Leiner Laura: Bábel Szasza szemszögéből ^.^ [NEM LESZ FOLYTATÁS]

6. Fejezet - Azaz káosz a javából.

A sátor felállításon kb. fél óra alatt túl voltunk, ami nem rossz, ahhoz képest, hogy csak Abdul meg én állítgattuk mindenki sátrát (a punkét nem). Napsi az út szélén állva kereste az olaszt (?) Zsófi fotózott minket, aztán a kész sátrainkat, Hipó a kullancsok miatt nyivákolt, míg mi azon szenvedtünk, hogy mindenkinek segítsünk. Nehéz dolog ez az önzetlenség.

Mi, mármint Abdul és én, elindultunk, hogy vegyünk valamit inni, míg Hipó az orvosi sátrat nézte meg (nem viccelek), Zsófiékról pedig fogalmam sincs, őket ott hagytuk a sátorhelynél. A főútra kiérve rengeteg helyen volt kapható mindenféle üdítő és persze az elmaradhatatlan sör. Mi egy olyan helyre szerettünk volna menni, ahol lehetőleg nem kell egy órát várni.

- Nézd! Ott! - mutatott Abdul egy első látásra igénytelennek tűnő, piros-fehér napernyős kis bódéra. Előtte alig tízen álltak, nem úgy, mint az előbbieknél, ahol hatalmas tömeg tolongott. Gyorsan oda masíroztunk, és alig negyed óra alatt sorra is kerültünk. Miután két kólával a kezünkben elindultunk, hogy keressünk valami ülőhelyet, egy ismerős arcot véltem felfedezni, az egyik padon az ülő emberek között.

- Hé, nézd már! Az nem Boldi? -kérdeztem Abdult, aki épp valami alul öltözött csaj bandát szemlélt.

- És télleg - aztán röhögve odakiáltott - Hé, Boldi!

A szőke hajú, magas srác értetlenül forgolódott, de amikor odakiáltottunk neki, hogy erre nézzen, már sikerült megtalálnia minket. Röhögve megindult felénk, őt pedig, egy másik, nem túl magas -nálam legalábbis pár centivel alacsonyabb - barna hajú, napbarnította srác követte.

- Szevasz Boldi! - köszöntöttem nevetve, amikor mellénk ért. - Ki a haverod? - céloztam a másik srácra.

- Csá! -köszönt vissza a maga módján - Ő itt Kolos - amaz csak lazán intett egyet.

- Szasza vagyok, ő meg Abdul - mutatkoztam be, a melletem álló arab csodára mutatva.

- Hello -intett Abdul

- Hello - biccentett  Kolos is. - Nekem mennem kell, mert még el kell intéznem pár papírt.

- Oké, gondolom akkor még találkozunk - biccentettem Boldi felé. -Mellesleg milyen papírokat?

- A VIP-hez.  közölte, én pedig szokásommal ellentétben, nem faggattam.

Gyorsan elköszöntünk, aztán elindultunk csak úgy, hármasban Boldival, egyenesen a a sátorhelyünkhöz.                              

- És, mi újság? - érdeklődött Abdul - Hol sátraztok?

- Nem találtunk még sátorhelyet - röhögött Boldi - Csövezni fogunk, úgy tűnik.

- Ne vicceljetek! - meredtem rá - Nem lehettek hajléktalanok öt napig! Gyertek hozzánk, nálunk van még hely! - jutott eszembe.

- Télleg? - kérdezte, amikor pedig Abdullal helyeslőn bólogattunk, még hozzátette: - Hát, kösz.

- Bármikor - biccentettem - Elvégre Napsi is ott van.

- Aha, aha - bólogatott - Neki biztos van kajája - merengett, mire elröhögtem magam.

- Tényleg, Napsiról jut eszembe, a lányokkal mi van? - kérdezte  Abdul.

- Mindjárt írok neki - húztam elő a telefonomat, hogy küldjek egy SMS-t Zsófinak.

Közben megérkeztünk a sátorjainkhoz, úgyhogy, míg Boldi lecuccolt, Abdul pedig röhögött rajta, én Zsófival SMS-eztem.

Szasza: Merre vagyok?

Azonnal érkezett a válasz, pont ahogy vártam. Ezért is írtam Zsófira, mert ő rögtön válaszol, ellenben Napsival, aki képes csak úgy dacból válasz nélkül hagyni.

Zsófi: Vettünk inni, aztán megyünk polifoamot venni.

Szasza: Oké. Összefutottunk Boldiékkal. Idecuccoltak hozzánk.

Erre nem  kaptam választ, de hamar elterelődött a figyelmem Zsófiról, amikor Hipó érkezett vissza.

- Hát te? - röhögtem - Meguntad az orvosi sátrat, vagy mi van?

- Megismerkedtem már az orvosokkal, így, nem láttam értelmét maradni, hogy kaptam a fejfájásomra Advilt. - közölte némileg sértetten - Szerintem influenzás leszek - közölte, mire pislogás nélkül meredtem rá. Oké....

  Közben megérkeztek a lányok is, így, Boldi haverján kívül mind együtt voltunk.

– Szia, Boldi!  - köszönt Zsófi erőltetett kedvességgel. Hát, nyíltan a tudtunkra adta, nem kedveli Boldit és a barátait. Legalább próbálkozik.

  – Csá –köszönt amaz vissza. – Hallod – nézett a húgára – ,nincs valami kajád? - kérdezte, mert jó testvérhez méltón, a húgában leginkább az ételszerzés lehetőségét kedveli.

- Nincs - felelte Napsi, a sátruk felé pillantva.

A következő pillanatban pedig kitört a verekedés, amikor is egyszerre vetődtek a szegény kis lila sátor felé. Mind a négyen a birkózó testvéreket néztük, bár Hipónak hamar elterelődött a figyelme, és valami olyasmit motyogott, hogy szerinte el fog ájulni, mert nem bírja az erőszakot.

  – Idilli családi kép – bólogatott Abdul.

  – Mi ez az egész? - fordult felém Zsófi, és az arckifejezéséből leszűrtem, hogy nem a verekedésre gondolt.

  – Boldi idecuccol hozzánk, mert máshol már nincs ilyen jó hely – közöltem, ő pedig nem tűnt túl boldognak. 

 – Aha. Egyedül? – nézett rám töprengve. 

– Nem, egy haverjával. 

– Jó, de nem fognak velünk lógni, ugye? –kérdezte riadtan.

– Mi bajod van Boldival? –  mosolyogtam, miközben átöleltem a hófehér vállait.

– Hogyhogy mi? Egyszer bordán rúgott, mert be akarta mutatni,hogy a pankrátorok nem is igazából verekszenek. Hát, nem sikerült meggyőznie. - közölte dühösen, az arca elpirult a haragtól, és így, jobban látszottak az apró szeplői, amik többnyire csak nyáron jönnek elő, ha egy kicsit lebarnul. 

Aranyos volt. Elnevettem magamat, és nem csak attól az emléktől amit felemlegetett, hanem attól is, hogy így, dühösen milyen édes arcot vágott. Még mielőtt valami hülyeséget mondtam volna, ami lerontja a gondosan felépített laza, csajozós imidzsemet, Boldi vonta magára a figyelmünket,

  – Na –  állt fel egy szendviccsel a kezében. Úgy tűnik , most ő nyert.

 – Felállítod a sátrunkat? – kérdezte Zsófi, kissé követelőzőn, amikor látta, hogy a kis sátruk eldőlt.

– Mér'? Nem én lakom benne. Van sajátom – röhögött Boldi, mire hitetlenül felvihogtam.

  – Bunkó vagy, Boldi! – közölte sértetten a kis barna, majd a lila sátorhoz fordult.