Dangerous Game ~H.S.~

Rage and Kiss

Sziasztok!!!!

Meghoztuk a következő részt!!! Reméljük hogy elnyerte a tetszéseteket. :D

Nagyon hálásak vagyunk a sok megtekintések ért és vote-ok ért!!!

Jó olvasást!!!

Puszi Viktoriakis

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

:Bella Collins:

Harryt kiengedték az intenzívről, azóta is a versenyszelleme hajtja, de én nem fogom megadni azt az örömöt, hogy sérülten vissza szálljon a versenybe. Most is azon vagyok, hogy ne menjen vissza a pályára, ne hogy kísértésbe essen.

-Harold, az orvos meg mondta, pihened kell, és nem versenyezni.- próbáltam vele megértetni vagy tízedére, hogy mennyire is fontos az egészsége. De ő csak úgy tett mintha a szavaimat meg sem hallotta volna.

-Bell, tudod nagyon jól, hogy én köpök az orvos szavára.- nézett bele mélyen a szemembe egy másodperc erejéig. Aztán folytatta a pakolást -Nem fogom hagyni hogy az a pöcs miatt, ki essek a versenyből. – egyre jobban húzta fel magát idegileg, annál erősebben dobta bele a ruháit a bőröndjébe. Percek múlva Daniel betoppant a segítségemre, de még ő sem tudott segíteni a helyzeten. A végén már csak az lett belőle hogy Harryn csimpaszkodtam, hogy ne tudjon felkelni.

-Leszállnál rólam?- nézett hátra felvont szemöldökkel, de én csak megráztam a fejemet. -Bell, ugye tudod, hogy óvodásan viselkedsz!- de erre csak még jobban szorítani kezdtem a mellkasát.

-Tudom hogy ovis a viselkedésem, de nem foglak elengedni mert megsérültél, ha nem is két hetet de legalább egy hetet kérlek maradj ki a versenyből.- kérlelve rá néztem, de ajkait egy hangos sóhaj hagyta el.

-Rendben, de csak egy hét.- kötötte a lelkemre az időpontot. Egy nagy mosolyt eresztettem ajkaimra és bólogatni kezdtem.

-De ugye ti is itt maradsz, mert ha nem be fogok dilizni.- most ő nem engedett el, halkan felkuncogtam a mondatán.

-Igen itt leszek veled egy hétig.- erősítettem meg a fogadásomat, láttam a szemében némi csillogást, és kellet jönnöm hogy igazán szép szeme, van .....úr isten mikre gondolok én? -Bell, ugye még a Földön vagy?- legyezgette előttem a kezeit, ez ébresztett fel a gondolataimból.

-I...igen.- makogtam össze vissza, majd kimásztam az öléből. Hallottam hogy bejárati ajtó kinyílt, és apám lépett be rajta. Nagyon nem foglalkoztam fele addig, míg elém nem állt előttem és nem köszörülte meg a torkát. -Igen?- néztem fel rá, de a szemeimmel próbáltam villámokat szórni. Harry csak nézte az egész jelenetet.

-Bella, gyere pakolj össze, indulunk a következő verseny helyszínére.- én csak néztem mint az értetlen kisgyerek -Ne nézz értetlenül, hanem pakolj.- pillantott rám komolyan, de még mindig nem tudtam felfogni a szavait, mintha az agyam kikapcsolt volna.

-Dehogy megyek veled el, itt maradok, vele aztán megyünk utánatok.- végre kapcsolt az agyam, Harry csak nézett minket mintha itt sem lett volna.

-Bella nem mondom még egyszer. Pakolj, most.- alaposan tagolta a szavakat, úgy hogy még a hülye is megértse.

-Apa nem megyek veled sehová, itt maradok Harryvel segítek felépülni neki.- a hangom egyre csak hangosabb lett. Láttam Harryt, hogy már közbe akar avatkozni, állt is fel az ágyról, de én leintettem.

-Bella, ő is feltud egyedül épülni. Úgysem fog érdekelni egy hét múlva mi lesz vele.- már apám is felemelte a hangját. Egyre jobban kezdett elborulni az agyam. A végére már az lett belőle hogy én ordítoztam a saját apámmal.

-Apa, engem mindig is érdekelt, hogy mi van vele és mindig is érdekelni is fog!- ordítottam bele az arcába. Harryre néztem, de ő csak megszeppenve ült vissza a helyére. Visszanéztem apámra, akinek a feje olyan vörös lett, mint a paradicsom. De igazából nem is érdekelt. Hallottam hogy az ajtó becsapódik, gondolom apám ment ki. Muszáj volt leülnöm az ágyra, mert úgy éreztem, hogy a lábaim összecsuklanak magam alatt. Harry csak némán csendben átölelt és próbált nyugtatni. Mert remegtem, mint a nyárfalevél.

~*~

Egész nap csak sírtam. Amikor az apám ki ment a szobából, nálam rögtön eltört a mécses. Nem foglalkoztam semmivel csak sírtam és sírtam. Harry állandóan ott volt mellettem és a hátamat simogatta nyugtatás képen. De egyszer csak megszólalt.

-Tényleg komolyan, gondoltad, amit apádhoz vágtál?- lehetett hallani a mondatban, hogy mosolyog. Meg szólalni nem bírtam, féltem, hogy újra elkezdek sírni. Ezért csak bólintottam, és megfordultam hogy vele szemben legyek, majd a mellkasát át öleltem. Először meglepődött, de végül visszaölelt. Az ujjait az állam alá rakta majd felemelte, hogy a fejünk egy szintben legyenek. Becsuktam a szememet és vártam, hogy megszólaljon de nem tette. Helyette az ajkait éreztem a sajátjaimon. Csókjának minden percét élveztem, úgy éreztem hogy a szánk tökéletesen össze illik. Végül a levegőhiány szakította meg a csókot. Rá néztem de ő is csak mosolygott. Befeküdtem az ágyba és a fejemet a mellkasára hajtottam és így aludtam el...

Kérünk benneteket hogy komizzatok!!