Happened

60. fejezet ~ Érzelmi kavalkád

- Ó, értem. Szóval én csak egy eszköz voltam a kezedben.

- Igen. Nem! - hadartam zavartan. - Én...Áh - legyintettem. - Te ezt soha nem fogod megérteni.

- Folytasd! Megpróbálom - tette a kezét a combomra, amitől jóleső érzés kúszott végig a gerincemen. Belenéztem az olvadt csokoládé színű szemeibe és végem lett.

- Úgy mentem Madridba, hogy bosszút állok Ronaldon. Teljesen mindegy volt, hogy kivel vagy hogy hogyan.

- Azt akarod ezzel mondani, hogy akárki megtette volna?

- Te nem ismersz, így nem tudhatod, hogy milyen vagyok, de igen - bólintottam. - Bárkivel lefeküdtem volna csakhogy szenvedni lássam azt a szemetet.

- De akkor miért én?

- Mert...nem is tudom - pillantottam ki az ablakon a távolba. - Talán mert annyira rá voltál kattanva a tesómra és...

- Igeen?

- Mert az összes madridi focista közül te jöttél be a legjobban, na - nyögtem ki végre majd félve pillantottam a spanyolra akinek az ajkát egy pimasz vigyor ékesítette. - Most mi van? - forgattam meg a szemeimet. - Te is tudod magadról, hogy jó pasi vagy.

- Igen, de annyival jobb ezt a te szádból hallani - vigyorgott önhitten mire mellkason csaptam.

- Fejezd be! - nevettem el magam én is.

Pár percig tartott a jókedvünk, de aztán Sergio újra megszólalt.

- És mi van azzal amit az olasz barátod mondott neked - fordult felém elkomolyodva. - Tényleg terhes vagy?

Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Az egy dolog, hogy Vinc és Kate tudtak a babákról, de nem voltam benne biztos, hogy másnak is az orrára szeretném kötni ezt a titkot. Végül úgy döntöttem, hogy már teljesen mindegy. Egy hülyeséggel több vagy kevesebb, már nem oszt, nem szoroz a megítélésemen.

- Igen - válaszoltam végül.

- És...? - nyelt nagyot.

- Mit és? - pislogtam rá értetlenül.

- Ka...ö..Pearl! - csattant fel. - Ha nem tűnt volna fel, te és én elég sűrűn voltunk együtt mostanában.

- De szépen mondtad - sóhajtottam fel, mert közben leesett, hogy hova szeretne kilyukadni. - De ne aggódj, nem tőled vannak.

- Óh - ejtette le a vállait.

- Ne már! - kerekedtek el a szemeim. - Te azt hitted vagyis azt gondoltad, hogy ...

- Csak reménykedtem benne - fordította el a fejét, de aztán hirtelen visszakapta. - Tuti biztos, hogy nem én vagyok az apa?

- Kétszáz százalék - simítottam végig az arcán. - Már több, mint két hónaposak.

- Kár.

- Miiii? Hogy érted azt, hogy kár? - dülledtek ki szemeim a meglepődöttségtől. Mindent vártam, de ezt nem.

- Csak.. - fogott bele zavartan. - Én örültem volna neki - vonta fel a vállait. - Jó kis páros voltunk mi együtt - húzta magához a kezemet és csókolt bele a tenyerembe, amitől a vérem száguldozni kezdett az ereimben.

- Nem hiszem - rántottam el a végtagomat tőle. - Te nem velem voltál, nem engem láttál, hanem a nővéremet - szakadtak ki belőlem a szavak, fájdalommal átitatva.

- Ez hülyeség.

- Egyáltalán nem. Talán nem az ő nevét mondtad minden alkalommal? - pislogtam rá a szememet ellepő könny fátyolon keresztül. - Idióta hormonok - sziszegtem a fogaim közt miközben próbáltam kipislogni a sós cseppeket.