brooklyn ✧ steve rogers

tizedik

Brooklyn sosem hitte volna, hogy megint lehetne ennyire boldog. Miután Steve elvitte az ideiglenes otthonába, és bemutatta a többieknek, inkább úgy döntött, hogy haza sem megy, hanem alszik a kanapén.

Persze Steve-nek egy kicsit győzködnie kellett a barátját, hogy maradjon. Steve egy kis gyomorgörccsel észlelte, hogy Brooklyn mennyire zárkózott lett, nem mint régen. Brooklyn nagyon szép volt, emiatt pedig elég híres is a fiúk között, mikor elérte a tizenhét éves kort. Steve tisztán emlékszik, hogy mennyien megnézték Brooklynt, bárhol is voltak. És annak ellenére, hogy Brooklynnak lehetősége lett volna akár két maroknyi fiúval is randizgatni, Steve-el volt az ideje nagy részében. Pedig nem egyszer mondta neki Steve-hogy inkább menjen el táncolni a fiúkkal és érezze jól magát, mint Bucky. Helyette csak otthon ültek kettesben és élvezték egymás társaságát.

Most ahogy Brooklyn nagyokat pislogva feküdt a kanapén és nézte a tévét, Steve-nek ismerős lett a helyzet, és az emlék a szemei elé ugrott, ahogy Brooklyn náluk alszik azon a régi, szürke kanapéjukon. Mínusz a tévé persze.

Steve már rég elköszönt Brooklyntól, hogy ő is aludni menjen, de egyszerűen nem tudta lehunyni a szemeit. Hajnali kettő körül járhatott az idő, és a szuper hallásának köszönhetően a szobájából is hallotta a zümmögő tévét.

- Nem tudsz aludni? - szólalt meg hirtelen Steve a kanapé mögött megállva.

Brooklyn majdnem felsikoltott. - A frászt hoztad rám! - kapta a fejét Steve felé.

- Hogy-hogy fent vagy? - kérdezte a lány összehúzva a szemöldökeit.

- Hát valaki tévézik, és itt bizony vékonyak a falak, arról nem is beszélve, hogy elég jó a hallásom. - fűzte össze a karjai maga előtt Steve, majd oldalra pillantott.

Brooklyn egy pillanatig lefagyott, majd a távirányító felé kapva gyorsan kikapcsolta a tévét

- Sajnálom... még meg kell szoknom.

Steve haloványan elmosolyodott, majd a kanapé elé lépett.

- Leülhetek? - mutatott az üres helyre Brooklyn mellett.

- Persze, gyere. - Brooklyn még egy picit arrébb csúszott, majd megigazította magán a plédet.

Steve kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, és a tévé fekete képernyőjére pillantott.

- Ez a régi időkre emlékeztet. - mondta. - Már nem a tévére gondolok... - nevetett. - Hanem ahogy most itt ülünk, már majdnem olyan, mintha minden a megszokott lenne. - Steve nagyot sóhajtva nézett oldalra, ahol Brooklyn szomorú szemeivel találkozott.

- Hiányoznak azok az idők. - mondta halkan, jobb választ nem tudva adni.

- Nekem is. - válaszolt Steve és visszafordított a fejét a tévé felé.

Kicsi feszültség volt érezhető a levegőben. Mind a ketten tudták, hogy miért, rengeteg dolog változott, és annyi mondanivalójuk van, de nem tuják, hogy hogyan kezdjenek bele.

- Gondolom tudod, hogy Buck életben van. - szólalt meg Steve pár perc csönd után.

Brooklyn feljebb ült a kanapén hirtelen izgatottságában. - Igen, tudom. Azt viszont nem tudom, hogy hol van éppen. De te biztos tudod.

- Egy biztonságos helyen van, Brook. - nézett megint oldalra Steve. - De még nem hiszem, hogy meglátogathatjuk. - mondta Brooklyn szemeibe nézve.

Brooklyn elfordította a fejét és kerülte Steve tekintetét. - Értem. - úgy érezte Brooklyn, hogy Steve nem bízik meg benne, amiért nem mondta el neki, hogy Bucky most merre van.