűen elmentek az orvosi sátorba - igen, ez Hipó volt. Bár őszintén, nem is bántam. Kedveltem Zsófit, még így is, hogy kissé őrült, de legalább az ember nem unatkozik mellette. Tényleg, rengeteg szórakozást nyújt már csak az is, ha az ember két percig nézi őt.

Dög meleg volt, egyszerűen megsültünk, és ezt még az a folyadék mennyiség sem csillapította, amit ketten ittunk. Benéztünk kicsit az Ausztrál színpad egyik előadására is, de egyszerűen túl nagy volt a tömeg, a levegő pedig még sokkal fülledtebb, úgyhogy nem maradtunk ott sokáig.

Benéztünk a színpad melletti bódékhoz is,  és igazi kínszenvedéssel éltem meg, ahogy Zsófi mindenhol körülnézett. Alaposan. Nagyon alaposan. De tényleg. Végül vett is egy karkötőt, amit aztán vidáman mutogatott nekem, én pedig csak bólogattam. Igen, szép. Igen,  nekem is tetszik. Igen, szerintem is jobb, mint a másik színben. Elsőre még oké volt, de amikor hetedszerre mutatta meg, már kezdtem besokallni. 

Időközben már olyan szinten felmelegedett a levegő, így dél tájékán, hogy inkább levettem a pólómat, és turbánt csináltam belőle, napszúrás, és gutaütés ellen.