Karácsonyi mese | NaruSasu fanfiction ✔

Karácsonyi mese

Sasuke hosszan sóhajtott fel, és azt olyan jelentőségteljesen, mintha egy egész mondatot ejtett volna ki a száján. De már ahhoz is fáradt volt. Nagy örömmel csapta be a bejárati ajtót, mely fájdalmasan nyekkent egyet, majd még egyet, ahogy nekidőlt, frusztráltan túrva zabolátlan koromfekete tincsei közé.

- Kikészítenek ezek az ünnepek - morogta csak úgy magának, a konyhába indulva egy pohár vízért. Le kellett hűtenie magát. A nappaliból lágy nevetés csapta meg a fülét, mely talán az egyetlen örömöt jelentette az ürümben - ha nem fordítva! Mert rettenetesen hangosak voltak. Az egész családja rettenetesen hangos, és legalább olyan instabil idegállapotú. Ódzkodott is minden egyes pohár alkohol után, amit a nagybátyja, apja, vagy bátyja legurított a torkán az ünnepi vacsora alatt. A karácsony tökéletes alkalomnak bizonyult arra, hogy fennhangon politizáljanak, de olyannyira, hogy a két legidősebb férfit csak asszonyaik voltak képesek szétszedni, vagyis inkább leszedni egymásról. Néha csodálta is az anyját, amiért sosem veszítette el a fejét az apja társaságában. Az Uchihák nem könnyű esetek, határozottan nem.

Ezért is sóhajtott fel megkönnyebbülten, mikor végre távozott a vendégsereg, de ez a kis öröm is foszladozni látszott, mikor megpillantotta az ünnepi asztalt. A terítőn étel- és italfoltok, a szalvéták össze-vissza hevertek, a tányérok nagy kupacban álltak a mosogatóban, némelyik székről lecsúszott a párna, és nyögött, ha arra gondolt, ma nem fekhet le éjfél előtt. Jól esett a hideg pohár víz, de már a szemhéjait alig tudta nyitva tartani, ahogy a mosogatószivacsért nyúlt. Következő karácsonyra egészen biztosan mosogatógépet kér.

A zaj a nappaliban erősödött, majd a hangszórókból is megszólaltak egy karácsonyi dal első ütemei. Utálta a karácsonyi dalokat. Idegesítették, és ha sokáig kellett hallgatnia őket, néha olyannyira felment benne a pumpa, hogy a vérnyomása az égbe szökött. Ő sem volt éppen alacsony temperamentumú, könnyen elveszítette a fejét.

Kisfia, Kyo, nagy robajjal rontott be a konyhába, egy műpisztolyt szorongatva a kezében, amiben szivacs töltények vártak arra, hogy meghúzza a ravaszt. Hangos kacajjal mászott be az asztal alá, majd az ajtóban megjelent Naruto, az élettársa is, egy ugyanolyan fegyvert hordozva magánál, a harctól izzadtan, elgombolt narancssárga ingben.

- Kyo, hova bújtál?! - vigyorodott el, járva egy kört az asztal körül, tetszés szerint benyitva pár nagyobb konyhaszekrénybe, majd hirtelen leguggolt, és diadalittasan felkiáltott, felhúzva a terítőt. - Há! Megvagy! Add fel magad, szökevény!

- Nem, nem! - pattant fel a kisfiú előbukkanva az asztal másik oldalán, a két kék szempár kihívóan farkasszemezett, majd vad kergetőzésbe kezdtek a konyhában, rikongatva és nevetve. Sasuke úgy érezte, mindjárt felrobban a feje. Azt még csak-csak lenyelte, hogy Naruto sem segít neki a takarításban, de hogy még az idegbajt is hozzák rá, az már sok volt. Olyan ideges volt, hogy attól félt, előbb-utóbb még a puszta kezével töri el a tartogatott tányért - de végül nem így lett, mert Naruto rohant bele, így a lendülettől eldobta azt a konyhapultnak esve. A tányér csak szállt, szállt, szállt, majd ripityára törve végezte a földön, nagy csattanással, ahogy találkozott a csempével.

- ...hoppá - motyogta Naruto gyermeki meglepettséggel.

Sasuke vérben forgó szemekkel fordult felé, melyek legalább annyira voltak ijesztőek, mintha kést tartana a nyakához. A szőke férfi nyelt egyet, feltartva a kezeit bűnbánóan, ahogy megérezte a vihar szelét. - Bocsánat.

Kyo befogta a füleit, mert előre látta, hogy a papája nagyon össze lesz szidva, de végül nem így történt, csak az apukája viharzott ki a konyhából, feldöntve egy széket, ahogy elhaladt mellette. Felpislogott hatalmas óceánkék szemeivel a papájára, ártatlanul szegezve neki a tényt: - Papa, most bajban vagy.