Random Történetek

Párizsból szeretettel

Vértócsák feketéllettek a macskakövek között. Párizs még eme késői órán se hallgatott, olyan volt, mint egy méhkas. A tereken összegyűlt a tömeg, az őrök figyelték az épületeket, a papok pedig hálát adtak a Notre Dame-ban az új hajnalért. Sötétség honolt az utcán, és messze volt még a hajnal. 1789-et írtunk.

Dicső forradalmunk évében jártunk. Pierre azt mondta, minden idők legnagyobb megmozdulása lesz ez. És igaza lett.

Az öregasszony a sikátorban haladt. Gyakori jelenség volt, és oly szürke, megszokott, mint az utcakövek. Egy szegény öregasszony, kendővel a fején. Talán özvegy, talán fiakat és leányokat adott a forradalomnak, talán már csak a halált várja, de van még benne erő. Egyszerre volt tétova és magabiztos. A tömeget fürkészte, és ellenségeket keresett. Ellenségeket, akiket egy álomban látott a múlt éjjel.

Egy árny követte. Észrevétlenül, mégis oly magabiztosan surrant faltól falig, hogy az ember akár azt is hihetné, tudja, kit keres.

- A farmer.

A folyó mellett a rakparton standok álltak. Az asszony súgott valamit az árny fülébe, és az megindult. A kövér, mezítlábas fickó szalmakalapban. Épp egy barackot méricskélt, amikor a tömeg ezer arca közül, mely mindegyik egy külön célt szolgál, ki halat keres, ki bort iszik, ki nyugovóra tér, belebotlott egybe, aki őt keresi. Egyenest a szemébe nézett, és megadta neki a kegyelemdöfést. A szalmakalap a földre esett, a seb mély volt, az árnyék pedig hazatért.

Sötét idők jártak.

A sarkon egy csapat katona nevetett, egyikük a fejére tette a borosüveget, a többiek pedig megpróbálták eltalálni, s ha nem sikerült, nevettek nagyot. És aki a leghangosabban nevetett, felemelte fegyverét, de rossz célpontra tartott. A kés az oldalába csusszant, egy kéz rámarkolt a fegyverre és tüzelt, a golyó a cimbora kobakját megnyitotta, és friss vér fröccsent a kirakatokra. Kiáltások harsantak, kardok csúsztak ki a hüvelyükből, majd csengve a földre hulltak anélkül, hogy lecsaphattak volna.

Az asszony a második nevet pipálhatta ki.

A harmadik egy ügyvéd volt. Jóravaló fickó, aki pár hónapja juttatott börtönbe egy öregembert, de amaz nem akart a Bastille-ban megrohadni, hát az özvegycsináló elintézte. Csatt! A fej legurult a tömegbe, az öregembert meg elfelejtették. De nem mindenki.

- Állj bosszút a férjemért!

A vendégek nyugovóra tértek, a kocsmáros is elbóbiskolt lent egy fél kancsó vizezett bor mellett, és a gyertya viasza az asztalra folyt. Az ügyvéd az utcát bámulta nyugtalanul. Hogy a közelgő sorsa miatt nyugtalankodott-e, vagy csak nem tudott aludni a tömeg hangzavarától, nem tudni. Minden esetre ott állt az ablakban, az öltönyében. Egy ügyvéd igenis legyen jól öltözött.

A másik ablakon belépett a gyilkos. Léptei alatt megreccsentek a padlódeszkák, és mire a jogász odanézett, Ő átvágott a szobán, és a pengéje megcsókolta az ügyvéd nyakát. Majd ahogy jött, úgy el is ment.

- Jó munkát végzel, kedves fiam, már csak egy van hátra.

Az özvegyasszony szegény volt, de ínséges időkben a tolvajok őt se vetették meg meglopni. Hazafelé a miséről egy bandita, ha elé áll a sikátorban, aligha van választása. Vagyonkáját egymaga meg nem mentheti.

A bandita egyedül volt. Nem ivott, nem aludt, nem lázongott a tömeggel. Éppen elrejtőzni próbált a rendőrök elől, akik alaposam elverik, ha megtalálják. A kerítés mögött biztonságban leszek, gondolta. De a halál itt is megtalálta, és elrejtette a testet. A bokorban nem találják meg.

A zacskó megcsörrent, benne az ötszáz frank. Fejenként 125 volt az ajánlat. Elfogadták, az üzlet megköttetett, a fizetség átadatott. A sikátorban nem volt senki, csak ők ketten. Az özvegy és a gyilkos. De a gyilkos nem távozott. Csak meredten nézte az asszonyt.

- Ez minden vagyonom - kérlelte amaz. - Megállapodtunk, azt mondtad ennyiért vállalod. Nekem pedig megér ennyit, hogy nyugodtan aludjak.

Aludj nyugodtan, özvegy, az Úr asztalánál majd felébredsz.

És az özvegy megtért férje mellett, és nem is volt sokkal több, mint egy rongycsomó.

A halottakat könnyű volt megtalálni. Beletelt pár napba mire mindet azonosítottuk, de meglettek. A nyomozó fáradtan dörzsölte a szemét.

- Menjetek haza, fiúk, holnap kora reggel folytatjuk.

De közben elfut a gyilkos, hallotta a belső hangot.

A kupa bor kitisztította a fejét, és nyugodni tért szerény tetőtéri szobájában. Nem tud aludni. Józan esze egyfolytában a gyilkost kutatja. Vajon ki lehetett? Merre futott? Miért tette? Ki volt a megbízó? Lázasan töpreng, amikor zajokat hall. A tetőn valaki jár. Úgy ahogy volt, cipőben, kabátban, ahogy leheveredett, felkelt és fogta revolverét. A létrához lépett és kimászott a tetőre.

Egy fiatalember várta. Kezében kard volt, nyugodtam figyelte a nyomozót, ahogy felkászálódik. Amaz nem habozott. Felemelte fegyverét, de a fűszeres bor megtette a magáét, elhibázza a lövést. Mielőtt újratölthetne, már rajta van a támadó. Arc, kar, gyomor, megint arc, az ököl csak úgy jár, mint a gép. Hátrább kényszerül tántorogni, de lent nyüzsög az utca. Nyakához kap, a kés a torkába hatol, és ő aláhull, mint egy rongybaba.