Nagyapám mindig hosszan mélázott a gondolatain. Kigondolta őket, újra elmondta magában, már szólásra nyitotta a száját, mikor még egyszer megfontolta, megossza-e őket a világgal, majd (ha a gondolat ezen a többszörös rostán átjutott) kimondta őket lassan, hangsúlyosan.
Ezt a csöndet megjegyeztem, mint megfontoltságának jelképét.
Amikor valaki szólásra nyitja a száját, de nem jön belőle hang.
Ám most, ebben a pillanatban így gondolni a nyitott szájra. Szerelmem kifürkészhetetlen, merev tekintettel, némán nézett rám. Jó, nem rám, ha elmozdultam, ugyanoda meredt, ahol az előbb a fejem volt. Ráadásul a totális lefagyás előtt vett egy levegőt, vagyis válaszolni akart. Ráadásul a válasz úgy kezdődött, hogy „Ne..." Itt pedig összeomlott a rendszer. Vártam. És ez borzalmas! Várni a választ, erre a marha egyszerű kérdésre. Jó, nem az, de az a két három betű amibe a válasz kerül, tényleg egyszerű.
Lehet, hogy végiggondolja, mint nagyapa? Vajon a „nem" megbukott azon a bizonyos rostán?
- Akkor? Hozzám jössz?
Jut eszembe! Akinek ihletet adnak ezek a mesék, azok egész nyugodtan írjanak belőle valamit! Engem nem zavar. Csak említsék meg, hogy innen vették az ötletet, jó? :)
ESTÁS LEYENDO
Elszabott gondolatok
Historia Corta„Az életem nyitott könyv... csak vannak behajtott sarkok és kitépett oldalak." Szóval, ez egy novellás kötet. Remélem, mindekinek tetszeni fognak a meséim. :) De előre szólok, rendszertelenül, és ritkán lesznek részek. Főleg azért, mert megbízhatatl...
