GOT7 YAOI OS's^^

MarkSon OS.

Csöngetés zavarta meg Mark szörnyületes önmarcangolását, aminek most nagyon örült, mivel már annyira ki vannak sírva szemei és olyan szörnyű gondolatai vannak, hogy lassan hivatalosan is meg fog őrülni. Nem foglalkozva kinézetével nyitott ajtót a váratlan vendégnek, de amikor meglátta ki áll az ajtóban újra sírni szeretett volna, de nem tehette. Erősnek kellett tettetnie magát ahhoz, hogy Jackson és Amber ne vegyék észre szomorúságát.

- Szia Markie! Most keltél? - Nézett a kócos hajú, vörös szemű barátjára nem is sejtve, hogy egészen mostanáig csakis miatta sírt.

- Igen, most keltem. Na gyertek főzök egy kávét.- szipogott párat, majd elindult a konyhába. Nagyon szidta az eget, amiért pont most kellett ide jönniük..Pont nekik! Bár mit is várt, végülis még mindig legjobb barátok...Igen...Csak barátok...

-Mark van valami baj? - Amber aggódva fogta meg a már félig barna hajú fiú vállát. - Csak mert úgy nézel ki, mint akin átment egy úthenget! - fordította maga felé a már könnyes szemű egyedet.

- Jajj Markie! - ölelte át Jackson a zokogó fiút. - Amber én beviszem a szobájába, te addig csinálj egy kakaót! - utasította a lányt, aki azonnal rohant is a konyhába. Felkapva Markot az ölébe indult meg a hálóba, majd beérve a szobába lerakta az ágyra és betakarta, majd mellé feküdt és megölelte gondolván ; 'Ezt még szabad...'

-Köszönöm Jackson...- szipogott Mark. Legszívesebben így maradna örökké, Jackson karjaiban, de ezt nem teheti Amberrel. Újra rátört a sírás, ahogy ebbe belegondolt. Jackson nem értve csak csitítgatta és simogatta, pedig ha tudná, hogy ezzel csak még jobban fájdítja Mark szívét..

- Ki miatt vagy ilyen rossz passzban? - kérdezte felültetve a már csak csendben szipogót.

- Semmi értelme elmondanom...- csukta be szemeit egy percre, keresve a megnyugvást.

- Már mért ne lenne? Nem én vagyok a legjobb barátod? - mondta olyan selymes, mély hangon ahogy csak tudta. Nem akarta elijeszeteni Markot..Még a végén nem válaszol neki.

- DE! Természetesen te vagy a legjobb barátom, téged senkire se cserélnélek el, de...Ez nem az a dolog, amit bárkinek is tudni kéne...- Nem bírt Jackson szemébe nézni, mert félt, hogy meglátja a szemeiben fájdalmának okát.

- És én "BÁRKI" vagyok? Mark, én szeretném, ha boldog lennél! - fogta meg kezét, mire az felpillantott rá. Rosszul tette... Jackson látta, hogy valami orbitális nagy hülyeséget csinált...

- A boldogságom akkor szállt el, amikor a szerelmem elém állt a párjával... - nagy sóhajjal nyugtázta mondatát, majd kivette kezét Jacksonéból.

- Mond el, hogy ki az a lány! - Jacksont idegesítette a tény, hogy Mark talán mást szeret.

- Mondtam már, hogy semmi értelme! - mordult barátjára, az általában nyugodt személyiségű ember. Ideges könnyek szöktek szemébe, amik miatt arcát kezdte takargatni.

- Miért ne lenne?! Mark...Ne sírj... Nem akartam kiabálni, bocsánat. - szorosan magához húzta a fiút aki annyira megilletődött, hogy abbahagyta a sírást.

- Semmi baj csak... ahhj nem akarok tönkretenni egy kapcspolatot! - bújt el Jackson ölelésében.

-De azzal, hogy nekem, a legjobb barátodnak elmondod, azzal semmi rosszat nem teszel. - simított végig Mark oldalán.

- Jackson nem érted, hogy nem akarom tönkretenni se a kapcsolatodat, se a barátságunkat?! - Mark fel sem fogta szavai jelentését, hiszen az indulat beszélt belőle, ami az ilyen pillanatokban elveszi az ember eszét.

- Te..Te szerelmes vagy Amberbe? - Alig bírta kimondani ezt a pár szót. Fájt neki. Írtózatosan. Már ő sem bírta tovább, elejtett egy könnycseppet.

- Nem Jackson, én téged szeretlek! - végre kimondta azt a szót, amit már egy jó ideje nem mert, és amint lesett neki, hogy megtette, szégyenében a fürdőbe menekült. Jackson viszont sokkos állapotban ült továbbra is az ágyon...

- Mark..Ne.. Hova mész?? Mark nyisd ki az ajtót! Kérlek! - dörömbölt a fehér, fa anyagon. Amber meghallva az ordibálást, lerakva a kakaót, amit Marknak készített és elindult a hangok irányába.

- Mi történt fiúk? Miért sírtok mind ketten? - nézett aggódva Jacksonra.

- Amber ne most! Tessék, itt van a pénz, csak menj el! Nyertél...Túl hamar. - csúszott le az ajtónak dőlve, már mosolyogva.

- Mi? Mark szerelmet vallott?? - kezdett el már ő is mosolyogni. Jackson csak bólintott, majd lehajtva a fejét öröm könnyeivel küzködött. - Jajj drágám, gyere ki! Nem vagyok a barátnője! Én az unokatestvére vagyok! - üvöltött az ajtón túl sírdogálónak. Lassan kinyílt az ajtó, majd egy aranyos, de mégis értetlen Mark buksi bújt ki mögüle.

- Komolyan? - nézett reménykedve a "testvérpárra". Mindketten bólogattak, mire Mark bűntudatot érezve a bocsánatukért esedezett.

- Semmi baj Markie! Én is szeretlek. - állt fel a vaj színű kőröl, majd magához húzva, megcsókolta szerelmét. Mark kissé sokkolva, de visszacsókolt. Annyira boldogok voltak! Nagyon régóta vártak már erre a pillanatra, és most bekövetkezett. Lehet, hogy sokat szenvedtek, de ezért a pillanatért, ha lehetett volna se csinálták volna másképp.