22.

5.7K 432 63
                                    

*James szemszöge*

-Megyek és hozok egy italt- kiáltottam túlüvöltve a hangos zenét, közben reménykedve benne, hogy meghallják. Sajnos túlságosan el voltak foglalva egymással. Próbáltam kiverni a baljós gondolatokat a fejemből, így sietős léptekkel átverekedtem magam a táncoló tömegen és meg sem álltam a terem közepén álló bárpultig. Mindegy volt, hogy mit, de innom kellett.

-A legütősebbet- artikuláltam erősen, hogy a magas, nagydarab férfi értse, hogy mit szeretnék. Bólintot egyet és a kezembe nyomott egy átlátszó löttyöt. Kifizettem, majd egy húzásra beleöntöttem a számba. Égette a nyelőcsövemet. Arcom fintorba torzult tőle. Megrázva a fejemet pillantottam vissza a húgomékra. Amint megláttam Aaron fekete haját a szívem hatalmasat dobbant, de nem tartott sokáig. Keserű ízt éreztem a számban.

-Hello James- szólított meg valaki. Oldalra pillantottam, ahol Kyle tejfölszőke hajával találtam szembe magam.

-Ha Aaron-t keresed, akkor ott van- biccentettem egy aprót abba az irányba. Nem volt kedvem jópofizni.

-Én Lily-vel találkozom- mosolyodott el- Aaron szervezett nekünk egy randit. Nem is mondta?

-Nem... elfelejtette megemlíteni- forgattam meg a szemeimet, majd kértem mégegyet az előző cuccból.

-És merre van Lily?- próbálta fenttartani a beszélgetést. Nem válaszoltam, csak abba az irányba pillantottam és néztem, hogy mi a reakciója a fiúnak arra, amit lát. Azt hiszem döbbenet. Csalódottság. Fájdalom.

-Tessék-nyomtam a kezébe egy italt. Először habozott, majd elfogadta. Nekidőlt egy oszlopnak és onnan figyeltük Aaron-t és Lily-t, akiket magukkal ragadtak az indulatok és önfeledten táncoltak. Nem tudtam levenni a szemem Aaron kezéről, ami a húgom csípőjén pihent és a zene ritmusára ringott jobbra-balra. Olyan közel voltak egymáshoz, hogy egy papírlapot nem lehetett volna begyömöszölni közéjük. Lily a hátát a barátom mellkasának támasztotta, fenekét nekinyomva férfiasságához. Karjait felemelte és Aaron nyaka köré fonta, majd fejét oldalra fordította és puszit nyomott a szájára. Ledermedtem. Kicsit eltávolodtak egymástól, majd Lily valamit mondott. Aaron megszűntette a köztük lévő távolságot. Két ujját a húgom álla alá csúsztatta, megemelve azt. Másik kezével megsimította a lány arcát és... megcsókolta.
Lehunytam a szemem.
Nem bírtam nézni. Kyle-ra siklott a tekintetem, aki halálsápadt arccal figyelte őket. Hányigerem lett. Ki akartam jutni innen.
Sietős léptekkel az ajtóhoz mentem, majd vissza sem nézve kisétáltam. Aggasztott az idő. Január utolsó hetében jártunk. 1 hónap és vissza kell mennem. De miért érdekel ez? Már nincs kiért maradnom. Aaron egyértelműen a tudtomra adta, hogy ki kell neki. Lily-t választotta. Engem eldobott. A fájdalmam mérhetetlenül nagy volt. Sikítani tudtam volna. De nem tettem. Helyette, csak nagyokat pislogtam, hogy a szememet maró könnyek utat ne törjenek maguknak.

-James- hallottam meg egy ismerős hangot. Hátra fordultam. Kyle kipirosodott arccal a térdére támaszkodott és lihegett.

-Sajnálom, hogy ezt kellett látnod. Aaron mondta, hogy szerelmes vagy Lily-be.

-Üljünk le valahová- ragadta meg a fiú a kezemet, majd húzni kezdett vissza az épületbe. Minden szoba foglalt volt. Gyorsan lestoppultuk a fürdőt, majd bezártuk az ajtót. Egymással szembe helyet foglaltunk a kádba és csak néztük egymást. Vártuk, hogy a másik törje meg a csendet, hogy nekünk ne kelljen beszélnünk.

-Lehet, hogy rosszul láttuk- szántott hosszú ujjaival a szőke hajába. Felhorkantottam.

-Kizárt. Ezt nem lehet rosszul látni- préseltem ki magamból. Féltem, hogy a hatalmasra nőtt gombóc miatt nem tudok megszólalni.
A csend ismét ránk szállt.

-Csókolj meg.

-Mivan? Te heteró vagy.

-Igen, tudom, hogy az vagyok, de arra kérlek, hogy Csókolj meg.

-Nem foglak megcsókolni. Én Aaron-t szeretem, Kyle. És lehet, hogy idiótán hangzik, de még együtt vagyunk. Nem fogom megcsalni őt.

-Pedig megérdemli. Azt hittem, hogy a legjobb barátom. Hogy mindent tudok róla. Erre kiderült, hogy nem. Nem tud mást csak fájdalmat okozni másoknak. Először Lily, utána te. És még nekem is azt okozott. Csalódnom kellett benne. Azt hittem, hogy jobb ember.

-Kyle fogd be- sziszegtem a fogaim között.

-Képes egyáltalán szeretni bárkit is?

-Azt mondtam, hogy kuss- mondtam kissé indulatosabban. Minden egyes szó pofonként érintett engem. Nála jobb emberrel még nem találkoztam. Nem hagyhatom, hogy meggyalázzák.

-A legrosszabb, hogy ezt tette veled. Hogy...
Nem bírtam tovább. A fiúra ugrottam. Szorosan megfogtam a pólóját.

-Mit nem értesz azon, hogy fogd be?- kiáltottam. Szememből a könnyek csak hullotak, rá a fiú tökéletes arcára. Belenéztem kék szemeibe, amiről Aaron ugrott be. Elengedtem a fiút, de nem szálltam le róla. Egyik kezemmel megsimítottam az arcát, mire egy reszketeg sóhaj szökött fel belőle. Tenyerét a kézfejemre tapasztotta, majd hatalmasra tágult pupillákkal a számra pillantott.

-Tudni akarom, hogy milyen veled csókolózni- suttogta.
Nem bírtam megállni. Számat az övére tapasztottam. Minden bánatomat, fájdalmamat, csalódottságomat belesűrítettem abba. Nyelveink lassú táncot jártak, pont olyat, amilyen a hangulatunk. Annyira más, mint Aaron-al. De... határozottan jó ez is. Csak az az egetrengető érzés hiányzott. De pont azért csinálom, hogy elfelejtsem őtt. Nem szabad rá gondolnom.
Mikor elváltunk, csak néztük a másik arcát. Kyle kifejezetten jó pasi. Talán még... Nem. Ez nem igaz. Aaron-nál senki nem jobb. Megráztam a fejem, majd felálltam a fiúról. Megigazítottam magam, majd kisétáltam az ajtón.
Próbáltam minél kevesebb embernek nekimenni, de ez nem az én napom.

-James- kapta el Aaron a kezem- hol voltál?- mosolygott kedvesen. Megsimította arcomat. Az izamim megfeszültek. Szemeim ismét könnyesek lettek.

-Hagyj békén Aaron- mondtam, miközben egy könnycsepp legördült az arcomon.

-Mi? Miért?- tágultak hatalmasra gyönyörű szemei.

-Szakítok veled- meg sem várva a válaszát elsétáltam. A hideg, téli fagy megcsapott.
Idegesen kotorásztam elő a telefonomat a zsebemből, majd tárcsázni kezdtem egy számot.

Arról, hogy mikor kell befejezni egy kapcsolatot és mikor érdemes még tovább küzdeni érte, ódákat lehetne zengeni. Azt hiszem, akkor szabad csak "feladni", amikor már valóban minden tőlünk telhetőt megtettünk, és még mindig nem működik a dolog. Ekkor ez a lépés már nem egy kudarc lesz, hanem egy tudatos döntés. De vajon mikor jön el ez a pont? Azt mondják, a jó döntés az, ami után megkönnyebbülünk. Így igaz. Ha valami nem az én utam volt, az élet ez idáig mindig letérített róla. Belátással vagy erőszakkal, de mindig ez történt.

He's Mine ×BEFEJEZETT×Where stories live. Discover now